Szatmári Újság, 1918. január (2. évfolyam, 1-27. szám)
1918-01-18 / 16. szám
4-ik oldal. Szatmári Újság Szatmár, 1918. jan. — Dohányjegyrendszer. Budapesti tudósítónk táviratozza, hogy a pénzügyminiszter rendeletet intézett a pénzügy igazgatóságokhoz a dohányjegyrendszer országos életbeléptetéséről. — A melegedőszobák megnyitása. A Szatmári Újság és a Szamos akciója, amelyet a szegények részére szolgáló melegedő- szoba létesítése érdekében indítottak, már is a megvalósulás stádiumába jutott. Szombaton reggel fog megnyílni a szegények melegedőszobája az Eötvös-utca 4. számú épületben. A melegedőszoba rendben tartására dr. Pirk- kr Ernő városi tanácsnok két hadirokkantat alkalmazott. — A levetkőztetett finánc. A szatmári rendőrséghez megkeresés érkezett a nagybányai rendőrségtől, hogy Bakos József, akit fegyelmi vétség miatt a nagybányai pénz- ügyőri’szakasztól elbocsátották, itt tartózkodik Szatmáron és jogosulatlanul viseli tovább a pénzügyőri vigyázói egyenruhát. A szatmári rendőrség ma rá is akadt lakos Józsefre, aki csakugyan még mindig a fináncegyenruhában sétált. A detektív Ozory István rendőrfőkapitány elé állította Bakost. Kiderült, hogy besorozott katona. A detektív tehát elindult vele a honvéd kiegészitőparancsnoksághoz. Azonban útközben betértek Ingük szabóhoz, aki lefejtette Bakos fináncruhájáról az „egyenruhajelleget“ Aztán igy megkoppasztva adták át a honvéd kiegészitőparancsnokságnak, amely mindjárt pártfogásába is fogadta Bakost. — Letartóztatott képviselő. Genfbe az a hir érkezett Párisból, hogy L$ustalot képviselőt is letartóztatták a Caillaux-ügyben. — Koszorumegváltás. Veress Sándor pettyéni jegyző 130 koronát küldött be a Szatmári Újság szerkesztőségének, mint a szatmári járásbeli jegyzők adományát, amelyet Ruprecht Béla aljegyző, tartalékos honvéd főhadnagy elhalálozása alkalmából koszorú- megváltás címén gyűjtöttek össze a vak katonák részére. Az adományt rendeltetési helyére juttatjuk. — A király és a templom. A templom az istentisztelet szent helye. Nem enged magába semmi mást, csak ami Isten törvényein alapul. A királyi hatalom isteni intézmény. Szentesítette Jézus is, mikor megadni rendelte a fejedelemnek, ami a fejedelemé. Az „Istent féljétek, a királyt tiszteljétek“. „Lelkünk engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak“. Mindmegannyi szentirásos erősség a trón fundamentomában. Ezért nyílik meg a templom a királytisztelet előtt az áhitatos szertartás formaságaiban. Felejthetetlen jelenet volt, mikor ifjú királyunk, Szent István király koronás utóda, átlépte a Mátyás-templom küszöbét. A himnusz zengése közben. Már ott azonnal megállapítottuk, hogy minő hiány, hogy a himnusznak nincs király-strófája. A reformátusok zsinatának énekeskényvügyi bizottsága az, uj egyetemes énekeskönyvbe felvenni határozta a következő királystrófát: A magyarnak a király Szentelt ékessége; Külellenség, belviszáiy Ellen erőssége. Védjük mi is hűséggel, Áldásunk reája; Koronázd dicsőséggel Királyok királya! dést intézni, abban a reményben, hogy mint demokrata elvű (a szegény hadbavonult katonák otthon maradt családairó! van szó), a megfelelő felvilágosítást fog nyújtani. Megjegyezzük, legkevésbbé sem szándékozunk valakit bántani, vagy sérteni, csupán a szegény kenyérkereső nélkülieket védelmezni óhajtjuk. És pedig: Folyó hó 6-án kelt b. lapjukban »Ivastuk, hogy a liszt-fejadag redskáltatott, Bármilyen nehézségünkre is esik, mégsem érint olyan érzékenyen, mint a liszt árának felemelése, most a fejadag leszállítása országunkban. Azoaban az áremelésbe nem tudunk belenyugodni s szó nélkül hagyni, mert legjobb tudomásunk szerint semmi rendelet az áremelésre meg- nem jelent, gabona-neműek ára nem emelkedett, a maximált ár nem változott, s igy mi okból, s mi alapon emelkedett ? Még pépig 10 és 18 fillérrel kilónként. Ezen emelkedés pedig csak is a szegényebb osztályt érinti, mert a tehetségesebbek' el vannak látva búzával. — Úgy szintén úgy a nyers, mint a kristálycukornak nálunk 2 K 36 fillér kilója; meggyőződtünk, hogy más városokban sző sincs áremelkedésről. Ennél fogva ismételjük kérésünket, hogy e tekintetben felvilágosítást és b. pártfogását kérjük. Szatmár, 1918. január 9. Illő tisztelettel: Braun Fáni, Terge Imréné és K«vács Jánosné. — Clemenceau-t őrzik- Párisból jelentik : Caillaux letartóztatása miatt tüntetések voltak. Clemenceaut rendőrök őrzik. — Tőzsde. Budapesti tudósítónk telefonálja : A mai tőzsdén a Magyar Hitelnek és a Fabanknak volt nagy kínálata, mire 15—20 K árcsökkenés mutatkozott. A többi forgalmasabb értékek is leíemesen olcsóbbodtak. Magyarhitel 1680, Osztrák hitel 798, Fabank 749, Hazai bank 502, Kereskedelmi bank 550, Salgó 945, Urikány 585, Bima- murány 941, ÁHamvasut 898; Adria 1635, Nasici 2780, Lipták 238. Hirdetmény. A Szatmári Leszámitoió- Bank r.-t. hadifoglyok részére pénzküldeményeket közvetít. lUMHfktiiiMimiHiMnmiiiHiniiiiiiiiiiiiuiHiiiiiiiii Szsftró-Hinti sí. kir. tárts I ______iroatBlas ftfeBlinapl______ | 600-191«. fksz. HIRDETMÉNY. Tiszti főorvos ur jelentést telt arról, ! hogy Szentvéren az uj kórháziéiként levő j Tóth féle gödörből a városi közönség szfiik- . ségletének kielégítésére jeget hordtak és je- ; lenleg is szállítanak. Tekintettel arra, hogy az említett §ö- j dőrbe a Faipari szakiskola pöcegédör tar- ! tahna állandóan befolyik, tehát az fertőzve I van, a gödörből való további jéghordást, j megtiltom és felhívom a helybeli m. kir. i csendőrőrsparancsnokságot és rendőrőrmes- ; tért, miszerint a jégnak a szentvéri gödrök- i bői, úgyszintén a barakkok és vasút melletti anyaggödrökből való további szállítását akadályozzák meg, az eddig elszállított jégnek j pedig a megsemmÉsitése iránt haladéktalanul gondoskodjanak és eljárásukról tegyenek • hozzám jelentést. A jégnek — tiszta mijég kivételével — j a város területére való szállítását egyedi! a I Szamos folyóból engedhetem meg és pedig a vasúti vasfűdtől fölfelé eső részéből, vagyis olyan helyről, ahova a város területéről semmiféle szennyvíz vagy poeegödör tartalom a Szamos folyóba nem folyik s nem j öntetik. Miről a nagyközönséget hirdetményi j utón miheztartás végett, a csendőrséget és- j rendörőrmestert azonnali eljárás folyamatba ; tétele végett jelen végzéssel értesítem rende- j lem azon felhívássá!, hogy az ellenszegülőket a közegészségbe ütköző cselekmények í miatt a kihágási eljárás megindítása végett j hnzzám haladéktalanul jelentsék be. Szatmár-Németi, 1918 január hó 16. Dr. CSOMAY, főkapitány helyettes. Z0E 1 <3e SZÍNHÁZ. * i n lU 3ÉP Műsor: Péntek : Kárpáthy Zoltán C. Szembat: Kárpáthy Zoltán A. délután : Császárné Vasárnap : Falu rossza, szünet, délután : nincs előadás. — A debreceni színházi élet. Kétségtelen, hogy jelenleg Debrecennek van a legfejlettebb és legértékesebb színházi élete a vidéken, miután két állandó szi«háza van. A debreceni színházi életről képekben s szórakoztató cikkekben számol be a »Színházi i Figaró“ cimü színházi hetilap, amely nem- i csak Debrecenben igen népszerű, hanem or- S szágszerte olvassák azok, akik a színészet j iránt érdeklődnek. A vidék e legelterjedtebb | képes szinteázi hetilapja megrendelhető havi egy korona 20 fillér előfizetési árban a Színházi Figaró kiadóhivatala címén (Debrecen Piac-u. 59. sz.) 612—1918. szám. HIRDETMÉNY. Értesítem a hadifoglyokkal rendelkező munkaadókat, hogy a kassai cs. és kir. katonai parancsnokság 52254—1917. számú rendeleté értelmében a szökési kísérleteknél letartóztatott hadifoglyokért a korábbi munkahelyeikre való visszaszállításáig naponkint és fejenkint 3 kor. élelmezési dijat keli megtéríteni. A magán munkahelyekről megszökött- hadifoglyokért a fölmerült élelmezési költséget a munkaadó tartozik megfizetni. Szatmár-Németi sz, kir. város tanácsának 1918 január hó 15-én tartott üléséből OjfSÓ jElZÓIOgOÖlCSDR A Nagykárolyi Kereskedelmi és Iparbank részvénytársaság 6 százalékos kamat mellett folyósít jelzálog kölcsönöket ingatlanokra és városi házakra. A lebonyolítás a legrövidebb idő alatt eszközöltetik. — Bővebb felvilágosítással szolgál 3®—36 A Nagykárolyt Kereskedelmi és íparbank igazgatósága. 2—3 Ezzel teszünk énekes tisztességet királyunknak templomainkban. — Debrecen, 1918. jan. Dr. Baltazár Dezső, püspök. — Panasz a liszt megdrágítása ellen. A következő panaszos levelet kaptuk: A „Szatmári Újság“ cimü lap t. szerkesztőségének, Szatmár. Mint b. lapjuknak rendes olvasói, bátorkodunk egy előttünk fontos kérSzerkesztői üzenetek. Braun F. és társainak. Helyben. Panaszos levelüket ma közzétettük, a kívánt felvilágosítást is rövidesen megadjuk. Felelős szerkesztő: Szalánczy József. szoba konyha és mellékhelyiségekből álló lakást azonnal bérbevennék. Cím a kiadóhivatalban. Sárközi és Szász Északkeleti könyvnyomdája, Szatmár-Németi (Zárdával szemben).