Szatmári Újság, 1917. december (1. évfolyam, 24-48. szám)
1917-12-11 / 32. szám
Szatmár, 1917. 3-ik oldal. Szatmári Újság az emeleten a zeneiskolának adatnak át. A zeneiskola mostani helyiségeire nézve a tanács javaslatot fog tenni. Megszavazta a közgyűlés a városi tisztviselők kérelmét a tüzifaárak és villamvilá- gitási dijak kedvezményes szolgáltatására nézve és a szakbizottsági javaslat értelmében 50 holdnyi területet konyhakertészet céljára is rendelkezésre bocsát. Elfogadta a közgyűlés az 1916, évi zárszámadásokat és Soltész Miklós, városi intézőnek 1000 korona jutalmat szavazott meg. Végül elrendelte á közgyűlés, hogy a színházra vonatkozó szabályrendelet módosíttassák, illetve átdolgoztassék és a megvont fűtés és világítási subvenció befolyó összegé bői a ruhatár és a díszletek felújíttassanak, az ezen felüli rész pedig, valamint a szabály- rendeletileg szabályozandó vigalmi adóból befolyandó összegek egy uj színház építési alapja javára fordittassanak. A beérkezett hatósági átiratok elintézése utána közgyűlés véget ért. Kína és Japan Oroszország* ellen. Stokholm, dec. 10, A kínai csapatok Carnint, a japánok Wladiwosz- tokot elfoglalták. Orosz ellenes tüntetés Párisban. Páris, dec. 10. Oroszország ellen nagy tüntetések vannak. Az orosz nagy- követség palotájának összes ablakait beverték. Kicserélik az internáltakat. Bécs, dec. 10. A román kormánnyal megállapodás történt, hogy az ösz- szes osztrák-magyar és román internáltakat kölcsönösen kicserélik. | HÍREK. I faBEET-» 0 Miniszteri megbízatás. A közélelmezési miniszter dr. Lestyán Ödön pénzügyi tanácsos, tartalékos huszárfőhadnagyot Szat- már-rnegye és Szatmárnémeti szab. kir. város területére miniszteri megbízottá nevezte ki. Kirendelés. A debreceni tábla elnöke Kovács Jenő erdődi járásbirósági írnokot Halmiból a szatmári törvényszékhez kisegítőül kirendelte. Eljegyzés. Gyetkó Mihály tanító (Mezőterem) a csász. kir. 64 gyalogezred tartalékos zászlósa eljegyezte Zichor Mariska oki. óvónőt (Szatmár.) Dr. Bodonyi beteg. Részvéttel értesülünk, hogy dr. Bodonyi Alajos szatmári orvos, ki mint főorvos a harctéren teljesítette nemes hivatását, betegen hazaérkezett és a vasúti internátusbán fekszik. Reméljük, hogy a népszerű főorvos baja nem komoly természetű, és mielőbb visszanyeri egészségét. Államvizsga. Hermán Dezső városi levéltáros a mármarosszigeti jogakadémián a jogi államvizsgát sikerre! letette. A legújabb hadikölcsörmel biztosítást is lehet egyszerre kötni. Mielőtt ilyent köt, kérjen tájékoztatót a Szatmári Leszámítoló banktól, mint a Trieszti Általános Biztosító Társulat főügynökségétől. Nem a primadonnáról volt szó ! Lapunk szombati számában egy croquis-t irtunk és ebben egy helybeli „művésznőről“ mondottunk el valamelyes pletyka-históriát. Úgy látszik, hogy többeket a „művésznő“ elnevezés megtévesztett, mert Borbély Lili panaszt tett nálunk, hogy sokan őt gyanúsítják, sőt vérig bosszantják azzal, hogy a cikkben elmesélt történet hősnője ő volna! Lojálisán kijelentjük, hogy a közölt vidám történetnek Borbély Lilihez semmi köze, nem ő róla volt szó és hogy a kiváló primadonnát a mi újságunk sokkai komolyabban kezeli, sem- hogy őt ilyen krónikák pletykái közzé beállítani eszünk ágában lett volna. Teadélután. Az izr. nőegylet és .népkonyha vasárnapi teadélutánja ismét fényes sikerrel járt. A Panonnia étterme szinültig megtelt és a fiatalság már korábban táncra perdült. A teadélutánon résztvett Mazoranna ezredes, helybeli állomásparancsnok is, megjelentek továbbá Nagy Vince orsz. képviselő, Ozory István főkapitány és számos más elő- j kelősége társadalmunknak. Az bevétel az 1000 koronát meghaladta. A „Szamos“ kritikája. A Szamos jónak látta folyó hó 9-iki számában Dr. Weisz Sándor bizottsági tag közgyűlési szerepléseivel foglalkozni. Ez ellen nem volna kifogás emelhető, mert hiszen a fórum m szereplőknek el kell viselniük a jogos kritikát. Ámde a Szamos egyoldilulag és rosszakaratuan állítja be a dolgokat, vagyis egyszóval kifejezve: ferdít. Valótlan ugyanis, hogy dr. Weisz Sándor a faárak felemelése mellett agitált. Dr. Weisz a városi erdők intenzivebb kitermelése iránt folytatott agitációt, hogy ily módon a város lakossága a városi erdőkből több fához, másrészt pedig a több termelés folytán a város nagyobb jövedelemhez jusson. Erős és igazságos kritika tárgyává tette, hogy a városi erdők a sohasem hitt konjunktúrák dacára alig valamit jövedelmeznek. A város vezetősége erre azzal felelt, hogy a faárak felemelése iránt tett a közgyűlésnek indítványt. Ez persze sokkal könnyebb metódus a jövedelem fokozására, mint az intenzivebb gazdálkodás bevezetése. A faárak felemelése mellett aztán dr. Weisz is felszólalt, de nem a Szamos által neki imputált | intenciókból, hanem azért, mert a városi o'csó fa nem a szegény polgárságnak (a ! melynek érdeke olyan nagyon a Szamos I szivén fekszik) hanem a protekciósoknak ju- ! tott. Ez okból még azt is kívánta, hogy az | erdészeti hivatal tegyen jelentést arról, hogy a városi fából ki, mikor és mennyit vett igénybe? Jó szolgálatot tenne a Szamos a köznek, ha ezt kipuhatolná s nyilvánosságra hozná. Egyébként a városi fa vasúti kocsinként még most is 2—300 K-val olcsóbb, | mint a többi tűzifa. Nem is az árak feleme- j lése, hanem az a baj, hogy nem áll elég fa a közönség rendelkezésére. Megnyugtatjuk a Szamost a szegény polgárságot illetőleg még azzal is, hogy éppen dr. Weisz Sándor és elvbarátai agitációja folytán történt intézkedés az iránt, hogy a valóban szegény polgárság kedvezményes áron juthasson a városi fához. Az a beállítás végül, hogy miként függ össze dr. Weisz Sándornak a városi hirdetések kérdésének ügyében kifejtett agitációja az ő anyagi érdekelségévei, — valóságos rébusz ! Vagy talán nem is rébusz, hanem a Szamos részéről egyszerües — ízléstelenség, melyre kár több szót vesztegetni. Az azonban bizonyos, hogy a Szamos nem egy „törzsfőnökének“ nagyobb érdekeltsége van a városi hirdetéseket minden áron privilegizálni akaró Szamosnál! Jó lesz tehát a kri- tizálással jobban vigyázni I A Fonciére pesti biztosító intézet szatmári főügynökségénél a VII. magyar ha iikölcsönre az első cyklusban összesen *50.000 koronát jegyeztek. Ezen jegyzések nagy része életbiztosítással kapcsolatos, ami által az intézet módot nyújt arra, hogy mindenki, aki nem rendelkezik nagyobb összeggel, csekély készpénzzel is teljesítheti hazafias kötelességét. Aki még eddig hadi- kölcsönt nem jegyzett, forduljon a Fonciére pesti biztositó intézet szatmári főügynökségéhez (Deák-tér) ahol 14 kor. 50 fill. készpénz befizetéssel 1000 korona hadikölcsönf jegyezhet és amellett ezen csekély összeggel életbiztosítást is köthet, tehát családjáról is gondoskodhat. A közélelmezési hivatal közleményei. Libára történt előjegyzések alapján felhívjuk az érdekeiteket arra, hogy az előjegyzett libák átvétele végett a Városmajor udvarán (Bányai ut, közös laktanya mellett) ma délelőtt 10-órátóI d. u. 3 óráig jelentkezhetnek, annál is inkább, mert különben az előjegyzések figyelmen kívül hagyásával másoknak adatnak el a libák. A most kiosztásra kerülő libákon kívül újabb árusításra kilátás nincsen, — éppen ezért előjegyzett szükségletét most fedezze mindenki. 55 százalék zsírtartalmú mosószappan (pipere- szappan) minden hatósági üzletben kapható. A nagyobb darabok ára 4 korona, a kisebb daraboké 3 korona. Vendéglők, cukrászok s egyéb üzemek, valamint az elszámolást teljesítő pékek lisztellátmányért pénteken egész nap jelentkezhetnek. A Solymosí-kiáílitásról. A Deáktéri Solymosi kiállítás mind sűrűbben vonza a látogatókat, valamint a komoly művásárlókat. A kiállításon már eddig is igen sok vásárlás történt. — A szokatlan érdeklődésnek magyarázata az, hogy a szűk helyen összezsúfolt kiállításra éppen nem alkalmas helyiségben csupa akreditált nevű művész nevével találkozunk. Csók István, Katona Sándor, Kosztolányi Krann Gyula, Vajda Zsig- mond, Koszta József, Éder Gyula, Nyilassy Sándor, Zádoi István, Dudits Andor, Zom- bori Lajos, Bosznay István, Kacziány Ödön, Szlanyi Lajos, Udvarv Géza, Páilya Celes- tin, Rónék Árpád, Kézdi Kovács László, Neogrády Antal nagy és értékes anyaggal szerepelnek a kiállításon. — A kiállítás ma egész nap megtekinthető. UEÄMIÄ, oooo Ma, kedden «£*<£* este 6 órától folytatólag 11 óráig az amerikai filmgyártás slágerei, a fővárosi Mozgókép Otthon nagysikerű műsorszáma. SÍ áger-est. Vízesések felvétel a természetből. Házasodja ab bohózat 3 felv. Nagyszerű humorú, mesterien rendezett filmbohózat. — Végül az amerikai filmgyártás szenzációja A visszatért boldogság ^ dráma 3 felv. Mesterien megjátszott filmdráma, melyet a Pofo-amerikai filmgyár látványos rendezéssel hozott ki. Rendes helyárak.