Szatmári Újság, 1917. december (1. évfolyam, 24-48. szám)
1917-12-07 / 29. szám
S z a t m á r i Újság 3-ik oldal. Szatmár, 1917. arról a figyelemről, melyet a város vezeíői a közönség érdekeivel szemben tanusiíanak. Mi, akik egy uj és a demokratikus politika eszméit hirdető napilapot alapítottunk, arra kértük a városi tanácsost, hogy a hivatalos hirdetéseket a Szatmári Újság részére is adják le, mert olvasó közönségünk, melynek a mai nehéz időkben fontos érdeke a hivatalos közleményekről tudomással bírnia — nem kényszeríthető arra, hogy a felfogásával és politikai meggyőződésével ellentétben álló napilapot járasson és olvasson, csak azért, mert a hivatalos hirdetményeket csak abban a lapban találja meg. Az igazságérzet, a közönség érdeke követeli meg, hogy a város e tekintetben egyenlő mértékkel mérjen. Nem változtat az a tény sem, hogy a hivatalos hirdetéseknek két napilapban való közlésével a városnak több kiadása lesz, mert hiszen az a szükségesség, hogy a város egész közönsége teljes tájékozást nyerjen : sokkal jelentékenyebb, mint azon összeg, melybe az ily módon való hirdetés kerül. Nem szabad, hogy város budgetjében az ezen célra szükséges összeg olyan számottevő kiadást jelentsen, melyet a vezetőség megtakarítani iparkodjék. A közönség bőrére való megtakarítás nem lehet elv és nem lehet cél. De nem habozunk őszintén beismerni azt sem, hogy a hivatalos hirdetéseknek lapunkban való közzététele által lapunkat népszerűsíteni és annak elterjedett- ségét fokozni óhajtottuk, mert hiszen ez a célunk természetes és magától értetődő. Nem akarunk fárizeusoknak látszani, amikor jogos kérelmünk mostoha kezelésével szemben a jogos kritika fegyverét használjuk. A gazdasági tanácsos ur ebben a kérdésben egészen nyíltan azt az álláspontot foglalta el, hogy a hivatalos hirdetéseknek lapunkban való közzétételét egyáltalában nem tartja szükségesnek és a tanács nem vállalhat felelősséget az esetleges többlet — kiadásért. A kérdést szerinte a közgyűlés elé kell vinni, — de elutasító javaslattal 1 Ami a tanácsos ur felfogását a dolog érdemében illeti: ezt még csak komoly bírálat tárgyává sem akarjuk tenni. Ami pedig azt illeti, hogy az ügyet a közgyűlés elé óhajtaná vinni, ez ellen semmiféle kifogásunk nincs. Elsorban azért, mert csaknem biztosak vagyunk abban, hogy a törvényhatóság közgyűlése nem osztaná tanácsos ur „nagyrabecsült“ véleményét, de másodsorban azért sem, mert legalább alkalma és módja lenne a közgyűlésnek konstatálni, hogy a tanács a törvényhatósági bizottság hozzájárulása és tudta nélkül kötötte meg a szerződést pár évvel ezelőtt a Szamos c. lappal a hivatalos hirdetések dolgában és lekötötte ebben magát 1925. évig! Megtudja tehát a közgyűlés, hogy a polgármester ur, illetőleg a tanács, a törvény és a szabályrendelet rendelkezései ellenére terhes szerződést kötött a közgyűlés felhatalmazása nélkül. Megnyugtatjuk továbbá a gazdasági tanácsos urat, hogy amennyiben a hirdetéseknek lapunkban való közététeiének kérdése azért nem kerülne a közgyűlés elé, mert mi a további tárgyalásokat megszakítva, a kérelmet tárgytalannak tekintjük, arra mindenesetre gondunk lesz, hogy a gazdasági tanácsos ur kedvenc újságával ^kötött szerződés kérdése a napirendre kerüljön I Biztosítjuk végül a gazdasági tanácsos urat, mikép ezentúl arra is nagy gondunk lesz, hogy spóroló szenvedélyét a város más ügyei elintézésében is állandóan figyelemmel kisérjük. Olvasóközönségünket pedig megnyugtatjuk, hogy minden igyekezetünkkel és ambíciónkkal rajta leszünk, hogy lapunkban a hivatalos hirdetések tárgyairól is kellő tájékoztatást adhassunk. Asszonyokat lapkikordásra jófizetéssel felvesz akiadóhivatal. r HÍREKET! Lk3BEE=^ 0 A király tegnap reggel a délnyugati frontra utazott. Rend a színházban. Ozory István főkapitány ismét szigorú rendeletet adott ki, melyben megtiltotta, hogy a nézőtérre botot, esernyőt, női kalapot és felső kabátot vigyen be a közönség. Megszabta egyben, hogy a színházi ruhatárban egy kabát után 20 fillér, bot, esernyő és női kalap után 10 fillér szedhető. Tea délután. Vasárnap, azaz folyó hó 9-én a szatmári izr. nőegylet és népkonyha a Pannónia éttermében d. u. 5 órakor ismét teadélutánt tart. Az elnökség külön meghívókat nem bocsát ki, hanem ezúton hívja meg az érdeklődőket. Ma megnyílik a Solymosi kiállítás. A Solymosi kiállítás, melyről már lapunk előző számaiban hirt adtunk és melynek anyaga és nívója napok óta foglalkoztatja a szatmári mübarátokat, ma d. e. 10 órakor nyílik meg. A már jelentett neveken kívül, Háry Gyula, Kaciány Ödön és Telkesy Valér vannak képeikkel képviselve. A belépődíj szatmári katonai jótékony célokra fordittatik. A legújabb hadikőlcsönnel biztosítást is lehet egyszerre kötni. Mielőtt ilyent köt, kérjen tájékoztatót a Szatmári Leszámítoló banktól, mint a Trieszti Általános Biztositó Társulat főügynökségétől. Burgonya a hatósági élelmiszer-üzletekben kg-kint 34 filléres árban kapható. Vásárlásra csak az jogosított, aki burgonyavásárlási igazolványt nem váltott, illetőleg aki azt visszaszolgáltatta s aki nem termelő. Nem jelentkezhetik tehát vásárlásra az, akinek vásárlási igazolványán „burgonya“ — jelzés szerepel, sem pedig az, akinek igazolványán e megjelölés érvénytelenítése igazolva nincsen. A burgonya ezúttal a november havi 8. számú szelvény ellenében adható ki s az arra igényjogosultak személyenként 3 kg- ot kaphatnak. Vásárlásra jelentkezhetnek: Pénteken délelőtt A, B, C, D és délután E, F, G, H betűvel kezdődő nevüek, s mivel a burgonya folytatólagosan szálittatik, a folytatólagos kiosztás sorrendjét is közölni fogjuk. Sovány libára eszközölt előjegyzések : alapján az átvétel a Városmajorban (Bányai- i ut) ma egész nap eszközölhető. Mindazok ! tehát, akik erre nálunk előjegyzést teljesítettek, illetőleg sovány libát venni szándékoznak, a fentebb jelzett helyen annál is inkább jelenjenek meg, mert az előjegyzés különben tárgytalanná válik. November havi cukorjárandóságukat az elmaradottak ma átvehetik. Felhívjuk ugyanitt a közönség figyelmét arra, hogy a cukor ára megváltozott s annak végérvényes megállapításáig a kristálycukor ára kilogram- monként 2 K 36 f. a nyerscukoré pedig pr. kg. 2 K 32 f. Boci a primadonnának. A Stambul rózsája szerda esti előadása alkalmával ritka meglepetésben részesítette egy színházi ha- bitüé Borbély Lilit, a népszerű primadonnát. A harmadik felvonásban ugyanis, melyben a primadonna a már közismert boci-kupiét énekli, a szokásos virágkosár helyett egy pompás kis eleven bocit adtak át a művésznőnek, aki ezt a ritka és manapság valóban értékes ajándékot nagy örömmel fogadta. Körkérdés : mit csináljon Borbély Lili a bocival ? I URANIA I pBfezsrrq =^==31-------1 -;i----------^fi! Ma , péntekem este 5—7 és 9 órai kezdettel nem folytatólag a magyar kinematográfia diadal filmje, Kálmán Imre szenzációs sikerű operettéje filmen Bojda Juci és Petheő Attila főszereplésével, Zitkowszkv Béla csodás felvételével Az Obsitos filmjáték 4 részben, eredeti kisérő zenével. SZEREPLŐK: A nemzetes asszony Veszprémmé Ágh Ilona Málcsika leánya Bojda Juci Dr. Torday Ottó Petheő Attila Székely Lajos Matyasowszky Ilona Komjáthy János Vándori Gusztáv A kinematográfia egyik legszebb slágere e filmszenzáció, mely a folyó világháborúban éppen aktuális. Gyuri a fia Dömötör András A molnár Leánya Buzogány bácsi Jóska fia Gyönyörű jelenetekben bővelkedő slágerfilm, mely minden bemutatón hihetetlen sikert ért el. És a kisérő műsor. Rendes helyárak, — Kedv. áru jegy nincs. Számozott helyek. ® Jegy elővétel mindennap d. u. 3 órától és vasárnap d.e. 11 órától. Művészi képtárlat a Pannonia-szálló kistermében. Benczúr Béla, Edvi Illés Aladár, Kézdi Kovács László, Margittay Tihamér, Romek Árpád, Olgyai Viktor, Hejer Arthur, Remmerné Istvánfy Gabriella, Boemann Ritta, Molnár Z. János, Ne- ográdi Antal, Madarász Katonáné, Á. Berkes Antal, Jámbor Lajos, Németh Gyula és még számos előkelő festőművész müveiből, Belépti-dij 60 fillér a helybeli Vörös- Kereszt-Egylet és a szatmári katonatemető alapja javára. Megtekinthető naponta reggel 9 órától esti 7 óráig, Szives pártfogást kér HARMATH MIKSA budapesti műkereskedő törv. bej. cég.