Szatmári Újság, 1917. november (1. évfolyam, 1-23. szám)
1917-11-13 / 8. szám
2-ik oldal. Szatmári Újság Szatniár, 1917. rartcsnokságához, valamint a földmiveléstígyi minisztériumhoz a megfelelő felterjesztéseket megtette, de ezeket mág nem intézték el, csupán annyi történt, hogy a hadsereg parancsnoksága csak a gazdasági szükségleten felül mutatkozó felesleg rekvirálását rendelte el. A közigazgatási rekvirálásra vonatkozólag érkezett kormányhatósági utasítás szerint a készletek összeírása megtörtént. A jelentés megemlíti továbbá, hogy a város csonkási gazdaságában a vetések megtörténtek és azok igen szépek. A közellátás érdekében dr. Papp Ottó tanácsossal a polgármester Budapesten járt és újabban isméi 100 drb. sertés hizlalására szereztek engedélyt. Így a zsirszük- ségleí biztosítását sikerült előbbre vinni. A marhahús árak ellenőrzésére a városi közélelmezési hivatal utján próbavágásokat végeztek. Ez igazolta, hogy a mai árak tart- hatatianok. Erre való tekintette! a maximális árakat a polgármester megváltoztatja, de egyelőre más intézkedést tenni nem lát célszerűnek. A jelentés végül megemlékszik az olaszokon aratott dicső győzelemről és a hetedik hadikölcsön minél nagyobb eredménye céljából felhívja az itthon élő polgárságot, hogy abban mindenki vagyoni erején felül is vegye ki a részét. A jelentéshez Fischer József dr. szólalt fel és indítványozta, hogy a törvény- hatóság a király szerencsés megmenekülése fölött érzett örömének a Kormány utján kifejezést adjon. Javasolta továbbá, hogy a párbaj legmagasabb helyről történt eltiltása folytán a törvényhatóság átiratilag kérje fei a testvér- törvényhatóságokat, hogy sürgesse a kormánynál oiy törvény alkotását, mely a párbajt közönséges bűncselekménynek minősítse. A szegény-ügy felkarolása érdekében pedig jóléti bizottság alakítását kéri. A közgyűlés ezen indítványokat elfogadta, — utóbbit azzal, hogy a kérdést a helybeli jótékony intézetek vezetőiből álló bizottságra bízza. A 7-ik hadikölcsönre a közgyűlés döntése alapján 250,000 koronát jegyez a város. Dr. P i r k I e r Ernő tanácsos ismertette ezután a tanács javaslatát a rendőrkapitányi hivatal hivatalos óráinak egyhuzamban való tartása és az ügyeletes szolgálati dijak megállapítása tárgyában. A tanács ezekben a kérdésekben a főkapitány előterjesztései értelmében foglalt állást. Dr. Kereszíszeghy Lajos ez idő- szerint a szolgálati dijak ideiglenes megállapítását óhajtja és meggyőződést akar szerezni, hogyan fog ez a gyakorlatban beválni. Roih Lajos biz. tag a főkapitány intenciónak megfelelően végieges szabályozást tart helyesnek. V a j a y Károly polgármester szintén jónak látja, hogy most csak ideiglenesen állapítanák meg ä díjazást. Szűcs Sándor dr. pedig az egyhuzamban való hivatalos órarendszer ellen szólalt fel. O z o r y István főkapitány csodálkozásának ad kifejezést, hogy a polgármester az egyhangúlag meghozott tanácsi határozattal szembehelyezkedve, most a dijak ideiglenes megállapítását látja jónak és részletesen kifejti, hogy a rendőrség feladatának helyesen csak úgy tud megfelelni, ha a közgyűlés az ő intencióihoz képest teszi meg az intézkedéseket. A közgyűlés * a főispán hozzászólása után úgy döntött, hogy ezeket a dijakat most csak ideiglenesen állapítja meg. A főispán azonban nyomatékosan hangsúlyozta, hogy úgy a tanácstól, mint a közgyűléstől joggal elvárja, hogy a főkapitányt’ működésében sokkal melegebben támogassák. (Részünkről ehhez csak azt fűzzük hozzá, hogy a főkapitány csodálkozását a polgármester eljárásával szemben megértéssel vesszük, de figyelmeztetjük a főkapitányt, hogy más alkalommal is és sokat fog még csodálkozni! Mi már megszoktuk az efféle játékot, — ez az a közismert Vajay — Ke- tesztszeghy féle művész- duett-) Dr. Papp Zoltán tanácsos referálta ezután a városi erdők kitermelése ügyében kiküldött bizottság jelentését, ismertetve a felkért szakértők véleményét. A tárgyhoz dr. Weisz Sándor bizottsági tag szólalt fel. Tartalmas beszédben fejtegette álláspontját és éles szavakkal bírálta a bizottság elnökének magatartását, kiemelvén, hogy a kiküldött bizottság tagjai még arra sem kaptak felvilágosítást, hogy az erdőüzem 1917. évi jövedelme minő terület kivágása folytán állott elő. Felhozta, hogy az erdőtanácsos a kérdés elől azzai tért ki, hogy a belterületi erdőkön az 1917. évi kitermelés: ritkítás eredménye. Kimutatta felszólaló, hogy ez nem áll meg, mert tudott dolog, hogy a sárerdőből az 1917. évben 11.401 ürméter fa került eladásra és igy nyilvánvaló, hogy körülbelül 14.400 ürméter fa lett az erdőből 1917-ben kitermelve, — a kitermelés ötödében eszközöltetvén. Miután pedig a sárerdőn egy kát. hold 200 ürméter fatömeget ad, következik,- hogy 72 kát. hold fatömege lett kitermelve. A sárerdőbői kitermelt fából 188.126 K folyván be, kétségtelen, hogy egy kát. hold fatömege megközelítőleg 2600 K-t jövedelmezett. Egyenesebb és célszerűbb lett volna nyíltan bevallani, hogy a silány eredmény részben a nem helyesen megszabott faáraknak a következménye. Részletesen kimutatta, hogy a sárerdőn 372 kát. hold olyan erdő van, mely a kivágásra megérett és melynek fái olyan epidémiával vannak megtámadva, hogy 30 százalékban kiszáradtak. Megcáfolta azt, hogy e 372 kát. hold kitermelése esetén a város tűzifa nélkül maradna, mert a városnak 6000 kát. hold belterületi erdeje van. A város háztartásának egyensúlya csakis az erdőbirtok helyes kihasználása mellett biztosítható. Indítványozna, hogy a tanács a kiküldött bizottság bevonásával a kérdés további tanulmányozására utasittassék és mindenekelőtt az illetékes minisztériumtól tájékozódás szerzendő be, hogy az üzemtervtől eltérő fokozottabb kitermelés engedélyezve lesz-e ? Dr. Keresztszeghy Lajos kijelenti, hogy a kérdésben ő sem lát teljesen tisztán és hogy elvileg nem ellenzi az eladást. Dr. Tanódy Márton és Kótay Pá! felszólalása után a közgyűlés úgy határozod, hogy előbb a minisztérium álláspontját kell megtudakolni az üzemtervtöl eltérő kitermelés engedélyezése tárgyában és amennyiben ehhez a minisztérium hozzájárul, a kérdést ismét a bizottsághoz utalja azzal, hogy helyszíni szemle utján állapítsa meg, mily mértékben van az erdő epidémiával megtámadva és hogy a bizottság becsléseket is teljesítsen. A hadbavonult alkalmazottak ruházati beszerzési segélyét a közgyűlés 3900 K-ban állapította meg. A gazdasági és jogügyi szak- fa i z o 11 s á g javaslatai közzül, az ingatlanok forgalmának korlátozásáról szóló rendelet tárgyában Dr. Antal Sándor főügyész ismertette a javaslatot, mely úgy a vármegye mint a városi lakosság érdekei szempontjából sérelmesnek tarja a rendelet intézkedé- . seit. A főispán felvilágosításai után a közgyűlés kimondta, hogy a vármegyei közigazgatási bizottság e kérdésben elfoglalt határozatához csatlakozik és ugyanolyan értelmű felterjesztést tesz a kormányhoz. A mozi jog érlékesitésc ügyében dr. Pirkler Ernő referálta gazdasági bizottság javaslatáról, mely 2 évre Szatmáry Józsefnek ajánja tovább is bérbeadni az ipar- ros Otthon-ba ievő mozgókép színházat- K ó- tay Pál, Ratkovszky Pál, Bélteky Lajos és Unger István biz. tagok hozzászólása után a közgyűlés igy határozott. Megjegyezzük, hogy a főkapitány a jelenlegi helyiséget tűzveszélyesnek nyilvánította és igy még az az eset is bekövetkezhetik, hogy a főkapitány egy szép napon megvonja a játszási engedélyt. A németi-i r. kath. plébánia háborús segélye iránt beadott kérelmet a közgyűlés kedvezően intézte el. A v i I ia in o s á ramd i j na k 12 fili-rő! 18 fillérre való felemelését is megszavazta a közgyűlés. Végül a tűzifa egységárát állapították meg szótöbbséggel a gazdasági bizottság előterjesztéséhez képest. (Az egyes árakat multi számunkban már ismertettük.) Ezek után a közgyűlés véget ért. Szatmár vármegye közigazgatási bizottságának -niese. Nagykároly, nov. 12. Szatmárvármegye közigazgatási bizottsága Jckey Sándor főispán elnöklete alatt f. hó 9-én tartotta meg rendes havi ülését. Az előadókon kívül jelen voltak: dr. Böszörményi Emil, dr. Faiussy Árpád, Ma- darassy Dezső, báró Kende Zzigmond és Tóth Mór. A fői ipán megnyitó szavai után Mangu Béla főjegyző jelenti, hogy október hó folyamán lopások, tolvajlasok, betörések és uzsoraesetek gyakran fordultak elő. A lápi tűz továbbterjedésének megakadályozása iránt járási főszolgabírók jelentéseik szerint intézkedtek. A közélelmezés az elmúlt hó folyamán fennakadás nélkül zavartalanul bonyolódott ie. A lisztkontigens 35 vaggonró! 50 vaggon- ra emelkedett fel. A vármegyei kőzeilátás központi bizottság-vezetősége, dicséretes buzgalommal és szakértelemmel végzi feladatát. A forgalomról tájékoztathat az a körülmény, hogy a beraktározott közfogyasztási cikkekbe 1,400.000 korona van befektetve. Folyamatban van a gabona és hüvelyesek hatósági átvétele, valamint a tengeri és burgonya rekviráiás. Alispáni jelentéssel kapcsoiatbau dr. Faiussy Árpád a burgonya és a takarmány rekviráiásához szólott hozzá. Dr. Böszörményi Emil a birtok forgalom korlátozása ügyében szóllalt fel, kifogásolja azt, hogy a földbirtok forgalmának ármegállapításáért a munkácsi hegyvidéki kirendeltséghez kelljen fordulni. Majd a hadifoglyok ruhabeszerzési ügyét tette szóvá. Jékey Sándor főispán válászában megnyugtatta a bizottságot, hogy a földmivelési kormány nem ragaszkodik feitétlenül a hegyvidéki kirendeltséghez, hanem magában a vármegyében is alakulhat ilyen ármegállapitó bizottság, ha azt a foldmivelésügyi minisztertől kérik. Báró Kende Zsigmond szóvá teszi a már elviselhetetlenné vált árucikkek áremelkedését. Az alispáni jelentés tudomásul vétele után, Schőnpflug Béla tiszti főorvos jelenti, hogy a vármegye egészségügyi állapota tetemes rosszabbodásra mutat, mert a heveny fertőző betegségek közül a hasihagymáz, a vörheny, a vérhas, s a roncsoló toroklob lépett fel. Bodnár György kir tanfelügyelő jelentéséből kitűnik, hogy óvóintézetek állítattak fel ott is, hol áll. elemi iskolák vannak, hogy igy a kisdedovók nemcsak gyermekóvásra, szolgáljanak de nemzeti szempontól is támogassák az ál-iami iskolák nagycéiu munkáit. Újabban Tyúkodon, Csengerbagoson, Szamosdobon, Vetésen, Csomaközön, trden- gclengen, Érendréden, Nagymajtényban, Lázáriban, Szatmárudvariban, Szaniszión, engedélyezte a kultuszminiszter az óvóintézetek felállítását. Plachy Gyula miniszteri tanácsos, pö. igazgató jeienti, hogy egyenesadóban befolyt 213,158 K, had mentességi díjban 2045 K. bélyeg és illetékadóban 201.712 K, fogyasztási és italadóban 110.123 K. A többi előadók jelentése és tudomásul vétele után elnöklő főispán az ülést bezárta. Belpolitikai hírek. (Telefon jelentés.) Budapest nov. 12. Andrássy Gyula gróf a Ház legközelebbi ülésen interpellálni fog az osztrák parlamentben elhangzott Magyarország elleni támadások miatt.