Szatmári Újság, 1917. november (1. évfolyam, 1-23. szám)
1917-11-20 / 14. szám
2-ik oldal. Szatmári Újság CsapitaiÉ feiülmulhotatlan erősei verik az olaszokat. Quero falut, Monte Cornellát rohammal elfoglaltuk. Budapest nov 19. Ölasz harctér. A Feltrétől délre emelkedő hegyvidéken Krausz Alfréd tábornok csapatai tegnapelőtt heves és az éjszakába nyúló küzdelemben rohammal elfoglalták Quero falut és a Monte Cornellát, az ellenség több mint 1100 foglyot hagyott kezünkön. A siker, melyet tegnap további térnyeréssel kibővítettünk, főképen bevált bosznia- hercegovinai második gyalogezred és a német tohamosztagok rajtaütésének köszönhető. Galliótól északkeletre több olasz támadás ismét véresen összeomlott. Keleti harctér. Változatlan. Albániában a boszniai, hercegovinai vadászok rohamcsapatának a Kozasa és farasi olasz hidfő elleni támadása a Voiusa alsó folyásánál teljes sikerrel járt. A sokkal nagyobb- számu'megszálló őrséget elűzték és jelentékeny zsákmányt szállítottak be. A vezérkar főnöke. Német hivatalos jelentés. Berlin nov. 19. A nagy főhadiszállás jelenti : Nyugati harctér. A kora reggeli heves tüzhullámok után Flandriában a tüzérségi tevékenység délig csekély maradt. [A látási viszonyok javul- tával délután a tűz ismét feléledt és egyes szakaszokon a tengerpart és Belelaire kö- I zött nagyobb erőre fokozódott. A többi had- | Én nemcsak a mi országunk halottak siratom most: egyként fáj nekem testvér és ellenfél, annyi sok ártatlan emberélet veszte. Szakítsuk ki magunkat a fékevesztett seregnél csekély előtéri harcoktól eltekintve a nap különös esemény nélkül telt el. Brucker hadnagy, akit harci teljesítményeinek elismeréséül alőrmesterből tisztté léptettek elő, tegnap egy ellenséges és két kötött léggömböt lőtt le és ezzel huszonnyolcadik győzelmét aratta. A keleti harctéren és a macedón arcvonalon nem volt nagyobb harci cselekmény. Olasz harcvonal: Asiagótól északkeletre az ellenség megismételte sikertelen és veszteségteljes támadásait, hogy visszaszerezze az elvesztett magaslatokat a Brenta és Piave között. Az utolsó napok a szövetséges csapatoknak nehéz hegyi harcokban újabb sikereket hoztak, minden talpalatnyi földet küzdelemmel kell elragadni az olaszoktól, akik előkészített és a természettől fogva is erős állásokban harcolnak. Ujonan odavont erőket vetettek előnyomuló csapataink elé, de ezek nem mérkőzhettek gyalogságunk fölül- múlhatatlan támadó ereivel. Lépésről lépésre szívós védekezés közben vonult vissza az ellenség. Rendkívül elkeseredett harcokban rohammal elfoglaltuk Querót és az északnyugatra előrerugó Monte Cornellát. Az ellenséget a Monte Tómban erősen kiépített állásaiban vetettük vissza. Ez alkalommal a német rohamcsapatok és a bosnyák hercegovinai második számú gyalogezred különösen kitüntette magát. 1100 olasz jutott kezünkre. A Piave alsó folyásánál a tűzharc időn| kint nagyobb hevességre fokozódott. I Ludendorf főszállásmester. bereknek egymást meggyilkolniok. És ennyi vérhullás után, amikor virágzó államok gazdaságilag roncsokban hever- j nek, amikor még ha akarna se tudna a győSzatmár, 1917. ző a legyőzőitől vérdijat venni hadikárpótlás címén: — származhatik-e valami jó a háborúból a háború után ? Sírunk és jajveszékelünk a háború szenvedései miatt. De hiszen a márványtömb is sima és jajgatna, ha emberi hangjai volnának, a reá hulló pörölycsapások alatt, melyekkel a művész vésője darabokat tördel ki testéből. Ám mégis a sok ülés, faragás után isteni mű, csodás szobor kerül ki a művész kezei alól. Nekem az a hitem, hogy igy van az emberiség is a háborúval. Lesújtott ránk a sors, kegyetlen csapásokkal vagdos rajtunk végig; szenvedünk és vérzünk s ökölbeszorul a kezünk. De ennyi sok kin és szenvedés alatt lehetetlen, hogy át ne menne az emberiség egy belső tisztitó folyamaton. A nemesebben gondolkozó, a megértő, együttérző ember, egy jobb ember típusának kell kikerülnie a sors ennyi pörölycsapása alól. Nem bánom, mondják, hogy utópiákban élek. De minden utópia olyan távoli part, amelyben előbb-utóbb kiköt a valóság hajója» Én hiszek egy jobb világ eljövetelében, ahol ember az embert értéke szerint megbecsüli és nem nézi egymásnak sem színét, sem nemzetiségét, sem vallását. Az eddigieknél sokkal önérzetesebb, öntudatosabb emberek lesznek, olyanok, akik ismerik emberi értéküket, jogaik érvényesülését követelik és kiegyenlítését annak a határtalan távolságnak» amely a mai társadalmakban az embert az embertől elválaszja. Mihelyt pedig az «5 jogos követeléseik az állam részéről is meghallgatásra találnak, fel fognak szabadulni nemes érzéseik, amelyeket az osztályharc lekötve tart s a maga mozgalmának fűtésére használ. Felszabadulnak e tisztult, humanitárius érzések és a közös emberi szimpátia lesz az uralkodó lelki tulajdonság ezen a világon. Ám amint az egyeseket öntudatosab- bakké teszi a háború gondolkodásra késztető, józanitó levegője, úgy a fajok, a nemzetek öntudata is megerősödik, aminek már most is sok példáját — fájdalom néha túltengő példáját — tapasztaljuk. És az öntudatra ébredő emberek között nem csekély joggal foglalhat helyet százszor keresztre feszi tett nemzetünk. Ha megvédtük magunkat ellenségeink ellen, jogunk van megvédeni magunkat barátaink ellen is. És a népek osztozkodó asztalánál emelt fővel követelhetjük, hogy ilyen óriási erőpróba, ilyen óriási áldozatok, az életrevalóságnak tettekkel való bizonyítása után barát és ellenség egyaránt elismerjék jogunkat a felnőtt népeket megillető, független, szabadon kiépített, önálló állami életre. Az egymást megértő, egymás fejlődését nem akadályozó államok szabad versenyében aztán nem lesz többé felelőtlen, titkos diplomácia. A népek parlamentjeinek ellenőrzése alatt álló diplomácia nem az ellentétek szálainak mesterséges szövögetője, — éppen a felmerülő félreértések belátásos elsimító eszköze — lesz. És akkor nem lesznek többé háborúk. Következik az alkotó munka, az emberiség fejlődésének gyorsabb üteme. A földmivelők serény munkája, a gyárak és gépek lázas zakatolása, a bürök zajtalan szorgalma, a közlekedési eszközök országokat keresztül-kasul szelő, egymásba fonó hálózata, a tudomány és művészet Dr. Nagy Vince orsz. képviselő alkalmi beszéde. Tartotta a jótékony nőegylet szombat esti hangversenyén a városi színházban. Hol máskor festett arcú komédiások vidám grimásza fakasztott kacajt, vagy hősi tirádák nemes páthosza dobogtatta meg a sziveket: e hely szentély legyen ma, hol az emlékezés fáklyáját gyújtjuk meg a háború áldozatainak elmúlásáról elmélkedvén, Zengje más a hadi erények dicséretét, én az elesettek emberi sorsán kesergek. Fonjon más győzelmi babért a hősök diadalmi obeliszkjére, — én jajgató gyász- szál, a bánat siránkozó fájdalmával ölelem körül Oresteseink hamvvedreit. Hol vannak a délceg ifjak, hol a robusztus érett férfiak, akiket 40 hónappal ezelőtt balga lelkesedéssel küldtünk el halni vagy ölni ? És hol vannak, akik azóta utánuk mentek? A szép, erős parasztok, az iparosok, a tanárok, tanítók, ügyvédek, hivatalnokok, egyetemi hallgatók és a gimnázista gyermekek ? Egy részük már pihen, testével termékenyíti az anyaföldet, nem érzi többé a háború szenvedéseit. Sokan idegen ország idegen ege alatt őrlődnek testben-lélekben. És akik visszajöttek: a bénák, a sánták,^ vakok, betegek? Ó, mennyi gyász, ó mennyi bánat, mennyi fájdalom ! Európa egy eleven seb. És nincs annyi fátyolkendője a világnak, amely- lyel ennek az óriási sebnek felfakadó véröm- lését letörölhetnők. uszítás gondolatvilágából és lássuk meg az ellenségben is az embert, a föld békés férgét, aki csendes munkában tudta volna leélni életét, egyik a másik mellett. Oyülölte-e valaha a magyar paraszt az orosz parasztot, vagy az angol gyári munkás a német proletárt? És most közös folyamba fut véreik patakja, mely dögleletes pocsolyává változtatta Európa kultur térségeit. Halálotokban összeölelkező franciák és németek, szerbek és magyarok, [olaszok és osztrákok, ha gondolkozni tudnátok, nem látnátok-e be, hogy békésen lehetett volna tovább élnetek és az amerikai gyapot-kérdést, meg a szerb marhabehozatal kérdését (fegyver nélkül is meg lehetett volna oldani! Átkozottak legyenek a kezek, százszor átkozottak, amelyek a diplomácia titkos kártyáit keverték és az egymásnak mit sem vétő békés polgárokat egymás fegyvere elé kergették ! Gondoljuk el a szatmári szerény városi tisztviselőt, amint vérszomjas rohamra megy az odesszai segédtelekkönyvvezető ellen. Vagy a szemüveges kölni számtan-tanár urat, amint két puszta kézzel fojtogatja és fogaival marcangolja a bordói szőllészeli felügyelőt. Pár hónappal a háború előtt még nem hittük.volna el müveit emberekről, hogy ilyesmikre képesek legyenek. A politika méregke- verői készítették gonosz könnyelműséggel magát a háború betegségét, amely aztán minden ép agyat megfertőzött. És ha még csak a gépek harca volna a modern háború. De a főeszköz ma is a szurony és az ököl. Személyesen kell az em-
