A Szatmári Országos Tűzoltó Kongresszus Lapja, 1908 (1-2. szám)
1908-08-15 / 2. szám
T A SZATMÁRI ORSZÁGOS TŰZOLTÓ KONGRESSZUS LAPJA. ha teremtő kezének munkájaképpen a tűzoltói intézmény létrejött. Gladston a hires angol államférfin egyik hires parlamenti beszédét igy fejezi be: „Korunk humanitárius alkotásai sok szép eszmét szolgálnak, Angol ország boldog azok bírásában, de az élet alapunkat képező vagyonúnknak az emésztő tűztől való mentésében életveszélylyel is dolgozó tűzoltók szervezete előtt mindenek felett kalapot emelek, mert az hősök szövetsége 1“ Én e szavakat magaméivá teszem s azokat az utolsó betűig meggyőződéssel aláírom és hirdetem. Lényeg és formaság. Amint az olajfestményhez keret is dukál, hogy mutasson, úgy a lényeg is bizonyos formát követel, melyben az érvényesülhessen. A képnél maga az olajfestmény a lényeg, s a keret a formaság. Képhez értő ember a lényegre helyezi a súlyt, az olajfestmény értékességét keresi, s a keretnél különösen ügyel, hogy ez a festménynyel összhangban legyen, azt túl ne ragyogja s igy annak értékét el ne temesse. Hozzá nem értő ember ellenben a festményre (a lényegre) nem sokat ád, nem bírván annak becsét úgy sem mérlegelni; ő a keretre (a formaságra) fekteti a súlyt, ennek kell ragyognia, tündökölnie, kápráztatnia. Természetes, hogy a szakértő embert az ily kép látása mosolyra indítja. Tüzoltó-ügyünket vizsgálgatva hasonló észletekre juthatunk. Igazi szakember itt is magára a lényegre helyezi a súlyt. Azt keresi: mi a szükségesség, mi a cé szerűség, mi maga a cél. S ezt megállapítván, ezzel teljesen tisztában léven, a keretet, a forn 'got akként állítja be, hogy az a lényeggel összhangban legyen, azt kidomborítsa, de azt semmiesetre túl ne ragyogja, el ne temesse. Oly ember azonban, aki csak képzeli, hogy a ttizoltóügyhöz ért, sőt esetleg talán öntelen -fitogtatja is tűzoltói tudálékosságát, az ily ember soha sem keresi azt: mi az igazi cél, mi a valóságos szükségesség; hanem fölkapva a látott formaságokat, ezeken nyargal, ezeket hajszolja, majmolja^ s sokszor egész a nevetségességig annyira túlhajtja, hogy maga a lényeg elvesz, elteme- tödik. Mi a célja a tűzrendészetnek, a tüzoltó- ügynek ? Célja a tüzek kitörhetésének lehetőleg elejét venni, célja a mégis kitörhető tűz esetében azzal megküzdeni, a veszedelmet lehetőleg csökkenteni. Mindaz, ami e cél elérhetésének kelléke, föltétele : az a szükségesség, a lényeg. Minden más : csak formaság. Vájjon tisztában vannak-e mindazok, akik a tűzrendészet és tüzoltó-ügy terén működnek, tisztában vannak-e a lényeggel? Lássuk csak a megelőző tűzrendészetet. A legtöbb hatóság megnyugszik, ha a községek elüljáróságaitól beérkezik a jelentés an ól, hogy a szalmás termények berakása, a gőzgépekkel való cséplés, a tűzhelyek és kémények rendbentartása, a tűzoltó eszközök megszerzése és gondozáaa, tűzoltóságok szervezése és kiképzése, vízkészletről, tűzjelzőről, gyors készenlétről való gondoskodás tárgyában kiadott rendelkezések a legnyilvánosabban kihirdettettek. Bejöttek az akták a községektől. Minden község megkapja a striklit, a vonást a rovatban. Mind itt van..Rendben van. Aki tudja, aki; látta már, hogy miként kezelik e dolgot künn a községekben, az megérti azt, hogy mennyi e jelentéseknek az értékök. Sokszor csak az akta hátulját mutatja a kisbiró az atyafiaknak, és irja a nevét, aki irni tud, aki a kisbirónak éppen a horgára akad. A tűzoltóság szervezéséről is bemegy a jelentés. Van tűzoltóság. (Van ám papíron.) Vannak tűzoltó szerek is. (Ókori rozoga vizipuska néhány tekercs megpené-- szedett tömlővel.) Van víz is. (Már t. i. valahol a folyóban künn a berken, meg a kutak mélyén.) ’És igy van ez mindennel. Csupa, csupa formaság. Oh, ha az a hatósági személy csak egyszer-kétszer széjjelnézne a községekben, már t. i. tűzrendészed, tüzoltóügyi szempontból is : de másként állna a dolog ! A megelőző intézkedések hiányát azonnal észrevenné. S csak néha-néha kellene a községben egy-egy föltételes tűzesetet jelezni s megkívánni a rögtönös fölvonulást teljes tüzvéderővel. Be hamar kisülne, hogy a lényeg teljesen hiányzik. A szabályrendeletek bőven teremnek, akár a gomba. A rendeletek röpködnek mint a légysereg. Csupa, csupa formaság. Kiüt egy tűz, s végig söpör az egész községen. Koldussá válik egész néptömeg. No ekkor aztán legalább mégis történik valami. Valami nagyszerű. Mennek ki a fölhívások — könyör- adotnány gyűjtésre. És befoly 60 ezer korona kár enyhítésére fél év múlva 17 korona 39 fillér. így dolgoznak hatóságaink. Tisztelet a kivételnek. S még vádolni is alig lehet őket, hisz agyonterhelve száz és száz különböző ügygyei, hogy miként szánhatnának annyi időt a tűzrendészetre, mely maga egész embert kívánna minden járásra. S a tűzrendészed felügyelők? ' Erről nens-iríszéljünk a mai tüzrend törvény nélkül szűkölködő világban. A mai tűzrendészed felügyelet — ahol van is — szinte csak formaság. Próbáljon az a hatósági joggal nem rendelkező tüzrend. felügyelő hibákat, hiányokat föltárni: csakhamar tapasztalni fogja, hogy falra borsót hány, sőt, ha sokat erőlködik, mint akadékoskodó, izgága természetű ember bélyegeztetik meg s rövidesen félreállittatik az útból. így vagyunk a megelőző tűzrendészettel. így csinálják a dolgot, csupán a formaságnak téve eleget. Sajnos, hogy ez állapoton, e szomorú állapoton mi tűzoltónk nem segíthetünk. De váljon jobban áll-e a dolog a tűzoltás terén, ami már jobban hozzánk tartozik. Sajnos, itt sem mondhatjuk általában, hogy a lényeget többre tekintenénk mint a formaságot. Megalakul X községben a tűzoltóság. Első dolog a csákó, az oldalfegyver, a zsinöros ruha. Fecskendő ? Vízkészletről s egyéb szükségesről való gondoskodás: ez mind mellékes. Nem vádolok másokat. Huszonöt évvel ezelőtt, amikor saját testületem megalakult, oly díszes őrnagyi (alparancsnoki) ruhám volt, hogy a 76-os bakák őrnagya csak inasom lehetett volna. Arany markolatu egyenes hosszú kardomat aranypaszomános öv szorította akkor még karcsú derekamra. Ragyogó ezüst csákómról megszégyenülve pattant vissza a nap sugara. Pár év múlva fehér lószőr kótyag lobogott főparancsnoki sisakomon, s alezredesi zubbonyomban a montenegrói fejedelemmel állhattam volna sorba. Fecskendőnk ? Volt. Igen. Volt egy réges-régi gólya- nyakú fafecskendők, melyet itatni kellett vedrekből s amelynek vásott réz-forgóit a zsebkendőnkkel kellett körös-körül tekergetni, hogy ne menjen több viz a fecskendőn álló csővezető arcába, mint a ház fa-r Iára, melynek égő üstökéig nem birt fölhatolni a vizsugár. Bevalljam-e, hogy, szégyenlettem az akkori előírásnak megfelelő ruházatomat s pirultam tehetetlenségünkön. Első tüzűnknél alig győztünk kimenekülni egyik udvarból a másikba a rossz vizi puskánkkal, mely már-már maga is tüzet fogott. A tűz a fejünk fölött repült tovább. A csákóm, a drága csákóm mind üszkös lett, a szép ruhám aranyzsinór meg- pörkölődött, s hosszú kardomban megmegbotolva majd, hogy a földre nem vágtam magamat. A tűz végre megállóit. Nem volt több útjában. Azóta javult a helyzet. Most négy drb kitűnő szivónyomó fecskendő áll mindig használatkészen a szertárunkban, van mindennemű fölszerelésünk, van vizünk, rendben van a tűzjelzés, a gyors mozgósulás és népünk már szinte elbizakodott, hogy 20 év óta nincs érdemes tűz a városkánkban. Ma már nem is szégyenkeztem a ruhámban. Kapitányi rangra degradálódtam parancsnoki mivoltomban. Lefoszlott a sok zsinór a kabátomról, eltűnt ezüst csákómban ugorka-magot tart a feleségem, disz- kardomat egy vándor színész kölcsönözte el tőlem egy esti előadásra — örökre. Egyszerű lett a tűzoltói uniformisom, s ebben oly jól éreztem magamat. Nem mosolygott meg senkisem. Szóba állott ve- jem a katonatiszt is. Az a kis vállzsinór, mit országos elnökségi előadóvá történt megválasztatásamkor nyertem, alig változ- tetott ruhám egyszerűségén. Bár maradhattam volna igy. Most megint őrnagyi jelzést parancsolt rám vármegyém tiizoltószövetsége, mint tűzrendészed felügyelőre. (Itthonomban nem merem mutatni.) Mert bizony ez is csak formaság. S a sok formaságon, amin keresztülmentem én, illetve a testületem, keresztül mennek ma is a tűzoltóságok. Persze ma már a formaság más tünetekben is nyilvánul. Mert haladunk. Kétemeletes mászótorony emelkedik Kurtakeszin. (Az egész faluban nincs egyetlen emeletes ház.) Gépezetes tolólétra, s ezenkívül a horgos-, párkánylétrék egész serege. Mászókötél, ugróponyva stb. Nyomó tömlőjük álig van pár tekercs, azokban sincs tömítőgyűrű. Kapocsuk, vasvillájuk dehogy van. Még olajozójok sincs a fecskendőhöz. Minden második házon vörös táblán fehér betűk jelzik az itt lakozó „Tűzoltót". De azért gyakorlatra össze nem bírná hozni a parancsnok egy harmadát sem. S ha gyakorolnak is, csak „leszerelnek“ meg „fölszerelnek“. Itt igen fontos, hogy a ballábbal lép-e ki a tűzoltó a sorból, vagy a jobbal. Különösen fontos, hogy a nyomó legénység a fölvonulás közben szép sorban s egyszerre áll-e meg, mielőtt elfordulna a nyoiuórudak irányába. Támadógyakorlat ? Oh azt is tartanak néha. A parancsnok megjelöli az égő házat, lehet az zsup- pos vagy cserepes. Az mindegy. Megfuják a riadót. Mint a macska, úgy megy föl az égőház tetejér-e a csővezető, és kétfelé lógatván lábait az ormán, dicsőséggel föcs- kendezi a maga alatt égő háztetőt, És elég van téve a formaságnak. Hej, nemcsak Kurtakeszin láttam én merő formaságot. Városban, igazi hires városban lestem végig egy támadógyakorlatot. Kétemeletes ház volt égőnek jelezve. Rohanva jött a tűzoltóság a tolólétrával, a nagy fecskendőkkel. Be nem ment a kapun egy tűzoltó sem. (De azért láttam legombolyogni a padláslyukból egy tömlőtekercset.) Másztak fel a tűzoltók a tolólétrán, az ablakba akgatott egykaru létrákon, Meg volt? szállva az égő háztető tűzoltókkal, (cserepesekkel, bádo* A. á
