Szatmári Napló, 1905. június (2. évfolyam, 69-75. szám)
1905-06-25 / 75. szám
2 SZATMÁRI NAPLÓ 1905. junius 25. hiányzik, ki pedig a néporganum segélyére volna. Ipari szakorganum nincs a magyar parlamentben. E sajnálatos tény csakis a még mindig fennálló s az iparosokra nézve felette terhes választási cenzusnak szomorú következménye. Ha egy rövid pillantás vetünk a magyar ipar — élet múlt századába, mikor a céhrendszer volt formája az iparosság testületi szervezetének, — látni fogjuk, hogy az iparosság mintegy élő eleme volt az állameszmének. És korántse gondoljuk azt, hogy a céhrendszer osztályérdeket képviselt! Sőt ellenkezőleg, a céh mindenkoron a nemzet aspirációinak egyik leghatalmasabb tárogató harsonája, véd- bástyája volt. Mit látunk az 1884-iki ipartörvényben szankcionált ipartestületi rendszernél, mely ma az iparosság testületi szervezetének hivatalos formáját 'képezi ? Ez minden, csak nem nem- zetorganum. Még csak hagyjám volna, ha ez erősen zárt érdekképviselet lenne, mely az iparosság anyagi és kulturális érdekeit önmagában egyesítené. Korántsem üti meg ennek mértékét. Hanem igenis jó az ipartestület arra a célra, hogy egyes politikai klikkek vagy helyi érdekcsoportok céljaik elérésére eszközül felhasználják. Ezzel szemben azt fogják mondani egyesek, hogy a céh is zárt testület volt. Elfogadom. De hangsúlyoznom kell azt is, hogy e védbás- tyában tulajdonképen jókora nemzetérzés volt elzárva, mely időnként kiki sugárzott úgy, hogy az a nemzet többi rétegére is jótékony hatást gyakorolt. Mily messze van a mai ipartestület a régi céhtestülettől. A mai forma se zárt vára az iparosságnak, se melegágya a nemzet közérzületeinek. és mohón csókoltam meg, — de ő nem viszonozta csókomat. Nem tudtam mit gondolni. Rossz sejtelmektől izgatva kérdezni kezdtem. „Bajod van édesem ? Fáj valamid ? — Vagy talán már nem szeretsz ?“ Ő véresre harapta ajakát, teste vonaglott, mint a sebzett galambé és kinyögte : „Nem ! agyamba szállt a vér, majd forrni kezdett s iszonyúan tombolva lüktetett. Megragadtam karját s oly őrülten szoritám, hogy fölsikoltott s erőtlenül a földre rogyott. „Megcsaltál?“ orditám — s izgatottan járkáltam föl s alá a szobába. — Nem tudtam mihez fogjak, mit tegyek. — Majd dolgozó szobámba mentem át és gondolkozni próbáltam a történteken, de semmi nem jutott eszembe, egy gondolatnak nem voltam ura. Többé nem találkoztunk. Elváltunk egymástól egy szó, egy tekintet nélkül örökre, örökre .... De nem, mégnem. Egyszer mégis találkozunk . . . Hűvös szél, sárguló levél, zizegő avar és ő mégis virágok között feküdt — a ravatalon. Amint beléptem egy levet nyújtottak át. Az volt rá Írva, hogy „halálom után adják át Lászlónak !“ — Át mentem a másik szobába és reszkető kezekkel bontottam fel a levelet, olvasni kezdtem. Az volt ott irva, hogy ő szeretett — szeretett mindig — sohasem csalt meg, de haláloskor gyötörte belül s hogy el ne kapjam inkább... hahahaha . . . Őrülten rohantam vissza a ravatalhoz. Ráborultam, megcsókoltam, s ajka, az ahiAz ipartestület mai hivatalos formájában csak az iparosságra oktrojált intézmény csupa hézaggal merő terhes intézkedéssel. Falra festett kép ez, melynek se ereje, se tekintély. A törvény ugyan ez intézménynek biztosit egy-két jogot, de ezzel az ipartestület sem él úgy, a hogyan kellene, A haladás hívei ugyan azt mondják, hogy az iparszabadság elvének megfelelő a mostani szervezet. De, bocsánatot kérek, az iparszabadság örve alatt még nem lehetünk feljogosítva arra, hogy az iparosságtól elvegyük azt, a mi az övé. Számosak közt pedig elvettük az iparüzhetés jogát, melynek megadása hajdanta a céh kezében volt. Igaz ugyan az, hogy itt fontos állami, közigazgatási érdekek foroghatnak fenn, de az — a ' nemzetnek sem lehet érdeke, hogy az iparűzés jogát avatatlan kezek, avatatlan kezeknek adják meg. Igaz szabadságot emlegetünk. Igen, van szabadság. De miben áll ez? Abban, hogy a szakképzett munkás iparos szegre akaszthatja tudását, a tőkés pedig vígan folytathat bármiféle mesterségét. Pedig a nemzetállamban az iparszabadság elve azt hozná magával, hogy a szakképzett iparos munkája felszabaduljon és annak révén elismerést nyerhessen a munka készítője is. A hol szakmunka kívántatik, ott ne kontárkodjék a néporgánum és megforditva. Nem lévén a kisiparosságnak otthona még az ipartestületi intézményben sem, kilévén rekesztve a parlamentből, milyen eczközzel kell élnie, hogy állami személyiségét érvényesíthesse? Erre nincs másutja mint élni emberi jogával: az önálló társulási szabadsággal! Ez az egyedüli mód, melylyel a maga szervezetét reorganizálhatja és addig is, mig a jelenlegi választási deg ajk, mintha mozdult volna, mintha szólna: „Késő, hiába minden,... minden!...“ Azután nem tudom mi történt. Mikor magamhoz tértem, ágyban feküdtem. Körültem sötét, néma, csendes és kihalt volt minden. Gondolkozni kezdettem és eszembe jutott, hogy a nő, a gyönge nő milyen áldozatot hozott az erős férfiért akit szeretett!“ Itt erős köhögés rohanta meg, majd ennek csillapultával — mely lélekzetet véve, igy folytatta : Eddig van fiuk! — Azóta mindig fáj itt belül, nagyon fáj! Én az én agyalom a földben van. — De nem menekszel mégsem előlem. — Én is utánnad megyek. — Hogy rágnak belül a férgek! — Úgy, úgy csak rágjatok. Halljátok hogy kacagnak mellemben a parányi állatok? — Csak kacagjatok, hisz a professzor úgy is azt mondta, hogy száz évig is elélek .. . De nem, nem, nekem nem szabad élnem. — Elmegyek én is . . . Várj . . . várj én édes szerelmes árvám, megyek . . . megyek . . . megyek . . . László elhallgatott. Ismét erős köhögés vett rajta erőt. Elfuladt, majd egészen elerőtlenedett és összeesett. — Eszméletlenül vittük haza. * * * Két héttel ezután eltemettük a mi jóbarátunkat. — A tüdővész ölte meg. ftfH-f/iflff lytlJltH. cenzus nem változik, — irányíthatja, a nemzet élet processzusát: a parlamentet és kormányt. És az önálló társulási szervezkedés nemcsak joga, de tekintve mai helyzetét, most már kötelessége is, ha célja nem az, hogy a mai iparpolitika ösvényében elveszszen. Szervezkedni kell a kisiparosságnak saját és a nemzet ügye érdekében a nemzetállam keretén belül, de az ipartestületeken kívül! Az ipar szorossan vévenem is az azt űzőké, hanem a nemzeté, melynek joga van ahhoz, hogy e tekintetben országosan szervezkedjék. A kisiparosságnak az ország egész területére kiterjeszkedőleg erős szövetségbe kell lépni, hogy ügyük ismét országossá s becsülté lehessen. Ha kellő erővel és tekintélylyel fog bírni a kisiparosságnak, ezen országos hálózatú szövetsége, majd olyan ipari közvélemény fog kialakulni, mely emlékeztethet a régi céhrendszerre mai modern formájában. És mikor ipari közvélemény lesz, a parlament és kormány is ennek szellemében fog átalakulni. Sőt tovább megyek. Az országos védszövetség erős politikai párttá is növekedhetik, a minek eredménye lesz, hogy ipari szakma benn ülhet a parlamentben. Önálló vámterület, választási jog s egyéb reformkérdések mind uj erőhöz jutnak, ha van orgánum, mely e célok szolgálatában a lelkeket tüzeli, a nemzetet cselekvésre bírja. Erős alapokon nyugvó országos kisiparos szövetség a modern céh feladatát fogja betölteni s a szervezetten megerősített kisiparosságot ismét védbástyájává teheti a magyar nemzetállam eszméjének. HIRE k. Tisztelettel kérjük ama tisztelt előfizetőinket, akiknek előfizetése junius végével lejár, hogy előfizetéseiket minél előbb megújítani, s azok pedig, kik hátralékban vannak, hátralékaikat beküldeni szíveskedjenek, hogy a lap küldésében fenakadás ne történjék. Áthelyezések. A m. kir. pénzügy- miniszter Baumerth Károly bányatanácsost Felsőbányáról a nagybányai bányaigazgatósághoz, Burkart Ferenc bányamérnököt pedig Felsőbányáról Kapnikbányára helyezte át. — Esküvő. Díszes esküvő volt a napokban Budapesten, a Deák-téri evangélikus templomban, ahol Heinrich Antal dr. aljá- rásbiró vezette oltárhoz Chorin Irént, Cho- rin Ferenc és neje Russ Amália leányát. A gyönyörűen díszített templomot az esküvőre teljesen megtöltötte az előkelő közönség, melynek soraiban ott voltak közigazgatási életünknek csaknem minden kitűnősége, a tudomány egyetem profeszorai, a Tudományos Akadémia számos tagja, a fiatal jogász nemzedék s a Heinrich és Chorin családok ismerősei. Az esketési szertartást Horváth Ágoston végezte, aki szép beszédet intézett az ifjú párhoz. Tanuk voltak: Darányi Ignác v. b. t. tanácsos és Csengeri Loránd, a földhitelintézet igazgatója. Szer-
