Szatmári Napló, 1905. május (2. évfolyam, 59-68. szám)
1905-05-17 / 63. szám
2 SZATMÁRI NAPLÓ 1905. május 17 is előfordult, mindamellett ezekről itt nem beszélünk, hanem csak a gépekkel és modern szerszámokkal felszerelt szövetkezeti műhelyeket ismertetjük. Tudjuk, hogy a kézmüvesiparos, a kisiparos fegyvere a régi világban az ő szerszáma volt, ehhez a modern ipari életben hozzájárál még a gép Látjuk, hogy az a kisiparos, aki műhelyét modern szerszámokkal és gépekkel szerelte fel s igy dolgozik boldogul; ellenben azok s ezek képezik a nagy többséget — kik megfelelő szerszámokat és gépeket beszerezni nem tudnak, nem boldogulnak. De a gépek beszerzéséhez pénz is kell. Ez igaz sőt az is igaz, hogy ha az iparosok nemcsak munkagépeket, hanem erőgépeket is, melyek a hajtóerőt szolgáltatják, akarnak beszerezni, erre már önmaguk és egyenként nem képesek. Képesek azonban erre akkor, ha szövetkeznek és szövetkezeti utón egyesülve, szerzik be a gépeket, még pedig úgy a munkagépeket, mint az erőgépeket, valamint az erőátviteli berendezéseket. A nagy gyárak nagy és összes gépeit a kisipart szövetkezetek sem volnának képesek megszerezni, de tudjuk azt, hogy a gépipar már oda fejlődött, hogy a kisiparosok, a kéz- müvesiparosok részére nemcsak külön munkagépeket, és munkaeszközöket állít elő, hanem azok részére külön külön erőgépeket, motorokat is szerkesztett, s azok részben vagy maguk szolgáltatják a hajtóerőt, vagy más részt a hajtóerőt a kisipari gépekhez meg is lehet venni, ki lehet bérelni a közmühelyekből. A kisipari gépeknek nemcsak az a sajátsága, hogy kisebb méretekben vannak készítve, hanem az is, hogy jutányosabbak, olcsóbbak. Kisebb éra dolog, hát csak előrukkolok vele. Mert velem huszonkét tavasz alatt sok minden megesett; kezdve az orrom első betörésétől a mostani dologig, hogy aztán, hogy fogom bevégezni, azt ha előre megmondaná nekem valaki, akkor a jelen esetet eisern mondanám. Amolyan téli idő volt. A hó fehér lepellel borította az utcákat; az égen a csillagok ezrei ragyogtak, csak a szél békét- lenkedett, zúgva, sivitva markolt bele a hóba, felkapva belőle egy csomót és sza- j ladt vele tovább, a későn járóknak szemei közé szórva, hogy aztán újból kezdje szeszélyes játékát. Négyen ballagtunk hazafelé egy úgynevezett „batyu-bál“-ból. Én, egy ifjú barna lányka és egy alig egy hetes házaspár, akik utánunk jöttek összefogódzva, suttogva valamiről, amit mi nem értettünk, de hogy ők megértették, azt meg nem kötötték ami orrunkra. Az én fejemben zavarosan vegyültek össze a beszedett nedűnek gőze és a báli hangulat, úgy hogy a szél sivitásából azt véltem hallani, hogy még mindig a cigány nótáit hallgatom, amint csendesen huzza az én legkedvesebb nótámat: „Lehullott az őszi rózsa levele.“ Csak akkor szakítottam félbe álmo- j dozásaimat, ha egy-egy cégtáblát csikorgatott meg a szél, vagy egyik utcából a má- | síkba fordultunk. tékü és áru gépeket tehát az iparosok szövetkezeteik utján megtudnak ugyan szerezni, de azért ezeket sem oly számban, hogy minden . tagnak jusson belőlük egy-egy, hanem minden fajta szükséges gépet csak annyi példányba kell beszerezni, ahány az illető szakmabeli kisipari munkák elkészítésére megkivántatik. Ezek szerint a gépek közösek lesznek és azokat közös helyen is kell felállítani, üzembe hozni és tartani. íme, igy jön létre a helyes, a modern kézműves ipari viszonyoknak megfelelő szövetkezet a közös gépműhely alakjában. A közös gépműhellyel vannak a kisiparos, a kézmüvesiparos szövetkezeti tagok a mai világversenyben kellőleg felfegyverkezve, ott ismerhetik meg a kisipari gépeket, az ezekkel való bánásmódot, ott tanulhatják meg és sajátíthatják el a gépi munkát és e célra használhatják is e gépeket. Ezek használatával nemcsak megállhatják helyüket, hanem a kisipart a nagyipar, a gyáriipar mellett fejleszthetik is, esetleg ennek tömeges termelésére is áttérhetnek bizonyos határig. De — ismételjük — tévedés | volna azt hinni, mintha a kis-és nagy- ; ipar munkaköre azonos volna, és azok i egymással versenyezhetnének. A mint a gyárak iparcikkei elütnek a kisipari készítményektől, úgy a kisipar, a kéz- : müvesipar munkaköre és célja is másfele irányul; a kisipar célja, hogy kézműiparra fejlődjék, oly kézműiparrá, melyben nem kizárólag a gépi munka, hanem emellett az iparos keze és esze játsza a főszerepet. S ehhez a modern kézműiparrá fejlődött kisiparhoz van szüksége a kisiparosnak, a kézmüvesiparosnak a gépekre s a szövetkezeti közös gépműhelyre. Már abba az utcába értünk, amelyikben laktunk. Az utcában majdnem a házhoz közel már láttuk a villanylámpa csillámló fényét. Gyorsabban léptünk, hogy minél előbb haza érhessünk. A batyubáli szokáshoz híven, én vittem az edényeket, amelyben, a bálba vitt „batyut“ vitték. De mintha a villanyvillágitás is a széllel együtt össze esküdt volna ellenünk, alig értünk be az utcába, a lámpa elaludt, a szél pedig még komiszabbul kezdett sivitani, mi tehát ilyen kiséret mellett teljes sötétben voltunk kénytelenek tovább menni. A kezembe adott batyu kezdet nálam alkalmatlan lenni; egyik kezemből a másikba vettem. Az átjárónál korom sötétben tértünk át a másik oldalra, ameiyiken a villanyfa volt, nekem bolond gondolatom támadt, megakartam magamat bosszulni a villanyfán, az egyik kezemmel hozzá csaptam, társaim nevetése közt, de ebben a pillanatban megsiklottam és a kezemben lévő „batyu“ csörömpölve tört össze. Feltápaszkodtam és amint a „batyu“ maradékai után nyúlok, egy borízű, álmos hang kiált reám, ékes titulusok között, amiből én ugyan annyit értettem: — Zsivány, betörted a fejemet! És ugyan akkor egy alak tápaszkodik a hóból felfelé, a kabátján vastagon van rátapadva a hó. Kezdett a helyzet kellemetlen lenni, már szerettem volna, az alig nehány lépésnyire levő lakásunkra menni, de az idegen Iparunk fejlesztésének általános elvei. Ahhoz hogy valaki méltán a nemzet tagjának tekintessék bizonyos általános követelmények betartására van szüksége. Menynyivel inkább áll ez kisiparosainkra, kiknek reorganiciója képezi ma a magyar nemzetnek úgyszólván egyik legsürgetőbb feladatát. Ilyen általános elv az, hogy minden iparos kellő erővel és képzettségei lépjen az ipari pályára, mely ma mindinkább több erőt és képzettséget igényel. Aki erre képzettséggel nem bir, ne szaporítsa a proletárok számát. Minél nagyobb értelemmel s szorgalommal munkálkodik pályáján a szakember, annál több hasznot hajthat magának, de annál több kárt tehet polgártársának s végre az egész nemzetnek, ha munkálkodásával nincs párosulva a becsületesség t. i. a méltányosság és igazságszeretet, amely tulajdonságok szinte egyik megnyilvánulása ama általános követelményeknek, melyek sikerrel hatnak iparunk újjáélesztésére. A becsületesség tehát nélkülözhetetlen kellék az ipari élet mozgalmaiban. Csak erkölcsileg egészséges nemzettestben virulhat valódi ipari élet. A takarékosság hasonló mérvben fontos kelléke iparunk fejleszthetésének. Ez elmaradhatatlan különösen a nemzetállamban. A nemzet melynek testében jelentékeny a nem takarosok száma, Kanaán földén is fölemészti magát és az elsatnyulás dísztelen halálával pusztul el; mig viszont az a nemzet, melyben a takarékosság szelleme él és uralkodik, mostoha körülmények közt is viruló közgazdasági életet fog élni. Ezért mindenkinek szem előtt kell tartani, hogy erejéhez képest mennyit fogyaszon. A pazarlás, különösen fényüzési cikkekben csak romlott társadalmi életnek lehet szü- lötje. El nem engedhető általános követelmény, hogy a magyar iparos a magyarföld nyersterményeit használja fel munkáihoz. A ki az ellenkezőjét teszi s megvetve a belföldi nyersterményeket, idegen nyersanyagokat dolgoz fel, melyek idehaza könnyen beszerezhetők, — mondom, az ártalmas és vétkes tagja a nemzet közgazdasági életének. nem engedett, eső ernyőjével az orrom körül kezdett hadonászni, hogy én az ő fejéhez vágtam valamit, amitől az ő feje betört és hogy mi jogon tettem én ezt. Szabadkozni kezdtem. — De, uram, hiszen én Önt nem láttam, én elsiklottam és a kezemben lévő „batyu“ ennek következtében tört el. Meg különben is, mit keresett Ön a hóban, hiszen, ha igy nem történik a dolog, akkor reggelre megfagyott volna. Szaggatott, borízű hangon mesélté, hogy ő eltévedt, és elesett a hóban és éppen azon gondolkozott, hogy miként álljon fel. Tisztában voltam a helyzettel. Az idegen vagy valamely bálban mulatott, vagy valamely korcsmában és alaposan beszedve a „jóból“, az utat eltévesztette és igy elesett a nagy hóban és igy történhetett, hogy én a bítyuval ráestem, amitől a feje tényleg betört. Cselhez folyamodtam, elkezdtem az ipsével szépen beszélni, kértem, hogy rázza le magáról a havat és jöjjön velünk; az idegen nem kérette magát, hanem szépen kényelembe helyezkedett az ifjú pár lakásán, ahonnét aztán ismét nekem kellett tovább cipelnem; de alig értünk az utcára, a villanyfa ismét eszébe jutott, hogy mi lesz most már az ő fejével, én vagyok az oka mindennek. Megátkoztam már ötvenszer a villanyfát amiért nekem ilyen kellemetlenséget
