Szatmári Napló, 1905. április (2. évfolyam, 50-58. szám)
1905-04-30 / 58. szám
2 SZATMÁRI NAPLÓ fényes eredményeket érhetnek el, a mire vannak nemcsak a külföldön, hanem nálunk is szép és megragadó példák. Ha ekként az iparossegédek termelő szövetkezetei követendő példákat képesek felmutatni, az a kérdés, minő eredményeket tapasztalunk a kisiparos mesterek, a kézművesek termelő szövetkezeteiben? Nem a legjobbakat; még pedig azért, mert a leirt ipari termelő szövetkezetek nem felnek meg a kisipar, a kézműves ipar természetének, jellegének; de nem felelnek meg az ipari szövetkezetek eszméjének és az ily szövetkezetek megvalósítási módjának. A kézműves iparnak, a kisiparnak nem az a célja, hogy egyforma sablonos ipari és kereskedelmi árucikket nagy tömegben állítson elő, hanem az, hogy készítményein az egyéni ízlés, kézügyesség, csin és tartósság jelentkezzék, vagyis ezek oly követelmények, melyek az iparos eszétől és kezétől függenek s nem gyári telepeken, hanem a mühelyi munkában érvényesülnek. De annak, a ki az ipari munkát igazán megtanulja nem is az a vágya és célja, hogy gyári munkássá váljék, hanem az, hogy mint önálló mester állja meg a helyét. A magyar iparosságnak önállóságra való törekvése mellett ily szövetkezeti tervek keresztül vihetetlenek; de ily irányú mozgalom eredményre sem vezethet, mert ellenkezik az ipari szövetkezetek eszméjével. A szövetkezeteknek ugyanis nem az a céljuk, hogy tagjaik gazdasági és üzleti önállóságát megsemmisitssék, hanem ellenkezőleg arra vannak hivatva, hogy tagjaikat minél önállóbbakká és függetlenebbekké neveljék s üzleti és gazdasági önállóságukat biztosítsák. Lelkem drága gyöngyvirága, Ülj le mellém a díványra: — Igazán, azt akarja ? — Bizony, a vers érdekében . . . — A vers érdekében ? — Ha nem ül ide, akkor a vers félbeszakad. — Inkább odaülök. díványra szökken. Térdére teszi a papirost és várakozó tekintettel néz Lajosra, — így, igy nézz rám kék szemeddel: Menyországos kék egemmel! Hadd fogjam meg a kezedet . . . — Akkor mivel Írjak ? — Azután Írja. Most csak nyújtsa a kezét, hogy a verset kitudjam egésziteni. — Itt van. — Rácsókolom a lelkemet. Lajos csakugyan megcsókolja a kis kezet. Juliska zavartan néz rá. — írja hát: Rácsókolom a lelkemet. — Vagy úgy? Majd elfelejtem, hogy verset írni is kell. Lefirkálja a hiányzó sort, azután ragyogó szemekkel néz Lajosra, várva a folytatást. Az nekimelegedve, érzéssel mondja: — Liliomszál! gyöngyvirágszá!! Ha nekem egy csókot adnál . . : — Remélem, ezt nem kívánja komolyan? — A vers kívánja, Juliska. — A vers kívánja? — A vers. — Igazán kívánja az a vers ? — A legkomolyabban. — És a nélkül nem lehet folytatni ? De hogyan is lelkesülhetne az önálló kisiparos oly szövetkezeti tervért. mely szerint ő nem csak önállóságát vesztené el, hanem gyári munkássá fokozódnék le, degradálódnék. Mindamellett az iparosok mégis azzal szoktak előállani, hogy ők szívesen bemennek a szövetkezeti műhelybe vagy gyárba munkásoknak is. Erre azt szoktuk felelni, hogy eddig majdnem minden ily iparos munkásokkal dolgozó szövetkezeti gyár vagy termelő szövetkezet megbukott, mert a munkásokká vált iparos tagok nem tudnak engedelmeskedni, rendet és fegyelmet tartani, minélfogva önmagától szétzüllik az ily termelő szövetkezet. Abban az esetben, ha ily termelő szövetkezet vagy gyárszerii szövetkezet mégis megalakítható és fenntartható lenne, akkor is kétségtelen, hogy az önálló kisiparosok vele semmit sem nyernének, mert ily módon a szövetkezet azt a célját, hogy iparos tagjait munkával lássa el s ezzel üzleti önállóságukat és gazdasági függetlenségüket biztosítsa és fejleszsze, egyáltalán el nem érné, hanem ily termelő szövetkezetben vagy gyárszerü szövetkezetben inkább önmagunknak támasztanának az iparosok ily módon versenytársakat saját tömeges termelésükkel. De hogyan állanánk azután az egységes vezetéssel? HIRE k. Egy legény halt meg . . . Egy legény halt meg virágvasárnapra, Egy kis menyasszony egyedül maradt, Nincs aki vele többé elbolyongjon Álmokat szőve kerti fák alatt. — Honnan vegyem hozzá az érzést ? — De furcsa ez a verscsinálás, Lajos! — Azt hiszem, szép vers lesz. — Igazán ? — A csók érdekes fordulat benne. Nem igaz? — Még nem tudom. — Hát . . . Juliskát gyöngéden átölelve, szemébe néz. Juliska lesüti a szemeit. — Jaj — >gy rebeg — nem szabad, Lajos. — Miért ne volna szabad ? — Meglátnak. — Magunk vagyunk. — Lát a jó Isten. — Itt a pusztán, kánikulában ? . . . — Mindenütt jelen van„ — Hát akkor minek tanította az embert csókolni ? — Az igaz, Lajos. — Hát . . . Pillanatnyi csend. A szobában minden mozdulatlan. Mátyás király a padlás felé néz. A vén fali óra az árnyékban ‘bal- lagdál. — Az ablakon nem lát be valaki ? Juliska arca odasimul a Lajos arcához. — Elég, elég, valaki jön! Felugrik a leány. A papirost magával ragadja. — Nem jön senki. Maradjon, édes Juliska. A leánynak pipacs-piros arca megfordul az ajtóban. Ujját az ajkára téve ragyogó tekintettel susugja: — Holnap folytatjuk . . . Megsiratta az egész falu népe, Az ö nótáját húzta a cigány, A kis menyasszony kétszer is elájult A gyászszertartás szomorú során. Három napig szavát se vehették, Csak zokogott, a könye egyre hullt, A negyediken künn a temetőben Egy vadvirágos sírra ráborult. Az ötödik nap’ eljött vigaszára Egy szép, fekete, halovány fiú, Résztvevő keblét őszintén kitárta S a kis menyasszony már nem szomorú. Vasárnap együtt mentek a misére, Hétfőn pedig határozott a lány: — „Hozzámegyek, hisz gyászt viselek úgyis, Ö pedig olyan gyászos, halovány!“ /Sf*. N&iffrf/i y t i laues. — Házasság. Lengyel Zoltán országgyűlési képviselő, Raáb Sándor anyakönyvvezető előtt tepnap délelőtt 11 órakor esküdött örök hűséget Lengyel Imre helybeli tekintélyes kereskedő kedves leányának Olgának. Az egyázi áldást ma déli 12 órakor adják az ifjú párra a helybeli székesegyházban. — Kinevezések. Az igazságügy miniszter Fésös Endre, valamint Kótay Károly szatmárnémeti törvényszéki aljegyzőket szatmárnémeti törvényszékhez jegyzőké, — a halmii kerületbe Nagy József segédjegyzőt anyakönyvvezető helyettessé nevezte ki. — Áthelyezések. Az igazságügyi miniszter Fekete Sándor szatmárnémeti kir. járásbirósági aljegyzőt a szatmárnémeti kir. törvényszékhez. Dénes Ádám szalmárné- meti kir. törvényszéki aljegyzőt pedig a szatmárnémeti kir. járásbírósághoz helyezte át. A Sződemeteri templom megmentése. Sződemeter szilágymegyei községnek, hol tudvalevőleg Kölcsey Ferencz született, annyira rossz állapotban van a temploma, hogy alig használható. A Kölcsey iránt való kegyeletből Szatmármegye, élén Nagy László alispánnal azon fáradozik, hogy társadalmi utón tegyék lehetővé a templom újból való felépítését. E czélból a nagykárolyi Kölcsey-egyesíilet is élénk agi- tácziót-fejt ki. Halálozás. Súlyos csapás érte Biky Kárply ev. ref. esperest. Édes anyja Biky Ferenczné szül. Hegedűs Mária életének 77 évében f. hó 24-én elhunyt. Teme- metése 26-án volt Tepén nagy részvét mellett. — A mai Rólandok. A mostani társadalomban, ahol minden kétfeléválasztott hajú ficsur megtalálhatja a maga boldogulását, sok elsőrendű zsuralak nagyobb népszerűséggel dicsekedhetik, mint a daliás idők Rólandjai, Bayardjai és Cidjei annakidején. A mai lovagok típusát a felsőbb ezerek enervált asszonyai teremtették megs mig ostoba nők lesznek a világon, nem is vesz ki a léha ficsurok fajtája. E hetven darabból összeszabott felöltőkben pompázó pomádé-lovagok, hogy nimbuszukat megőrizzék, hogy ragyoghassanak, nem riadnak vissza semmitől s nem válogatnak az eszközökben sem. Végtére is ma már annyi a vívóterem, hogy bárki elsőrendű kardforgatóvá nőheti ki magát. Egy-két sikerült párbaj, pomádé, pénzes mama, papa, vagy szerető, némi Ízlés az Ízléstelen nyakkendők felkötésében, lehetetlenül szabott, lehetetlen szinü ruhadarabok, szigorú arc, monokli, egy-két elszórt pofon, amit hozzájuk dörgölődző szegény, jámbor embereknek adnak le utcán, kávéházban vagy egyebütt, néhány jó nevíi, ostoba asszony kompro- mittálása, zsur, stb. és kész a lovag. Ebben a világban ragyogott hosszú időkig L. tartalékos huszárhadnagy, akit ma a saját anyja jelentett fel a rendőrségen zsarolás és életveszedelmes fenyegetés miatt. A megtévedt embe-, aki szüleinek mérhetetlen pénzébe került, legutóbb már csak az uzsorások kegyelméből élt, mert otthon megtagadtak tőle minden sengedelmet. 1905. április 30.
