Szatmári Napló, 1905. február (2. évfolyam, 26-38. szám)
1905-02-16 / 34. szám
2 SZATMÁRI NAPLÓ 1905. február 16. Miután ez a határozat a szini- kerület választmányának ülésében nem is tényleges szavazás keretében hozatott, mert hiszen akkor a szavazatok maguk a kerület összes állomásának ismert nézete szerint többségükben Krémer ellen nyilvánultak volna meg; s miután- sem a szinikerület többi helyein, sem itt nem tűri a nagy- közönség, mondhatni teljes egészében, hogy a színházi igazgatóság Krémer Sándorra bizassék, aki 3 év alatt (!) nem tudott és nem akart a követelményeknek megfelelni s igy teljesen méltatlannak bizonyult a további vezetésre, kihiván az egész közvélemény fölháborodását: mi alant- irottak határozottan és erélyesen tiltakozunk az ő ezutáni igazgatói működése ellen s azt kívánjuk, hogy ez a mindnyájunkra mélyen sértő és egész lényegében bennünket megbotránkoztató határozat megmásittassék s Krémer semmi esetre sem bizassék meg az igazgatással. Szatmár, 1905. február 14. Úgy értesülünk, hogy a választmány döntését megfelebbezik. Apponyi Albert házelnök. Aképviselőbáz holnap e hó 17-én fog megnyílni. A szövetkezett ellenzék vezérlő bizottságának az egész ellenzék egyértelműen gróf Apponyi Albertet fogja elnöknek jelölni, mig Justh Gyula, akit máig elnökjelöltnek emlegettek, miniszteri tárcát kap, ha koalíciós kormány alakul. A szabadelvüpárt úgy a tisztikar, mint a bizottságok alakításánál megteszi jelölését. Az alelnöki állásokra Jakabffy Gyulát és báró Vojnich Istvánt akarják jelölni a szabadelvüpártiak. Megemlítjük, hogy az ellenzéken arról is volt szó, különösen pedig a diszidensek csoportján, hogy Széli Kálmánt tegyék meg házelnökké. Ipar- és kereskedelmi kamarák ketté választása. Szatmár, feb. 16. A nemzet államban rideg osztályhar- czok csak erőveszteséget jelentenek. Mikor egy osztály létérdekeiért küzd, ezt olyan szellemben s irányban kell megtennie, hogy ezáltal a nemzet önczélja erősbödjék. Szó sincs róla, ha egy osztály küz- Jtlme réven erosbödik, ez a körülmény csak a nemzet előnyére szolgálhat; de nem szabad, hogy ennek következtében viszont más osztály érzékeny kárt szenvedjen. Az egyes osztályok küzdelménél mindig e szempont szolgáljon irányadóul. Minden osztálynak, hogy a benne rejlő erőkapitalist teljes mértékben kiforraszthassa, — szüksége van, miszerint részére megadjuk azt a medret, melyen belül ezen czélját elérhesse. Minden osztály folyamatának meg kell lenni a maga sajátszerü medrének, külön-külön utakon bár, de egy helyben kell hogy egyesüljenek: a nemzet egyetemes medrében. És az a meder pedig, melyen belül egy osztály feladatának és hivatásának igyekszik megfelelni, képezi az illető osztály organikus szervezetét. Az iparnak feltétlen megadó, hogy or- j ganuma önálló mederben legyen megalkotva. Legyenek bármennyire összeillők egymással egyes pontokon az ipar és keres- j kedelem érdekei, mindannak ellenére e két nagy gazdasági osztályt nem egyesíthetjük egy kalap alá, egy szervezetben. Az iparnak is, meg a kereskedelemnek is megvan a maga sajátszerü természetes mibenléte, mely egy mederben nem bontakozhatik ki teljes valójában. Ezen természetes lényeg megköveteli úgy az ipari, mint a kereskedelmi létnek megfelelő sajátlagos feltételeit. Ekként állván a helyzet, az ipar- és kereskedelmi kamarák feltétlen elkülöniten- dők egymástól. Az iparosság alsó fokú orgánumai mellé szükség van középfokú orgánumokra, hogy itt az iparosság eszméiért folytatandó további küzdelméhez mintegy lélekzetet vegyen. A mai ipar- és kereskedelmi kamarákban az ipar érdeke nem juthat teljességben kifejezésre. Majdnem mindenütt a kereskedőosztály vezető férfiai szerepelnek, kiknek természetesen első törekvése aztán a kereskedelmi érdekek védelme még akkor is, ha ez az ipari érdekek rovására történik. Ez is egyik oka az iparosok, különösen a kisiparosok köréből ismételten felhangzó ama kívánságnak, hogy a kereskedelmi és iparkamarák kettéválasztassanak, külön kereskedelmi és külön iparkamarákra. Ez a kívánság annál jogosultabb, mert az állam kereskedelmi kormányzatában is a kereskedelmi és iparkamarák véleményei | vétetvén figyelembe, ezen vélemények alapján sokszor a leginéltányosabb iparkövetelmények sem érvényesülnek. Teljesen elérkezett az idő arra nézve, hogy a kereskedelmi és iparkamarák mai lehetetlen rendszerével leszámoljunk, mert a kisipar a hiányzó erősebb érdekképviselet, erélyesebb védelem hiányában mihamarább befejezi útját a pusztulás lejtőjén. A mai kamarai rendszerben pedig nem találja meg azt a védő gondoskodást, mely lábra állítaná. SZÍNHÁZ. Előadások. Csupa ismétlésekből áll az e heti műsor. János vitézre, János vitéz és igy tovább. Tegnap este Majerförster bájos színmüve a Diákélet került színre elég szép ház előtt. Az előadás vígan perdült. A közönség zajos elismeréssel tüntetett a czimszerep személyesitője Szőke Sándor és partnere Garai Ilus mellett, a kik végtelen kedvesen játszottak. A tetszésből részt kapott Peterdi Sándor is pompás kabinet alakításáért. Ma este Tisztái Miksa komikus tart jutalomjátékot a „Zsidó honvéd“ ez. színműben. Az előadás igen érdekesnek ígérkezik. Kövessy Albert és az Uj földesur. Kövessy Albert, aki jelenleg a kecskeméti színház igazgatója, tudvalevőleg dramatizálta Jókai egyik legszebb regényét, az Uj földesurat. Most hogy egy Jókai-szobor felállításáról van szó, Kövessy szinrehozza a darabot saját színházában, saját társulatával még pedig aként, hogy a jövedelem egy részét a Jókai-szobor alapja javára fordítja. Kövessy az összes színigazgatóknak díjtalanul engedi át a darabot, oly kikötéssel, hogy azok a jövedelem egy részét szintén a Jókai-szobor alapja javára küldik be. HÍREK. Dal. Ülök csendben a szobámban Télnek hosszú esteién; Szendén bóbiskol a lámpa S kebelemben gyönge fény. Rágondolok egy csillagra: Oly tündöklő fényes volt, Hogy sápadtak irigységtől A csillagok meg a hold. E csillag a remény vala S ütött szivemben tanyát. Szerettem is, mint a gyermek A gyöngéd és jó anyát; Mint a madár a zöld lombot, Mint ifjú a szeretőt; Mint a bűvös iündérálmot Mit lelkembe beieszöit . . . Most emléke esik csak jól, Hogyha rá gondolhatok Szemem előtt elvonulnak A gondtalan vig napok . . . Ülök csendben a szobámban Télnek hosszú esteién S örül szivem, mivel benne Újra ébred a remény . . . s. — Személyi hír. Kelemen Samu dr. országgyűlési képviselő ma Budapestre utazott, hogy a képviselőház megnyitásán jelen legyen és Szatmár város közönségének megbízó levelét bemutassa. — Kossuth Ferencz díszoklevele. Megírtuk már, hogy Kossuth Ferencz Szatmár város díszpolgárává történt megválasztásáról szóló díszoklevelet egy küldöttség fogja szombaton Budapestre vinni. Minthogy azonban a politikai bonyodalmak az ellenzék kitűnő vezérének idejét nagyon is igénybe veszik, ez idő szerint a küldöttség az utazását elhalasztotta egy kis időre. Pap Géza polgár- mester a díszoklevél átadásának ügyében hétfő délutánra értekezletet hivott össze, a melyen a részletek megbeszélésén kivül a gyönyörű kivitelű albumot, a melyben az oklevél van be fogják mutatni. — Téli vihar. A hosszú télből ugyancsak kijut a részünk ez idén. Már jó ideje várjuk, mikor lábalunk a ravasz felé, de a kibontakozás még a természetben is késik, hogyne késne a politikában. Február derekán évek óta nem volt ilyen kegyetlen hideg. Mintha most kezdődne az igazi tél, vagy tán éppen a mérgét adja ki. Kedd reggel óta metsző szél, valóságos orkán süvít, s a téli viharbgn szinte bajos az az utczán járás-kelés. A szélvihar miatt ma az összes vonatok jelentékeny késéssel érkezhettek Szatmárra. Most már bízunk csak a hires Meteorban, aki azt jósolja, hogy február vége táján kibúvik a feje az ibolyának. Bizony beválhatna a jóslása. — Vidéki újságírás. Tordán uj hetilap in- duit meg „Tordai Hírlap“ czimen. Felelős szerkesztője : Fried Farkas dr., segédszerkesztő: V á r a d y Gáspár dr. — A ponyvairodalom ellen. A vallás- és közoktatásügyi miniszter üdvös eszmének megvalósítására törekszik. Meg akarja az erkölcsroníó ponyvairodalomtól szabadítani a köznépet. Célját aképpen kívánja elérni, hogy népies füzetkékben a kiválóbb irók müveit kibocsájtja. E füzetkéket csekély összeg fejében még a legszegényebb ember s megszerezheti. A miniszter erre vonatkozólag már szerződést is kötött a budapesti Franklin céggel. A füzetkékből befolyó jövedelmet pedig jótékony célra fogja juttatni. — Az ezresestélye. Az Ezredévi Asztaltársaság (Ezres) 1005. évi február 18. szombaton este fél 8 órakor a „Honvéd“ sörcsarnokban Nagy Asztalt tart. Az elnökség. — A magyar föld ereje. Jókai Mór gyönyörűen írja le az Uj földesúrban a magyar föld vonzó erejét. Most az élet szolgáltat érdekes és kedves bizonyítékot erre vonatkozólag. Stubenberg József gróf