Szatmári Napló, 1905. február (2. évfolyam, 26-38. szám)
1905-02-16 / 34. szám
Szatmár, 1905. február 16. Csütörtök Második évfolyam 34. szám. smiiiKi vt mi FÜGGETLEN ÚJSÁG ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Helyben házhoz hordva: Egész évre 10 K Fél évre 5 K Negyed évre 2.50 K Egy hóra 1 K Egyes szám ára Vidékre postán küldve: Egész évre 12 K Fél évre 6 K 2 kr. (4 fillér.) Negyed évre 3 K Megjelenik hetenkint háromszor, kedden, csütörtökön és vasárnap. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Eöfvös-utcza 2. sz. ahova úgy az előfizetési pénzek, hirdetések valamin! a lap szellemi részét illető levelek küldendők. Munkások és munkaadók. Szatmár, 1905. febr. 15. A munkások és munkaadók örökös harcban vannak egymással, pedig egyben találkozik az érdekük, hogy a munka becsületesen elvégeztessék és a munkások ezért jogos árt kapjanak. Csakhogy be kell tartani a méltányos határt s hogy a haszon elosztásában az egyiknek a nye- | resége ne legyen a másiknak a vesztesége. A munkaadók már rég letettek arról, hogy a munkásokat kizsákmányolják, hogy tőlük túlságos sok munkát követeljenek és ezért aránylag csekély bért fizessenek. Nem áll az ő érdekükben, hogy a munkások elcsüggedjenek, megbetegedjenek, a munkával fölhagyjanak és az üzemnek kárt okozzanak. Viszont a munkásoknak se álljon az érdekükben, hogy nagyobb bért kapjanak akkor, a mikor a munkaadónak amúgy is csekély a haszna és a mikor nem marad annyi pénze, hogy az üzemet nagyobbitsa, terjessze és szabadabban vezethetvén több és több munkáskéznek adhasson kenyeret. Erre Ruskin, az angol közgazda- sági iró mond találó hasonlatot: „A fütő ne követeljen nagyobb fizetést, ha a társaság arra is szegény, hogy a gép kerekeit kijavittasa!“ Magyarországon amúgy is csekély a vállalkozási kedv. Hová lesz a munka, hová az ipar fejlesztése, ha a munkások és a munkaadók folytonos harcban fecsérlik el erejüket? Képzelhetünk-e győzedelmes hadjáratot olyan sereggel, a melyet csak merőben anyagias kötelékek kapcsolnak hazájához. A mely az ellenséggel szemben azon alternativa elé állítja saját tisztjeit: „Vagy nagyobb zsoldot adjatok, vagy haza megyünk 1“ Képzelhetjük-e a magyar ipar föllendülését és a vállalkozási kedv fölébredését a jelen viszonyok között, a mikor a munkás mitsem ad az őt munkaadójához kötő erkölcsi kapcsokra, a mikor nem törődik annak az üzemnek a prosperálásával, a mely neki kenyeret ád; minduntalan nagyobb bért követel és kevesebb munkát akar végezni, megzavarja az üzemet, meg támadja az ipari vállalkozásba fektetett vagyont és elősegíti annak végső bukását? Ilyen állapotok mellett megszűnik minden vállalkozás. Ilyen viszonyok között nemhogy nem virágoz- hatik fel a hazai ipar, de még meg sem születik, örömére a külföldnek, a melynek ezentúl is zsellérei maradónk, mert nincs annyi eszünk, hogy ezen aknamunkát felismerjük, hogy az áskálódások nyitjára jöjjünk és mert a mi munkásaink olyan balgák, hogy felülnek a külföldről beszivárgó szerencsétlen áramlatnak, a mely konkolyt hint közéjük és munkaadóik közé, a mely ezeket tönkre teszi, de maguknak a munkásoknak is kárukra válik. A munkások különben igen szépen el volnának és csendben teljesítenek feladatukat, ha nem akadnának olyan egyének, a kik munkaadóik ellen felizgatják, irigységet és gyülöít- séget ültetnek sziveikbe. De ezeknek ez a kenyerük és ezek ellen csak erkölcsi eszközökkel lehet harcolni. A munkaadóknak gyakori és közvetlen érintkezést kellene munkásaikkal föntartani, a bizalom és rokonszenv érzelmeit táplálni. így például a szakegyletekben, a munkáskaszinókban, a hol ilyenek vannak, maguknak a munkaadóknak és vezető alkalmazottaiknak is meg kellene jelenniük, hogy a munka idején kívül is érintkezzenek a munkásokkal, hogy bizalmukat kieszközöljék, hogy vitás ügyekben felvilágosítsák, hogy bajaikon segítsenek, szóval, hogy vezetőik legyenek. És végre, kevesebbet politizálni és többet dolgozni! A politikától még nem hízott meg senki. Rossz utón járunk, hogy minálunk már az iparosinasok is politizálnak. A szatmári színház sorsa. Maradt minden a régiben. Szatmár, febr. 15. (Saját tudósítónktól.) Az országban alig akad párja még egy olyan városnak, mint Szatmár, ahol úgy irtóznak az emberek a modern dolgoktól. A megcsontosodott conzervativizmus- nak ősi fészke ez a város. A világosság nem kell ide, minden más otthonra talál benne, csak azt, a minek a szükségét látja a közönség, azt száműzik messze, messze... A színház bérbeadásáról van szó. Túlhaladott álláspont most azon vitatkozni, hogy a színház ügye hogyan dűlt el, mert ezt eldöntötték a jó urak ismét azzal, hogy odaadták a színházat Krémer Sándornak, a ki eddigi „ígéreteit“ tetézte újabb Ígéreteivel a jövőre nézve. Mondjuk, ez túlhaladott álláspont, mert eldöntötték a kérdést, de nem lehet szó nélkül hagyni a körülményeket, a melyek keretében mozgott ennek a kulturális intézménynek az ügye. A kerületi választmány kedden, e hó 14-én ült össze Festettek Andor gróf elnöklete alatt, hogy döntsön a színház bérbeadására nézve. A kerület városaiból megjelentek a kiküldöttek, hogy gyakorolják jogaikat ebben a dologban. Már hetekkel ezelőtt megnyilvánult úgy nálunk, mint a többi városokban az ellenszenv, a mely Krémer igazgató működését kiséri, határozott formában jutott kifejezésre a közakarat, hogy ennek a kerületnek • olyan igazgató kell, aki méltányolni is tudja a közönség áldozatkészségét és nem handa-bandázik évről évre rosszabb társulattal és hiányos előadásokkal. A szinügyi választmány jól tudta mindezt és mégis eltekintett a közakarat, a közóhaj teljesítésétől és újra odaadta üres frázisok, Ígéretek ellenértékéül a szatmár— epejjesi kerületet Krémernek. Hát a közönség türelmével való ilyetén basáskodás nem maradhat szó nélküi és úgy a szatmári, mint a többi városok közönsége tndni fogja ezután kötelességét olyan igazgatóval szemben, aki látva az általános ellenszenvet, mégis kitartóan ragaszkodik ehhez a poziczióhoz pusztán azért, mert néhány derék ur nem tud megválni tőle. Sajnos, hogy az erőszakoskodás ott is győzelemre viszi azt a lobogót, a melyre a bizalmatlanság gyászos jelszavai vannak felírva. Krémer megkapta a szatmár—eperjesi szinikerületet szavazás nélkül, ami törvénytelen. r És éppen ezért nem marad ennyiben a dolog. A közönség nem engedi tovább, hogy megillető jogait félredobva, ne tartsák tiszteletben. Társadalmi utón fogják Krémért arra kényszeríteni, hogy ne igazgassa többé a szatmári és a kerület többi színházát. A közönség körében ugyanis azóta, hogy nyilvánosságra került a sziniválaszt- mány döntése, mozgalom indult meg az igazgató bojkottálására nézve. Ivet köröznek városszerte, a melyen tiltakozásukat fejezik ki az aláírók, hogy a szatmár—eperjesi szinikeriiiet ismét Krémernek adatott át. A tiltakozó ivet Eperjesre is megkül- dötték a mozgalom vezetői és onnét az az értesítés érkezett, hogy Krémerrel szemben hasonlóan fognak eljárni. A szatmári aláírók száma eddig több mint kétezer. A mozgalmat a kerület többi városaiban is kiterjesztik és bizonyosra vehető, hogy a tiltakozással ott is találkozni fog a direkezió. Egyébként itt adjuk a köröző ivek szövegét: Tiltakozás A szatmár—eperjesi szinike- rület választmányának 1905. február 14-én tartott ülésén létrejött azon határozat ellen, amelylyel a szinikerület igazgatósága a jövő évre ismét Krémer Sándornak adatott át.
