Szatmári Napló, 1905. február (2. évfolyam, 26-38. szám)
1905-02-09 / 31. szám
1905. február 9. SZATMÁRI NAPLÓ 3 Gróf Andrássy Géza, Salamon Géza, gróf Majláth Géza. Tehát most már nemcsak a „Zoltánok“ hanem a „Gézák is többségben vannak. — A szatmár—mátészalkai vasút. A szatmár—mátészalkai vasút ügye hova hamarább dűlőre fog jutni. Erre enged következtetni legalább az az óriási érdeklődés, a mellyet a vasút mentén lévő községek tanúsítanak a vasút ügyével szemben. A vasút költségeire előirányzott összegre nagy előjegyzések történtek eddig, érdekesnek tartjuk itt felemlíteni, hogy az egyes községek mennyi részvényt jegyeztek elő: Kocsord községben 10 ezer koronát, Óvári 6 ezer, Cs.-Uj- falu 2 ezer, Csenger 10 ezer, Ura 2 ezer, Porcsalma 20 ezer, Tyúkod 20 ezer, Ököritó 15 ezer, Gyűrtelek 10 ezer koronát. Ezenkívül magánosok összesen 72 ezer korona értékű részvényt jegyeztek. Mátészalka község határozott Ígéreteit tett, hogy 30 ezer korona értékű törzsrészvényt vásárol. Szatmár város, mint a vasút engedményese Dr. Vajay Károly és Ferenczy Gusztáv tanácsjegyzőt bízta meg, hogy a további jegyzést személyesen eszközöljék. — Á csendörség fabódéi. Lapunk egyik múlt számában megírtuk, hogy a csendőrség fabódék felállítását kérte a várostól arra nézve, hogy a csendőrlegénység szolgálatának teljesítése közben az időviszontagságaitól védve legyen. A városi tanács e kérdésben nem határozott végleg. Utasította a mérnöki hivatalt, hogy tegyen előterjesztést ilyen fabódék létesítésére, esetleg terjesszen be tervezetet, hogy a most meglévő vasbódékat, hogy lehetne erre a célra átalakítani. Ilyen várta-állomások a Deáktéren kívül a Bányai-ut környékén, a Wesselényi és Zrínyi utcán lesznek. — Egészségügyi vizsgálatok. A belügyminiszter körrendeletét intézett valamennyi törvényhatósághoz, melyben a vegyvizsgáló laboratóriumoknak egészségügyi szakvizsgálatokra való feljogosítását szabályozza, s egyben tudatja a törvényhatóságokkal, hogy hatóságaik oly esetekben, midőn területükön az egészségügyi szolgálatok körében vegyi vagy górcsövi vizsgálat szakszerű teljesítése válik szükségessé, a területileg illetékes m. kir. vegyvizsgálati állomáshoz fordulhatnak. A rendelethez csatolva van több ily vegykisérleti állomás díjtételeinek jegyzéke. — Gyermektörténet. Ezt az alábbi esetkét lapunk egy kiváló barátja Írja nekünk. Egy kis kutyát látott a fiúcska az utcán. — Jaj, de kedves 1 Papa, mondd, a mi Cézárunknak miért nincs ilyen kis fia ? — Hát . . . hát . . . mert Cézárnak hívják 1 — feleié a sarokba szorított papa. — Látod, Papa! Ugy-e mondtam, hogy a Cézár csúnya név! Miért nem neveztük el inkább Ilkának — mint én akartam ! — A másodosztályú számtiszti állás. A városnái nemrégiben egy másodosztályú számtiszti állás üresedett meg, a melyre a tanács kiirta a pályázatot. A pályázat ma délelőtt járt le sárrá Kiss József rendőrtiszt fia, továbbá, Papp otfó, Vadász Károly, Dobrán Endre, Schneller Jenő, Andrássy István, Móricz Imre, Gálszky Nándor és Tarczynszky Kázmér adták be kérvényüket. Az állást választás utján az e havi közgyűlésen fogják betölteni. — Az iparfelügyelet. Ismeretes az a körülmény, hogy a kormány az iparfelügyeletet deczentralizálni akarja. A tervezet most már teljesen elő van készítve. Mint Budapestről írják két ipari főfelügyelőség lesz. Az első a budapesti, a hová Árad, Brassó, Debreczen, Gyula, Kassa, Kecskemét, Kolozsvár, Lugos, Máramaros-Sziget, Maros- vásárhely, Nagybecskerek, Nagyvárad, S.-A.- Ujhely, Segesvár, Szabadka, Szatmár, Szeged, Szolnok, Temesvár. A II. számú pozsonyi főfelügyelőség alá tartoznak: Besz- terczebá'nya, Győr, Kaposvár, Komárom, Losonc, Lőcse, Nyitra, Sopron, Pécs, Székesfehérvár, Szombathely, Trencsén, Fiume és természetesen Pozsony. Az eddigi 17 iparfelügyelőség helyett tehát összesen 35 lesz, vagyis kétszer annyi, mint most. E kerületek területének részletes meghatározását külön rendelet fogja szabályozni. A személyzetet, dacára a decentializáció által adott szélesebb kereteknek, egyelőre nem szaporítják. Az eddigi személyzet, mely 17 kerületnek elég volt, kell, hogy egyelőre légalább elég legyen a 35 kerületnek is. — A közkórház kibővítése. Régi óhaja már Szatmár város közönségének, hogy a közkórház épülete, a mely a mai igényeknek többé már nem megfelelő, kibővítessék. Mint tudvalevő a belügyminiszter ez ügyben határozottan állást is foglalt leiratában, sőt felhívta a várost, hogy sürgősen intézkedjék a közkórház átalakítása iránt. Ez az ügy tegnap a városi tanács ülésén került szóba. Hosszas vita után a tanács megbízta Dr. Kölcsey Ferencz, Dr. Török István kórházi orvosokat és Erdélyi István városi főmérnököt, hogy záros határidőn belül tegyenek jelentést arról, hogy miuton lehetne mielőbb a közkórház restaurálását és kibővítését keresztülvinni. A jelentés beérkezése után fognak csak határozni, hogy újjáépítik e közkórházat, avagy átalakítják. Mindenesetre czélszerübb lesz az újjá építés, mert a toldás foldás csak ideig óráig tartó, ellenben egy modern kórházra ennek a fejlődő városnak okvetlen szüksége van. — Meglőtte a testvérét. Megrendítő szerencsétlenség okozója volt Bujánházán a vétkes gondatlanság. Január 22-én délután 4—5 óra tájban Apáti Mihály, egy 14 éves suhanc a szobában forgópisztolyból lövöldözni kezdett. A fiú anyja, ölében a 15 hónapos kis leányával. Máriával, mosolyogva nézte a fiú esztelen mulatozását anélkül, hogy a fegyverrel játszás veszedelmes voltára figyelmeztette volna. Egyszer azonban félre sült a pisztoly és a kiröppent golyó a kis Máriát az anyja ölében fején találta. A kis ártatlan két napon át iszonyú fájdalmat szenvedett, mígnem január 26-án délután 5 órakor borzalmas kínok között meghalt. A forgópisztolyt Torz Mihály, turvékonyai lakos hagyta, az Apátiék házában s azon a napon ő maga is lövöldözött a gyermekek előtt. A gyilkos testvért, a gondatlan anyát és Torz Mihályt a csendőrség feljelentette a szatmári kir. ügyészséghez. Torz Mihályt nyilvános lövöldözésért külön is felelősségre fogja vonni a hatóság. — A tüdővész pusztítása. A „Tuberkulózis“ czimü havi folyóirat legutóbbi számában közli a múlt év november havában tüdővészben elhunyt egyének statisztikáját. E szerint a magyar birodalomban 1904. évi november hóban gümőkörban elhalt 5157 egyén. Szatmárinegyére ebből 50 tüdővészes halálozás esik. — Márczius 15. Ilyen cimü egyfelvo- násos alkalmi szinjátékából a második kiadást rendezi sajió alá Pásztor József. A hazafias munka rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert. Költői módon fejezi ki Márczius tizenötödikének ünnepi hangulatát, a szabadságharcz emlékének fellángolását az öregedő szívben s az ifjúság tiszta lelkesedését a szabadság gondolatáért. A színdarabban mindössze három szereplő van, díszlet nem kell hozzá, igy könnyen előadható. Megrendelhető a szerzőnél (Budapest, VII. Columbus-u. 28.) Ára postai szétküldéssel 90 fillér. A nő kalendárioma. TÉL. (Január) Fehérruhás leányka ö, Még szunnyad vágya, szenvedélye, Ábrándok holdvilága sző Hideg rózsákat csak szivére. (Február) Mosolya bágyadt, hallgatag, Mely senkit sem melenget — (Március) Mig egyszer egy hév ifjúnak Lassacskán ő is enged. . . TAVASZ. (Április) Kacagó, édes, nagy leány (Május) S szép, mint tündén álom! Virág neki nyit, csalogány Neki dalol az ágon. (Junius) Szivében annyi vágy, remény, A mennyi rözsaujja — Libeg-lobog fürtös fején Menyasszony-koszorúja. . . NYÁR. (Julius) Kívánatos fiatal asszony, A lénye csupa szerelem, Azért él, hogy rózsát szakasszon, S gyönyört igér, hol megjelen. (Aug.) Szemében perzselő sugár, Mely kárhozatba kerget — (Szept.) De szive inkább érzi már Az anyai szerelmet. . . ŐSZ. (Október) A gondos, szerető anya Gyümölcsét fölnevelte, Szivével többé nincs baja, Csöndes, derült a lelke. (Novem.) Hord őszi rózsát gyér haján, Belengik régi álmák. . . (Decemb.) Végtére mást se tesz, csupán Mesél az — unokáknak. . . Szamolányi Géza. IRODALOM. Az Amatőr. Lépésről-lépésre, de folytonosan és következetesen programmjához, halad előre az amatőr-fényképezőknek ez a szép és pompásan kiállított képes lapja. Művészi ízlés és gyakorlati szakszerűség azok a tulajdonságok, melyek ezt az alig néhány hét előtt Il-ik évfolyamába lépett lapot jellemzik. A napokban megjelent 9-ik szám is úgy szövegbeli, mint illusztracio- nális tartalmánál fogva arra a reményre jogosít, hogy e szép, művészi lap nemcsak egyetlen amatőr-fényképezőnek, de egyetlen műbarátnak asztaláról sem hiányozhatik már ezentúl. A mintaszerű újság előfizetési dija egynegyed évre 3 korona 50 fillér. Mutatványszámot szívesen küld ingyen a ki- adóhivatal, ha ez iránt (VII., Király-u. 89. szám alá) fordulnak hozzá az amatőrök. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Balassa Sándor. A világhírű DELAWARE adja a legjobb bort. Oltani, permetezni nem kell. 1 ltomat ellenáll. HP Leírását ingyen küldöm meg bárkinek. “Htt Nagymennyiségű Delaware-vessző és szőlőoltván y-eladás. Czim : Szíjgyártó jtagy Mihály Felső-Segesd. Lugasvesszők 20 darab, két óriással, csak 10 korona. 5zöUfVi55zi!!