Szatmári Napló, 1905. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1905-01-27 / 22. szám
1904. január 20. SZATMÁRI NAPLÓ 3 zett szabadkereskedelmi irány volt. Ily állapotok mellett ennek a szövetségnek a megkötése kevésbbé volt veszedelmes, mert igy Magyarország nem volt arra utalva, hogy csak Ausztriából hozhasson be ipar- czikkeket, a szabad kereskedelem mellett behozhatta egész Európából bárhonnan is, viszont az ő termékei számára szintén nyitva volt Európának minden országa. Védő vámok. A későbbi időkben védvámossá lett egész Európa és vámokkal védte meg a maga iparát Ausztria is, — a magyar fogyasztás terhére. Egy példát mondok erre nézve. Ausztria a középminőségü kelmékre 100 arany forint vámot vet. Akkor az az idegen, angol, vagy franczia áru, a mely be akar jönni, az osztrák határszélen azzal az akadálylyal találkozik, hogy neki még 100 arany forintot kell fizetni, hogy bejöhessen. Viszont az osztrák gyáros azzal az előnynyel találkozik, hogy ő 100 vagy vonjunk le egy kis összeget, 90 arany forinttal drágábban adhatja el az áruját, mint odaadhatná máskülönben. így hát a maga törvényes hasznán kívül még 90 arany forint hasznot keres, amelynek a megfizetésére kénytelenek vagyunk, mert a vám folytán máshonnan se hozhatjuk be olcsóbban az iparczikkeket. Viszont az ipari vámok következtében haragból, megtorlásképen az európai államok elzárkóznak attól, hogy a mi nyers terményeinket bevigyék. Mert ha Ausztria nem engedi be az ő ipari termékeiket — annak nincs értelme, hogy ők vámot vessenek osztrák ipari termékekre, mert Ausztriánál erősebb ipari államok, vámot vetnek tehát megtorlásképen a mi gazdasági czikkeinkre és ennek folytán azok bele esnek Ausztriának abba a vermébe, amelyet ily gazdasági szövetséggel mi segítettünk megásni (Ugyvan ! Ugyvan!) Ámde, t. uraim Magyarország egész fejlődése elválaszthatatlan kapcsolatban van azzal a föltétellel, hogy nekünk ebben az országban gazdag és erős ipart kell teremtenünk. (Élénk tetszés és helyeslés.) Fontos ez magának az állami életnek szempontjából, Mert ha folyton azt hangoztatjuk, hogy nekünk a hivatalnokok javadalmazásában, hadi felszerelésben lépést kell tartanunk a modern európai országokkal, akkor ezzel az államháztartás kiadásait szinte óriási mérvben szöktetjük fel: Ilyen államháztartást nem lehet arra az alapra helyezni, hogy vájjon lesz-e Magyarországon tavasszal eső vagy szárazság lesz e? Tisztán a földművelésre alapítani tehát az állam gazdasági életét sem magának az államnak, sem a földművelésnek nem lehet érdekében. Mert a földműves állam, a maga bevételei, tehát az összes adókat amelyekkel kiadásait fedezni kell, a földbirtokos osr- iáíy megterhelésére alapítja; és mivel ezt az osztályt ily mértékben még sem terhelheti meg, áthárítja e terhek egy részét oly iparos osztályra, amely sokkal gyengébb, mintsem e terheket elbírhassa. (Ugyvan! Ugyvan!) Szükséges tehát, hogy hatalmas iparvállalatokkat teremtsünk, uj adóalanyokat. Nem csak az igy befolyó közvetlen jövedelmek azok, amelyek az állam bevételeit szaporítják; mert ha van hatalmas gyáripar, akkor van hatalmas munkás sereg is, amelynek fogyasztása nyomán jelentős fogyasztási adó bevételek állanak elő. Milyen jövedelme van a gyáripar révén telefonnak, postának, s az amit elsősorban kell említenem, milyen óriási bevételeket szerez a gyári termékek forgalma a vasu- taknak és mindezzel az államnak. De nemcsak az államháztartásnak pénzügyi szempontjai, első sorban, társadalmi szempontok azok, melyek Magyar- országon szükségessé teszik, hogy itt erős ipart teremtsünk. Kivándorlás. Év tizedek óta látjuk azt, hogy évenként körülbelül 150—200000 munkás kéz vándorol ki Amerikába. Ezelőtt azzal áltattuk magunkat, hogy ezek a kivándorlók restek, nem akarnak dolgozni; ma már minden józan eszti ember tudja és tudja a legutolsó és legnyomoruságosa'ob kivándorló is, hogy ő reá erős és nehéz munka vár ott, de tudja azt, hogyha akar dolgozni, találhat itt is munkát és ha talált munkát, megtalálhatja mellette a maga tisztességes keresetét, (Ugyvan ! Ugyvan !) Ezek a dolgok azok, amelyek a népet kiviszik Amerikába, amelyek arra bírják, hogy ithon hagyjon szülőt, hitvest, hazai rögöt és menjen messze tengereken túl, menjen az ismeretlenbe küzdeni, ismeretlen nyelvnek, ismeretlen földnek, ismeretlen viszonyoknak nehézségeivel, nem támaszkodva egyébre, csak két dolgos kezére, amelynek mi a magunk hazájában nem tudunk munkát, foglalatosságot adni. (Ugyvan IlJgyvan!) De nemcsak a munkások, nem csak a szegényebb osztály érdeke követeli meg az ipar megteremtését, megköveteli ez azt úgynevezett magyar középosztály érdeke is. Magyar középosztály. Évről évre látjuk azt a szomorú jelenséget, hogy a középosztály fiai mint tódulnak az úgynevezett diplomás pályákra. Hiszen nemsokára annyi lesz az ügyvéd, hogy nem is a közönség pereit viszik, hanem egymással fognak perelni, annyi lesz a hivataloskodni vágyó ember, hogy évekig fognak várakozni az előszobában, a ig megélhetést biztosítanak maguknak. (Ugyvan! Ugyvan!) Lehetetlen, hogy a diplomás pályák jégtáblája be ne szakadjon a reá tóduló emberek tömege alatt. Volna csak nekünk hatalmas gyáriparunk, alkalmazni lehetne ezeket a férfiakat levelezőnek, könyvelőnek, ' gépésznek, mintarajzolónak s sok minden egyébnek. Úgyszólván önkényt kínálkozik az ipari vállalkozásban a kenyér, amely szinte hangos 'szóval mondja: szegjetek meg, mert én tudok nektek adni megélhetést. Már most t. barátaim hova vezet ez a helyzet? Oda, hogy a magyar állam elveszti a maga létalapjait, egészséges néprétegét, a közép- osztály anyagi erejének elsorvadásával megkorhadnak a föntartó oszlopok és nem marad meg egyéb, mint az úgynevezett „felsőbb tízezer,“ a mely tartó oszlopok nélkül lóg a levegőben, mint alap nélküli tetőzet. Hogy hova vezet az az államban, ha annak alapja és oszlopjai korhadnak el, azt mindenki tudja azoknak az államoknak történetéből, a melyek hajdanta igy pusztultak el. (Élénk tetszés és helyeslés.) Az ipar. T. polgártársak! Most ma az a kérdés, lehet-e és van-e iparunk nekünk a közös vámterület mellett? Úgy értesültem, hogy a kereskedelmi miniszter ur beszédében bizonyos statisztikai adatokat közöl ; ezeket az adatokat nem ismerem, mert személyesen a beszéden jelen nem lehettem s ezek az adatok a hírlapokban sem közöltettek. De ezek a számadatok nem ismeretlenek. Hiszen minden évben megjelennek a hivatalos statisztikai kimutatásokban. Nem szeretek számokkal dobálózni, de valamire föl kell hívnom figyelműket, Az az összeg, amelyet a hivatalos statisztika mint olyat mutat ki, mint a mit magyar gyártmány czimcn a külföldre, Ausztriába kiviszünk, úgy első pillanatra csinos összeg. Az utolsó három év átlaga 323 millió korona. De lássuk csak, hogy mi mindent keresztel el a hivatalos bölcseség gyártmánynak? Ezek közé a gyártmányok közé tartoznak: „aszalt szilva, egyéb aszalt gyümölcsök, szilva lé, vaj, lúd és disznózsír, füstölt szalonna, bor, must, elkészített halak, sajtok, pörkölt kávé és kenyér. Ezeknek az összege t. uraim, magában véve 51 millió 700 korona. Ezek a mi „ipari gyártmányaink“. (Derültség és tetszés.) De t. uraim, én még a lisztet és a korpát sem számítom az ipari gyártmányok közé. Mert valahányszor arról van szó, hogy meg kell védeni a magyar mezőgazdaságot, akkor ennek termékei között min- g ott szerepel a liszt és korpa, ami nem is egyéb, mint a nyers terménynek puszta megörlése. Már pedig ez a két tétel 118 millió korona 300 koronával szerepel az ipari kivitel statisztikájában. Ha ezt a két dolgot levonjuk az alapösszegből, akkor körülbelül tisztában vagyunk az eredménynyel. De még itt sem lehet megállani. Van az áruknak egy jentékeny része, amit úgy hívnak, hogy retour áru. Nem egyszer megtörténik, hogy mikor megérkezik az áru, visszaküldik, mert vagy nem tetszik, vagy valami igazítást akarnak rajta eszközölni. A mi hölgyeink például, sajnos sok ruházati czikket rendelnek meg Bécsből s e téren meglehetősen kényesek. Kétszer, háromszor küldik vissza a rendelményt apró igazítások végett. Ez a visszaküldött ruha mindig úgy szerepel, mint „magyar kiviteli iparczikk.“ (Derültség és tetszés.) Ugyanez áll a mustrára, megtekintés végett, a repe- raturába küldött árukra nézve, midőn például szerszámok, gépek év közben meg- romlanak és azokat javítás végett külföldre visszaküldik. Ugyanez a helyzet, midőn valamely határszéli kereskedő nagyobb megrendelést tesz. de mivel hozzá bizonyos falvak vagy kisebb ausztriai városok közel esnek, ő viszi ki és adja el a szomszédos ausztriai községeknek az osztrák iparczikkeket. De én még a magyar állami vállalatok iparczikkeit sem sorolhatom azok közé, melyeket joggal vehetünk fel a kiviteli statisztikába, mert amit az állam termel, az nem az iparos osztálynak és nem a magán iparnak terméke. (Úgy van, úgy van.) Ha már most t. barátaim, mindezt összeadjuk, gondolom nincs e teremben, de e termen kívül sem lehet senki, aki ne látná be, a mit a nélkül is tudunk, hogy nekünk szám- bavehető magyar iparunk nincs. S ha ezt a 40 év alatt a közös vámterület alapján megteremtenünk nem lehetett, nem lehetséges azt megteremtenünk a jövőben sem. (Élénk helyeslés.) A miniszter beszéde. Igen tisztelt barátaim! Különös az, a miket mindezzel szemben a kereskedelmi miniszter ur hangoztatott. A miniszter ur azt mondotta, hogy ő nem folytathat olyan politikát, hogy megszakítsuk Ausztriával a vámszövetséget, amikor azt kell látnunk, hogy Németország kiviteli czikkeink elül elzárkózik. Felemlítette az ökröket, amelyekből valóban vihetnénk ki még néhány darabot. (Derültség.) és a melyeknek métermázsája után 18 márka vámot szed a német. Hát nézzük csak meg a hivatalos kormányjelentést, ez a miniszter álláspontját semmi esetben sem igazolja. 1877-ben történt, hogy Németországgal felbomlott a kereskedelmi szerződés. Akkor a magyar kormány egy jelentésében elismerte, hogy Németország hajlandó vámmentesen bebocsátani a mi búzánkat, lisztünket, épületfánkat, tehát a 3 legfontosabb nyers termékünket, hajlandó a régi vámtételek mellett bebocsátani a marhákat is, azonban viszonzásképen követeli azt, hogy a német selyem árukat, agyag és üvegárukat mi szintén mérsékelt vámok mellett bocsássuk be. Miután azonban Ausztria ipari érdekeinek nem tetszett az, hogy mi Németországból mérsékelt vámok mellett bocsássuk be. ezeket a czikkeket, a szerződés nem jöhetett létre és mi ezen a ponton azért lettünk vesztesek, mert Ausztria iparának és a vele kötött szövetségnek lettünk rabszolgái. (Ugyvan ! Ugyvan !) A f, miniszter ur különben a vámszövetségnek egész kérdését egy dologgal látja megoldhatónak, Ó azt mondja; az az egész baj, hogy nincsenek gyakorlott munkásaink, már pedig ez a helyzet egyforma volna önálló vagy közős vámterülett mellett. Ez t. uraim igaz. De én azt kérdezem önöktől, lehet-e megtanulni úszni viz nélkül, lehet-e lélegzeni levegő nélkül és lehet-e gyakorlott munkásokra szert tenni gyárak és ipar- vállalatok nélkül ? ^ Ez egyszerűen képtelenség. (Élénk helyeslés.) Ezzel a kérdéssel t. uraim, hozza kapcsolatba a miniszter ur azt is, a mit ő azon czimen adott elő, hogy az: ipar iskolák kérdése. A budapesti olaj. Ilyen ipariskola lesz nálunk is elhelyezve, természetesen a város bőséges anyagi támogatása mellett. (Mozgás.) Én t. uraim, a városi közgyűlésen is elmondottam erre vonatkozó nézeteimet. Akkor is azt mondottam, hogy akiket ezekben az ipari iskolákban kiképeznek, azoknak egy jelentékeny száma nem marad meg az ipari pályán, hanem hivatalok után tolong; a másik része pedig ki vándorol, külföldre megy. Akkoriban nem hitték el nekem ezeket a dolgokat, bizonyos lenézéssel tekintettek rám, mert méltóztatnak tudni, hogy nálunk a bölcseség csak akkor világit, ha annak a lámpásába Budapestről öntik be az olajat, igaz, hogy ezt az olajat nemcsak világításra, hanem „kenésre“ is jól lehet felhasználni. (Élénk derültség és tetszés. Éljenzés és taps.)
