Szatmári Napló, 1905. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1905-01-27 / 22. szám
2 SZATMÁRI napló 1904. január 20. Ennek daczára t. uraim ez a nemzeti küzdelem nem folyt le eredmények nélkül. Ennek köszönhetjük azt, hogy a magyar nyelvnek jogai a hadseregben szélesebb mértékben ismertettek el. Ennek köszönhetjük a magyar tisztképzésnek rendszeresítését. Ennek köszönhetjük azt, hogy az idegen ezredekben szolgáló magyar tisztek haza hivattak. Ennek köszönhetjük főképen azt, hogy magát a javaslatot is visszavonták ekkor s ezt a javaslatot újból beterjeszteni a kormány már nem is meri egyébb formában, mint akként, hogy teljesíti az ellenzéknek régi kívánságát, a katonai szolgálatnak két évre való leszállítását és teljesíti a nemzetnek azt a régi vágyát, hogy a honvédséget ágyukkal látja el. Ezekre az eredményekre mondotta az igen tisztelt miniszter ur, hogy Íme a kormány olyan eredményeket ért el, amiket a nemzetnek maga sem ígért. Tökéletesen igaza van. Sohasem Ígérte ezeket a nemzetnek, mert sohasem .gondolt reájuk. Ha már most ezeket az ellenzék által kiküzdött eredményeket a kormány olyanoknak akarja feltüntetni, mintha ezek saját munkáságának és buzgalmának eredményei volnának, akkor ez hasonlatos annak az embernek a dicsekedéséhez, aki kénytelen volt Amerikába kivándorolni, de itt hagyta a feleségét s mikor 3 esztendő múlva haza tért, azt találta, hogy a felesége időközben 3 egésszséges fiú gyermekkel ajándékozta meg. És akkor a boldog apa szerte vitte a gyermekeit és dicsekedve mondotta. „Hogy ezek a gyermekek megszülethessenek, mennyit dolgoztam én — Amerikában!“ (Derültség és tetszés! Éljenzés!). Házszabályok. Ha már most, t. polgártársaim, figyelembe vesszük azt, hogy a házszabályok tervezett módosítása ellen jogosult e a mi bizalmatlanságunk, akkor erre a bizalmatlanságra meg találjuk az okot már abban, ; ha azt kutatjuk, mi a történetük ezeknek a tervezett módostitásoknak mi volt az az időpont, amikor ezek a koronának felajánl- tattak. És akkor azt látjuk, hogy ez a módosítás akkor ajánltatott fel, amidőn egy nagy, dicső talán év tizedek múlva vissza nem térő nemzeti küzdelem folyt itt le, ami- j kor ennek a nemzeti küzdelemnek eredmé- j ményei vannak, amely eredményekkel épen a kormány dicsekszik el. Ha ezt végig gondoljuk, arra is rá kell jönnünk, hogy ha ezek daczára és ennek a küzdelemnek idejében ajánlanak ilyen módosításokat, akkor ezeknek leplezett czéljuk nem lehet egyéb, mint hogy ezek a nemzeti küzdelmek többé meg ne ujjulhassanak és mi további nemzeti eredményeket el ne érhessünk.(Ugyvan ugyvan !) Fokozza a mi bizalmatlanságunkat, t. barátaim, hogy ezek a javaslatok oly időben terjesztettek be, ornidőn béke és nyugalom honolt mindenfelé és a mikor ezt a békét és nyugalmat, ugylátszik, szándékosan kellett megzavarni. És tetézi még a mi [bizalmatlanságunkat az a legfontosabb dolog, hogy ezeknek a javaslatoknak részletes tartalmát ma sem ismeri senki. (Ugyvan! Ugyvan:) Ezek miatt a javaslatok miatt napoltak el a házat, vitték be az országgyűlés termébe a dara- bantokat, rejtették el az országház pinczé- jébe a rendőröket, oszlatták fel a képviselőházat télviznek idején, költségvetési felhatalmazás nélkül. Nekünk, t. uraim jogunk van ahhoz, hogy ilyen előzmények után bizalmatlansággal nézzünk az „ismeretlen“ felé. (Élénk helyeslés.) De kérdem j önöket, miféle elfogadható oka van annak, j hogy ezen „ismeretlennel“ szemben valaki a mai napon lelkesedhessék? Szemére hányják az ellenzéknek, hogy miért nem ment be a huszonegyes ! bizottságba. Ez a terv nem volt egyébb, mint folytatása a megkezdett cselszövésnek; vermet akartak ásni az ellenzéknek, hogy j menjen be ezeknek a javaslatoknak bizottsági tárgyalásába, holott azokat előbb sem vele, sem a nemzettel nem közölték, ám- | bár közölhették volna. A bizottságban aztán leszavázták volna az ellenzéket és on- | nan volna gunytárgyává dobták volna a nemzet elé. Hadd szedje össze ezután ellenzék a maga erkölcsi erejét ha tudja. De olyan formák között történt ez a meghívás is, amelyek között meghívást elfogadni nem lehet; mert nern ismerek tisz- tesztességes embert aki egv sértő levél után fogad el meghívást. Micsoda felfogás volna az, ha az ellenzék az ugrai levél után ennek a meghívásnak nevezett ostorcsapás utáh ment volna bele akár mitéle tárgyalásba ? Becsület — végszükségben. A cselszövés után következik a nyílt erőszak politikája s erre mondja gr. Tisza István hogy ez a beesnietes politika (Ab- czug,|le vele.) Hát tisztelt barátaim ez is olyan mint az a fajtájú becsület, mikor a fiút elküldi az édes apja, hogy menjen világgá és ellátja őt mindenféle tanácscsal, j hogy miképen élhetne meg. Végül azt mondja neki. „Ha pedig fiam azt látod, hogy semmiképen nem boldogulsz, akkor próbálj majd meg-becsüleíes ember lenni.“ (Derültség és tetszés.) Ez t. uraim a be- I csület végszükségben. (Elénk derültség.) Arra hivatkoznak t. polgártársaim, I hogy hiszen a házszabályoknak ez a megszorítása, a szólásszabadságnak ez a korlátozása fenn áll más országokban is; hivatkoznak többek között Angliának a példájára. Hát ezek a hivatkozások t. uraim rendszerint azok részéről történnek, akik azokat a példákat egyáltalában nem ismerik. Hiszen mi nem vagyunk kiépített magyar nemzeti állam; mi olyan állammal vagyunk összeköttetésben, mi olyan féllel vagyunk össze házasítva, akivel, valljuk meg az igazat, kölcsönösen gyűlöljük egymást. (Ugyvan Ugyvan.) Nekünk a házszabályok nem csak a tanácskozások belső rendje, nemcsak egyszerű házi rendje a parlamentnek, nekünk minden bennünket nyíltan vagy titkon megtámadható idegen befolyás ellen ezek a házszabályok alkotmányjogi biztosítékainak. (Élénk helyeslés.) És azután mi történt abban az Angliában ? Anglia nem a maga nemzetének kisebbsége ellen hozta be e megszorításokat, Anglia idegen nemzetiség, az írek ellen hozta be azokat; be hozta nem úgy mint nálunk egy meg nem számlált, egy nem ismert többséggel, hanem a képviselőháznak hatszoros többségével; be hozta olyan formán, hogy nem 50, hanem 200 képviselőnek van meg csak az a joga, hogy a vitának berekesztését kívánja, s még ekkor is az elnöknek méltányosságától és igazság érzetétől van függővé téve, hogy vájjon köteles e ő a 200 képviselőnek kívánságát teljesíteni. Már pedig Angliában az elnökök méltányosságban igazság érzetben, szeplőtlen jellemben kiváló férfiak, nem úgy mint minálunk: zsebkendő huszárok. (Élénk tetszés. Ab- czug, le vele!.) A gazdasági heylzet. Tisztelt polgártársak! A kormány ellen való bizalmatlanságunknak másik oka: a mai gazdasági helyzet.' Ez a gazdasági helyzel elválaszthatatlan összeköttetésben van azzal a kérdéssel, hogy közös vámterületben akarunk e meghalni, vagy önnálló vámterülettel akarunk e megélni. A kereskedelmi miniszter uraknanazon kijelentései amelyek a múlt héten elhangzottak s , melyekben ő magát a közös vám tertila feltétlen hívének vallotta, nem egyezetk meg egészen azokkal a nyilatkozatokkal, amelyeket ő erre a kérdésre vonatkozólag annak idejében, pár évvel ezelőtt, első megválasztása alkalmával tett. És ezt, t. uraim, nem az ő állásában beállott változásnak. (Helyeslés és tetszés.) Mert mi abban a szomorú beizeiten vagyunk Magyarországon, hogy inig min- | den mas országban az a nemzet vezére, az a legelső államférfim aki nemzetének kiváló szolgálatokat tett, minálunk csak az lehet vezető államférfi, aki minél sűrűbben járkál Becsbe és minél kevesebbet akar a maga nemzetének kiválló szolgalatokat tett, minálunk csak az lehet vezető államférfim i J aki minél sűrűbben járkál Bécsbe és miné. J kevesebbet akar a maga nemzete számárai (Ugyvan! Ugyvan !), Minálunk a miniszterek helyzete nem egyébb, mint egy laviro- zás a király és az ország között (Tetszés és helyeslés) Hát ha azt a kérdést tesszük vizsgálat tárgyává hogy előnyös-e reánk nézve a közös vám terület, akkor nagyon fontos megtudnunk azt, hogy milyen körülmények között léptették nálunk életbe a vámterület közönségét. (Haljuk! Haljuk!) 1847. deczember havában jelent meg a császárnak egy rendeleíe- amelyet én hű magyar fordításban, mert persze németül adták ki; ezennel szőszerint felolvasok :“ a császári csapatok diadalmas előnyomulása lehetővé teszi, hogy oly rendszabályokat alkalmazzunk, amelyek a forgalmat Magyarország és az ossz birodalom többi része közt megkönnyilik s a vám jövedelmét a közös pénzügyi igazgatás számára biztosítják. „Ez a rendelkezés egy másik szakaszában iiogy azt mondjaaz egész birodalom egy vám és kereskedelmi terület, közben eső vámok nincsenek. Hát, t. uraim, mi van ebben a rendeletben? 1847. deczember havában Win- dishgraetz oszták katonai már diadalmasan vonultak előre a magyar önállóság leverve még nem volt, a világosi fegyver letétel még nem következett be, de előre látható volt, a magyar ügynek bukása. És ekkor Írja a császár azt. hogy „a czászári katonák diadalmas előre nyomulása teszi azt lehetővé, hogy mi szüntessük meg az önálló vámterületet és foglaljunk le minden jövedelmet a közös vámügyi igazgatás javára. Bízvást elmondhatjuk tehát, hogy Magyarországra a közös vámterületet az osztrák baka hozta a maga szuronya hegyén. (Úgy van, úgy van.) Amikor 1866-ban a kiegyezési tárgyalások folytak, akkor megint megjelent egy másik császári rendelet, amely azt mondja: ,.a kiegyenlítésnek egyik elengedhetetlen előföitétele az, hogy a vámterület közös ma- j rádjón. így történt az t. uraim, hogy 67-ben a kiegyezés megkötésé alkalmán mi egyszerűen szentesítettük azokat a tényleges állapotokat, amelyek az abszolutizmus idejében fenállottak. Ezzel pedig törvényben mondatott az ki, hogy Magyarország gyarmattá sülyesztetik. Gyarmat. Mert hiszen miben áll a gyarmatnak a lényege? Vegyük akár Német, akár Fran- czia vagy Angolország gyarmatait. A gyarmat mindig az a tartomány, amely nyers anyagokat termel, ezeket a nyers anyagokat szállítja az anyaországba, amely azokat részben elfogyasztja, részben ipari termékekké dolgozza fel és megdrágítva azt az ipari munkával, a gyári és kereskedői haszonnal, visszaküldi a gyarmati tartomáuy- ba. (Úgy van, úgy van.) Mi történik most Ausztria és Magyar- ország között? Mi a nyers terményeinket szállítjuk Ausztriába, ahol lisztünket, búzánkat elfogyasztják, egyéb nyers terményeinket ipari termékekké dolgozzák fel, és megdrágítva az ausztriai munkások bérével, a gyárosok, kereskedők hasznával, hozzánk viszajutíatják és igy azokat mi két, három, négyszeres áron vásároljuk vissza. (Úgy van, úgy van.) 1867-ben az a mentség volt ezeknek az állapotoknak elfogadására, hogy a nemzet kifáradt volt a maga küzdelmében, a közjogi kérdéseknek olyan nagy tömege várt megoldást amelyek mellett a gazdasági kérdés megoldására idő és figyelem sem jutott. De hiányzott ezeknek a megoldására abban az időben a megfelelő szakértelem is. Egyébként sem voltak akkoriban olyan lényegesek az ipari kérdések. Műveltség dolgában még elmaradottabbak voltunk, a nép a saját házilag gyártott czikkeiben, szőtteseiben, ruhájában járt, sőt igy ruház- kodott a nemzetnek egy igen nagy része. De más fontos tekintett is fent forgott akkoriban a közös vámterület mellett. Abban az időben még egész Európában ugyneve-
