Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2020. nyár (6. évfolyam, 2. szám)
Tanulmány, recenzió, kritika
folytatása”. Ezt követték a Kriterion Kiadó kolozsvári szerkesztőségében töltött évek, az az alkotó közösség, amelyben — szavait idézve - „igen jól éreztem magam”. A hetvenes évek első esztendei egybeesnek „a Kriterion történetének felfelé ívelő szakaszával”. Itt lehetősége adódott arra, hogy érvényre juttassa „a lenyűgöző irodalmi műveltségéből és írói-művészi intuícióból táplálkozó” igényességét, „erkölcsi-etikai alapállásáét, ama nézetét, miszerint az írás-olvasás „a legtisztább örömök egyike”. Miben érhető mindez tetten? Alkotásain, az ezekben az években kiadott kötetein túlmenően a szerkesztői összesítő véleményekben, amelyeket a kiadásra javasolt alkotásokhoz fűzött. Az oknyomozó újságíró mindenre kiterjedő figyelme, a tudós kutató alapossága vezette Cseke Pétert arra, hogy a Kriterion Kiadó kolozsvári szerkesztőségének a Szabédi Emlékházban 75 kéziratdobozban őrzött tárgyi/szellemi bizonyítékai közül kihalássza, végigolvassa azokat, amelyek Páskándi Géza kézjegyét viselik magukon. Általános érvényű következtetése: „senkit sem mért más mércével, mint a tulajdon képességei által predesztinált lehetőségeivel”. Ezt követő, a sokadalomból kiragadott példatár jelzi azt a tiszteletet, igényességet, tapintatot, amellyel a szerzőkhöz, az írásokhoz viszonyult. Sajnos, az írók rabsága és szabadsága közti egyensúlyozás kényszere, „a homogeni^áció monstruózus politikája” megtörte állóképességét: „1974 februárjában már úgy látta, ha nem akar újból börtönbe kerülni, kérnie kell áttelepedését Magyarországra”. Nem sejthette - teszi hozzá Cseke Péter - hogy ott „a romániainál is nagyobb »szellemőri« figyelemben részesült: az árnyéka kezdettől gátlástalanul követte”. A kötet írója a drámaíró Páskándi Géza alkotói pályaívét követi nyomon a „régi” és az „új” Kántor-Lángban, segít hozzá ahhoz, hogy az egymástól időben mintegy félszázadnyi eltolódással vessenek fényt arra az útra, amelyet Páskándi megtett - Erdélyben, Magyarországon és a glóbusz más terrénumain. Cseke Péter idézi amerikai fordítójának, színrevivőjének a Páskándi-drámákból, a belőlük kisugárzó gondolat- és eszmekörről esszenciaként leszűrt szavait: „bár egyetemes nyelven szólnak, kimutathatóan a szülőföld meggyötört talajából fakadnak”. A diktatúra legzordabb évtizedei, esztendei sem vezettek a nemzetiségi lét gerincének megtöretéséhez. A szellemi honvédelem, akár a Kárpátok mélyéből előcsorduló kristálytiszta búvópatak, amely a lét nélkülözhetetlen elemeként táplálja a természetet s az embert. Ez adja az erőt a szerves építkezés mindenkori megszállottjainak a küzdelemhez, a megmaradáshoz olyannyira nélkülözhetetlen értékek felszínre hozásához, a kötőszövet megteremtéséhez. Németh Lászlótól megtanulhattuk, hogy a „hivatásérzet kisugárzása”, „az író vállalkozás” paradigmája mily pillérekre épül: alkat, szülőföld, nemzet, a szellemet termékenyítő áramlatok. Cseke Péter kötete — munkássága általában - ezek összefüggésében bontja ki választott témáit. Közben, a súlypontok hegycsúcsai mögül, az elmélyült, mindenre figyelő kutatómunka háttérrajzai hozadékaiként — a baloghedgári tintás esztergapadról lekerülő forgácsként — igen sok értékes részelem, mint égitestek körüli kisbolygók, kerül felszínre, segítve bennünket a nagy egész jobb megismerésében, megértésében. Az elénk tárt erdélyi szellemi univerzum megismertetését célzó törekvés vetíti elénk a Kolozsvárról elszármazott Buday-család — az egyetemi tanár Árpád, a történész Kálmán, a világhírre magaslott grafikusművész, György — életét. Mindhármukra érvényesek Jancsó 61
