Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2020. nyár (6. évfolyam, 2. szám)
Tanulmány, recenzió, kritika
sólendvai irodalom próbált felzárkózni az európai szellemiséghez. A Muravidék irodalma, habár a perifériái státusz nem kedvez irodalmi hagyományok teremtésének, már a középkorban a „múzsák földjének” számított. Ezt támasztja alá az itt felfedezett legrégebbi világi nyelvemlék, a Pagonyai ráolvasások, amely 1488-ben keletkezett, valamint a számos műemlék, gótikus templom, Szent Lászlót ábrázoló freskó, Aqvila János művei. A XVI. századi lendvai könyvnyomtatás fontos szerepet /öltött be az alsólendvai kulturális élet fejlődésében. A XVI. századi lendvai irodalmi alkotások nemcsak a Zala és Alsó Lendva szellemi életének, hanem az összmagyar irodalomnak értékes termékei. A Második keidet című alfejezetben a szerző Vlaj Lajos 1961-ben megjelent Versek című kötete a 30-as, 40-es évek költeményeit tartalmazza, amelyek a szerző sajátosan megvallott baloldali nézeteit tükrözik. Ami az utóbbi ötven év szlovéniai magyar irodalmát illeti, Bence Lajos a műfaji egyoldalúságot hangsúlyozza, a regény, a dráma műfajának szinte teljes hiányát. A lírai termés mennyisége sem kielégítő. Két véglet létezik a költészetben: a modernizmussal való kacérkodás, amely szinte mellőzi a nemzed kisebbség életét, valamint a patetikus hangvételű költészet, amely burkolt tragikummal ábrázolja a nemzeti kisebbség létét. Mindkét irányzat kevés figyelemre méltó alkotást nyújtott. A költészet teljhatalma, különösen a 90-es évektől kezdődően, valamelyest csökkent. Megnőtt a prózai műfajhoz tartozó írások — esszék, tudományos cikkek, kritikák száma. Ami Vlaj Lajos különben elismert munkásságát illeti, a szerző megemlíti a költő személyiségét beárnyékoló baloldali, az 50-es években tanúsított szövetségét az új politikai hatalommal. A háború előtt született hazafias versei (Réthatári cser alatt, Drága fold, Vonaton), valamint a kis ember sorsának szentelt költeményei nagy elismerésnek örvendenek. A következő alfejezetet a cikk szerzője a Naptár és a Tavasig árás (1972.) köré tömörült alkotóknak szentek. A Tavasgvárás című antológia három szerző irodalmi munkásságának másfél évtizedét ölek fel. A muratáji olvasó számára már mindhárman ismertek voltak a sajtóból, valamint a Naptár című kiadvány 1959-es számának oldalairól. Mindhárman — Szórni Pál, Varga József, Szúnyogh Sándor — pedagógusok. A. Naptár volt az az irodalmi műhely, amely mindhármuk számára közlési lehetőségként szolgált, ugyanakkor az irodalmi élet számára spontan dinamikát és formát biztosított. Szúnyogh Sándor (1942-1998) volt a Tavasgvárás irodalmi antológia legfiatalabb tagja. Formaúj/tó volt, ugyanakkor műveiben fellelhetők a klasszikus hagyományok és a népiesség elemei is. Varga József (1930-) gyermekversei kiadása (Naphívogató) után több mint öt kötetet pubkkált (pl. Pásptortügek, Élni, Konok hit, Sorvadó népem). Szórni Pál (1936-1989) írói pályája legelején verseket írt, később azonban a nagy magyar prózaírók nyomdokaiba lépett. Négy műve jelent meg: két novelláskötet — Óspirópsa (1977.), Hágd rá, cigány (1987.), egy kísérleti regény (Szeretni kell, 1984.), valamint az így kezdődik című kötet (2000). A muratáji magyar regény megteremtőjeként tartják számon. Fordítói munkássága is jelentős. A Muratáj dmű folyóirat megjelenése és a kritikus átgondolás című fejezet a 90-es évek muratáji irodalmának útkereséseit mutatja be. A szerző véleménye szerint, ha az irodalom elég erős ahhoz, hogy motiváljon, akkor képes a társadalom alakítására a művek által, avagy a szerzők szerepvállalása révén. A Muratáj dmű folyóirat megjelenése nem a közlési lehetőség bővítése miatt volt szükséges, hanem a kritika hiányát pótolandó. A majd ne48
