Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2020. nyár (6. évfolyam, 2. szám)
Tanulmány, recenzió, kritika
KABDEBÓ LÓRÁNT Lélekkarambol — Ágh István harangsora a tiltott hájban — Kabdebó Lóránt 1936-ban született Budapesten, irodalomtörténész, kritikus, professzor emeritus egyetemi tanár. Miskolcon él. „Ott essem el én,/A harc mezején,” — bekövetkezett, elvégeztetett. És azóta hányán, hányszor gondolkoztunk el, mi lett volna, ha Petőfi túléli a segesvári katasztrófát. Miként alakulhatott volna költészete. Nagy István bölcsészhallgató 1956-ban nem esett el a harc mezején, súlyos sebesüléséből felépülve megszületett Ágh István névvel a költő, a magyar vers klasszikusa, akinek életműve számomra megválaszolja: hogyan élhette volna meg Petőfi a vereség utáni évtizedeket. Mit jelenthet tudni, hogy megmentett élete során talán sohasem nyílik meg a szabadon dalolás lehetősége, ugyanakkor verseiben ragaszkodva a nemzeti szabadság eszményéhez tudatosítani a közbeszédben kimondhatatlant. Ágh István ahhoz a bölcsésznemzedékhez tartozott, amelyiknek a forradalom és szabadságharc utáni megszólalását úgy kellett alakítania, hogy ne rá gyanakodjanak a hivatalosságok, hanem ő szövögesse, akárha az öröm vagy a szerelem elszálló boldogságáról, a beszédet, hogy belefoglalhassa: gyanakszik a rendre, mely körülveszi. A gyanakvás klasszikusaként emelkedett ki kortársai közül, mindnyájunk helyett ő fogalmazta verssé, amit akkor még csak titokban sejtettünk: a megfigyelés hálózatában áldozattá váló nemzet egészének mindennapi életét. „Több a vers, mint ahogy most el lehetne mondani, a vers magában mondhatná ki önmagát” — mondta nekem egy interjú során személyre szabott, egyéni elbeszélő hangjáról. Amikor el akarták fojtani a beszédet, amikor meg akarták szakítani a nemzeti öntudat hagyományát, akkor Ágh István vállalja az évezredes beszédmód folyamatosságát. A szép magyarsággal hangzó versbéli beszélése telítődött egy kicsi kivagyisággal, büszke öntudattal, szembeszegülő daccal teli retorikával. Szemedbe néz a versben, aminthogy az életben is szokása. Mintha mindig valamilyen támadástól tartana. Mintha állandóan figyelnie kellene, őrizni valamit. Ma már tudom: a rejtetten beszélés lehetőségét. Miért ez a védekezésből kiváló szembeszegülés? A hallgatás ellenében. Öröme fejeződik ki általa, hogy beszélhet a létezésről. Önmagáról és egyben népe egészéről. Egyik újév előtti estén, az Új írás szerkesztőségéből eljőve, egy étterembe beszorulva az EMKE táján olyanokat 39
