Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2020. tavasz (6. évfolyam, 1. szám)
Szatmári szerzők
mondta neki, hogy „csak úgy szabadulsz meg a rémálmoktól, ba lerajzolod azokat”. A második máglya — amelyet ezúttal a nagyanya rak a kertjében — metafizikai lényegű, az a célja, hogy az égre törő füstből létrejöjjön az „agyagember”, a Föld Csontja. Egy másféle ember szimbolisztikája ez, aki elszakad a totalitárius világtól, de az elszakadás szenvedést, tüzet jelent, amely parancsainak Emma is alá kell hogy vesse magát. A nagymama, miután tudomást szerzett a kislány létezéséről, mivel annak szüleivel nem volt semmiféle kapcsolata, egy belső sugallat nyomán veszi ki őt az árvaházból, nem feltétlenül azért, hogy újraegyesítsen egy amúgyis széthullt családot, s ami után az öregaszszony szükségét érzi annak, hogy továbbadja többé vagy kevésbé ezoterikus tudományát és ismereteit Emma unokájának mint egy olyan család utolsó képviselőjének, amelyet oly kíméletlenül zúzott szét a történelem fagyos és közömbös darálógépe. Akrácsak A fehér királyban, Dragomán György a Máglyában is csak arra szorítkozik, hogy egy félig-meddig serdülő lány szemével mutassa be a román posztkommunista világot, aki alter-egoja is lehetne A Fehér király Dzsátájának. A szülők, az atyai védelem hiánya mindkét regényt jellemzi, de Emma sokkal közelebb álló szereplő a transzcendens vetületekhez, mint Dzsátá. All éves fiú magányosan halad a maga életkezdő útjain, Emmát mindvégig a nagyanyja kíséri, de nagyapja közösség által kártékonynak tartott szelleme is ott lebeg az események fölött, ami azon személyi tárgyak által érzékelteti jelenlétét, amelyek valamikor az öreg létezését jelentették. A harmadik és utolsó máglya megváltó jellegű. A rendszer anyagi külsőségeinek az árvaházi máglyán való elégetése és a Föld Csontjának agyagból való kiégetése után, ez az utolsó máglya nem éget el semmi kézzelfoghatót, csak egy olyan bűn nyomasztó hatását, amely átokként öröklődik a családban. Az utolsó máglya a feledés máglyája, amelyben a Szekuritáté besúgói égnek meg. Itt a bűn és felelősség megjelenítésével van dolgunk, azzal, hogy a tűz, az autodafé miként szabadítja meg a világot a bűntől. Egy világ összeomlásának nyomán, amely oly sok frusztrációt és rögeszmét hagyott maga után, Emma egy olyan életkezdeti úton indul el, amelynek egyetlen feltétele van az ő új ismeretei szerint, éspedig a feledés. Amikor még kicsi volt, apja arra bíztatta, hogy rajzolja le a rémálmait, ha meg akar tőlük szabadulni, a jelképrendszer szinte azonosan átlátszó: vallomások, írás által az ember lelke kigyógyulhat a múlt sebeiből. A máglya, mint egy háromszori tűz kifejeződése meghatározó szimbóluma ennek a könyvnek. Maga szerző mondja, hogy „elszórt' jónéhány csapdát a könyvben, olyan szimbólumokat, amelyek nehezen fejthetők meg, és egyáltalán nem is kéri az olvasótól, hogy megfejtse ezeket mint afféle szójátékokat. Az eljárás ennél sokkal finomabb, a szerző nagyon fiatal szereplőkkel, gyerekekkel operál, hogy megdöbbentő hatást érjen el, amely ezek ártatlanságának és azon állapotok mocskának ellentétéből fakad, amelyekkel ezek a gyerekek szembesülni kényszerülnek. Az ábrázolás nyugodt, mintha csak egy rekviemet hallgatnánk, amelyben a gyászinduló hangjai nyomorúságosán visszhangoznak valami győzelmi indulót, ami egy olyan világot idéz, amely összeáll és széthullik egy nagy mágus karmesteri pálcájának intésére, s akinek nincs türelme, hogy valamennyi mese végére érjen. A történelem során, legalábbis az utolsó évezredben, az erdélyi románok és magyarok ugyanazon sorsban osztoztak. 36
