Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2020. tavasz (6. évfolyam, 1. szám)
Szatmári szerzők
A történetben tehát az új értelem megszületésével történik változás: az asszony is egyfajta ló lesz, vagy legalábbis annak pótléka. így a történetben beállt változás is valójában az állandóság, a változatlan ismétlődés egy formája lesz. A történet visszaáll az elején elindított ló-asszony párhuzam megnyugtató értelemrendjébe. Azonban a történet előrehaladtával, ahogy az asszony egyre inkább a bővérű, kikapós menyecske szerepébe kerül a ló-asszony párhuzam is ironizálódik. Az, hogy a nő szépségével együtt a kacérság is együtt jár, már egy új értelmet von be az eddig érvényesnek látszó ló-asszony megfelelésbe. Innentől a novella egységes világképe felbomlik, amivel együtt jár, hogy Rohonkay elszökik a háztól, és ezzel együtt kiszáll a történetből. Ezzel a novella akár véget is érhetne, azonban mégsem a felbomlott rend, az értelem hiányával ér véget a történet. A változás, a kizökkent értelem csakhamar egy újabb ismétlődésen, állandóságon alapuló rendnek adja át a helyét. Rohonkay eltűnése után „a Gaálok tovább pipáztak az ámbituson, és az özvegyasszony nevetett.” A narrátor maga is elismerni látszik azt, miszerint a ló-asszony párhuzam nem mindig érvényes, viszont mindezt az anekdota lekerekítő, megbékítő hangnemében teszi. A narrátor tehát nem az értelem hiánya, a törés, ellenkezőleg, az anekdotikus feloldás, a megbékélés jegyében zárja , ... 15 le a történetet. Látható tehát, hogy a novella narrációja valamint a történet egymás feltételei, csakis egymás kölcsönhatásában léteznek. A narráció mozgó-értelemkereső tevékenységével együtt mozog, változik a történet. A narrátor kiszólásai, történettel való társalgásai idegen nézőpontból kölcsönzőitek, ezáltal mindig egy-egy sajátos látásmódon belül értelmeznek. A falubeliek nézőpontja a saját- és az idegen (falubeli és falun kívüli) kettőségét mozgatja, a lószakértőé a ló-asszony párhuzamét. A narrátor mindkét nézőponttal azonosul. Azonban az értelemteremtés folyamata a ló-asszony párhuzam mentén történik, hiszen ez az azonosítás nemcsak Rohonkay de az asszony, a falubeliek nézőpontjában is jelen van. A megcsalás jelenete azzal, hogy érvényteleníti a ló-asszony párhuzamot, idegenséget, értelmezhetetlenséget csempész be az eddig érvényes világrendbe. Az idegenség itt értelmezhetetlenséget jelent, és ennek az idegenségnek a feloldására tesz kísérletet a jelenségeknek egymás szempontjából való értelmezése. Az értelemképzés folyamata a felbomlás-visszaállítás dinamikáját mutatja. Mindez Rohonkay életében megy végbe. Azzal, hogy az asszonyt többé nem lehet a ló-asszony megfelelésen belül elhelyezni, Rohonkay nemcsak az életéből, hanem a történetből is kilép, ezzel beteljesítve narrációban való idegenségét. A narrátor, mint a szövegben végig, itt is csupán szűkös, korlátozott tudásán belül kommentál: „ki tudja, miféle ravasz, alattomos cselekedet volt ez megint?” — teszi fel, az egyértelműen megválaszolhatatlan kérdést. A nyitott kérdést — ahogy már láttuk - a narrátor lekerekítő, feloldó gesztusa követi. Jól látható tehát, hogy a novella egyszerre tartja fenn az idegenség, az értelmezhetetlenség, valamint az értelemadás kettőségét. Hiszen az értelemadás folyamata mindig láttatni engedi az idegenség tapasztalatát. Ebben az ide-oda mozgó játékban a narrátori élőbeszédszerű szólam a nézőpontok váltogatásaival vesz részt. Ezáltal maga is az értelmezés játékát mutatja meg, amihez hozzátartozik, hogy fel kell vállalnia hiányos tudását. Rohonkayt az elbeszélő szólamában mutatkozik idegennek. Azonban a történeten (mint teremtett világon) belül a narrátor már maga is idegen, mert — bár a közösség tagjaként be-26
