Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2019. tél (5. évfolyam, 4. szám)
Tanulmány, recenzió, kritika
mélyen zengő, megrázó hangja, s emberi komolysága által; de az ő tulajdona az igaz}fenség volt, a lélek fensége, az érzések legmagasabb felfokozottsága, a végtelen arányok, ormosodása (...) Egy állandó feszültség árad belőle, egy egyetemes izzású fényreflektor, az ő glóriája.”4" 1926 őszén, Jászai Mari halálakor Móricz rövid nekrológot tesz közzé Az Estben. Ebben írja: „Mi volt? Művész, aki a fantázia fényénél meglátta, s izzó lelke méhében életté foganta az álmot, a testeden gondolatot, az írói csírát. De több volt, mint művész: nő volt, éspedig csodálatos nő, aki a női lélek legritkább, legnemesebb, leghősiesebb jellemvonásait hordta föl a mélységekből: nő volt, aki a férfiúi régiókat jelentette. És több volt, mint nő: ember volt, aki férfi és női értékeken felül valót, már szinte félistenit bírt, s bírt teremteni.”43 Hevesi Sándorról Móricz Zsigmond 1932. június 16-án közöl írást a Nyugatban, miután ő vitte színpadra a Nem élhetek muzsikaszó nélkük is. Nála „jobb rendezőt magyar író nem kívánhat társnak”44 - hangzik az a mondat, amely Móricz némileg elfogódott véleményét tükrözi. Staud Géza 1961-ben publikálta az író és Hevesi levelezésének néhány darabját. Ezeket egybeolvasva a (novellisztikus betéteket is tartalmazó) Nyugatbeli portréval, kibontakozik az az arc, amely hasonlíthatadanul Hevesié. Móricz lényeglátóan vázolja együtt-munkálkodásukat abban a folyamatban, amelynek végeredményeként létrejön az epikus textusból az előadás szövege.45 „...egy bizonyos, az, hogy ő [Hevesi] minden darabhoz, amit kezébe vett, egész szívét, lelkét, minden fantáziáját és hitét odaadta. Nemes és tiszta lélek, és mindenesetre a legmunkásabb életek közül való az az élet, amit harminc év óta a Nemzeti Színházban eltöltött.”46 Móricz efféle írásai közül figyelemre méltó még az 1922-es Halovány fény kéve, amelyben — többek között — az Athéni Timont elemzi, illetve az 1927-ben született Reflektor és napsugár, amely Max Reinhardt Mirakel című rendezéséről nyilvánít elmarasztaló véleményt, kijelentve, hogy a bravúros megoldásokkal dolgozó alkotó munkája: giccs. „Ennél nagyobb giccset még nem láttam színpadon” — szól az ítélet.48 * Mindezek a dolgozatok pregnánsan mutatják Móricz Zsigmond rendkívül gazdag írói világának egy izgalmas szeletét. Azt, amelyben a színház teljesen soha meg nem hódítható világát vallatja szenvedélyesen. Húsz éve kísérletezem a színpaddal — írja 1928 tavaszán. A rövid cikk elején összeveti a regény- és a drámaírás különbségeit, megállapítva: „A regényírók nem tudnak darabot írni. Se Jókai, se Tolsztoj, se Balzac, se Thomas Mann.”49 Hogy neki a Sári bírón és a Nem élhetek muzsikaszó nélkülön kívül sikerült-e, arról megoszlik a szakma véleménye. Hubay Miklós például nagyra értékelte az általa alkalmazott drámatípust, mások kevésbé lelkesedtek érte. Hubay 1979-ben azt vallotta: Móricz Zsigmond „a színház ősi-hiteles formáit új élet-hitelességgel akarta megtölteni.”5" Szintén ő fogalmazta meg, még 1952-ben, hogy Móricz diákkorának kísérleteitől a Sartoriuson dolgozó Nyilas Misi alakján át a Kismadáng terjedő, meglepő változatosságú és egyeneden életműve nem más, mint „a magyar dráma megteremtéséért folytatott évszázados küzdelem egyik szakasza. Csak így tekintve értékelhetjük helyesen Móricz Zsigmond drámáit. Tehát ha beállítjuk abba a fejlődésbe, amely a neki oly kedves Bornemisza Pétertől máig terjed.”51 * 57
