Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2019. tél (5. évfolyam, 4. szám)
Társművészetek
értékközpontú és értékőrző alkotókra jellemző, akiket 1989 után a társadalom nemcsak lehetőségekkel, hanem feladatokkal is elhalmozott. Coman-Sipeanu Olimpia élt a lehetőségekkel, vállalta a reá osztott feladatokat, folyamatosan képezte magát, és közben még rövid időre se lett hűtlen a képzőművészethez. A restaurátor munkája tudást, tehetséget, empátiát, szakmai gyakorlatot, anyagismeretet, türelmet igényel, az alkotómunka a fentieken túl a szabadságról, az egyéni érzések, gondolatok megfogalmazásáról, az önkifejezésről szól. Ez a tevékenység semmi máshoz nem hasonlítható, behelyettesíthetetlen örömforrás, amelyről alkotó ember, ha már egyszer belekóstolt — bármennyire is sikeres, elismert a képzőművészet rokonterületein — nem mondhat le. Ilyen megközelítésből szemlélve Coman-Sipeanu Olimpia festményeit, érdekes motivációkat, összefüggéseket fedezhetünk fel. A képanyag első tanulmányozása során nyilvánvalóvá válik annak tematikai, kompozíciós egyszerűsége. Ez az egyszerűség, kicsit a minimalizmussal is rokonítható eszköztelenség, olyan alkotói erény, amely jelen esetben a leszűrt szakmai tapasztalatokat, a képi, kromatikai összegzés erényeit juttatja eszünkbe Az alapvetően növényi ornamentikából ihletődő, népies elemekkel fűszerezett, egyszerű, direkt üzenetű motívumvilág közvedenségével hat. Ismerős a néző számára minden forma, motívum, megjelenítés, ennek ellenére az egyéni ábrázolásnak, tolmácsolásnak köszönhetően újszerűnek, először látottnak hat minden ág levél, kalász. Az egyensúlyra, harmóniára való törekvés nem titkolt eszköze a képek formája, a négyzet, amely nemcsak jól felépített, szigorú szabályok szerint kialakított rend (Cím nélkül I, II, III), hanem gyakran, minden egyensúlyra való törekvésnek ellentmondó, hangsúlyozottan dinamikus kompozíciók létrehozására is alkalmas (Mezővarázs: Tavasz, Nyár, Ősz, Tél). Külön figyelmet érdemel a képek színvilága, amely legegyszerűbben nyomon követhető, tetten érhető az évszakokhoz kötődő alkotásokon, de a fentieknél sokkal öszszetettebb, áttételesebb hangulatok megjelenítésénél is (Mennyegző, Az éjszaka fényei, Rózsaszín látomás). Külön erény a festmények spontaneitása, frissesége, amely a kifinomult színvilág mellett az ecsetkezelésnek, olykor festőhenger, széles ecsetek segítségével alkotott laza felületeknek köszönhetően mintegy bevonja a nézőt az alkotás könnyednek, egyszerűnek, magától értetődőnek tűnő folyamatába. A könnyedség, természetes közvedenség hátterében minden esetben kemény munka, több évtizedes szakmai tapasztalat áll. 86