Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2019. tél (5. évfolyam, 4. szám)

Tanulmány, recenzió, kritika

ágynemű és ruhák mellett ott volt Édesanyám bababútora. Nagynéném Csepelen született egy éléskamrában, a padláslétra alatt. A háborús ínség miatt nehezen lehetett élelemhez jutni, így Nagytata eldöntötte, hazamennek Tasnádra. (Az is Magyarország!) A kocsis, aki a Keleti pályaudvarra szállította a motyójukat, sírva fakadt. „Ne menjenek oda vissza, nagyságos asszony, meglátja, agţ a földet a románoknak fogják adni?' (Voltak reálpolitikusok is Budapesten.) A Ravasz család Csepelen maradt. Amikor elkezdődtek a bombázások, Nagymama legkisebb húgának, a frissen férjhez ment Bözsikének a férjét is találat érte. Tizenkilenc éves korában, áldott állapotban megözvegyült. Édesanyám unokatestvére, Fazakas Gyuszi az ostrom alatt született egy pincében, rögtön meg is tetveseden. Anyjának pedig bujkálnia kellett az orosz katonák elől.

Határtalan — A szeretetnek nincs határa. Sem térben, sem időben. Ha születésünkkor szeretettel vettek körül, az halálunkig feltölt belső energiával.

Határzár — Ravasz Sanyi bácsi, nagyanyám délceg termetű öccse, a román királyi testőrségben szolgált 1940-ben. A második bécsi döntés után a parancsnok magához hívatta. „Most szabadságra engedlek, döntsd el, hogy utána vissza akarsz-e jönni”. Sanyi bácsi meg sem állt Csepelig. 1945 tavaszán nyugaton még folytak a harcok, nem őrizték annyira keleten a határt, gondolta, hogy meglátogatja a nővérét Tasnádon. Éppen román húsvét volt. Az utolsó, magyar határon belüli faluban kért egy kapát, a vállára vette, és elindult. Ha látott valakit, messziről kiáltotta: „Christos a înviat?' (Krisztus feltámadott!). Hét óra múlva be is kopogott Nagymamámékhoz.

Hatalom — A történelem alulnézetből, tudjuk, másképpen fest, mint ahogyan a tankönyvekben meg vagyon írva. Nagymamám az iskolában németet tanult. Amikor beszállásoltak hozzájuk egy náci katonát, tudott vele értekezni. Nagyon rokonszenves férfi volt, imádkozott étkezés előtt, megköszönte szépen az ételt, amit kapott, játszott a három éves nagynénémmel, elmesélte, hogy ekkora kislánya várja otthon. Minden ételt, amit katonai ellátmányként adtak neki, a családnak hagyott. Amikor megjöttek a szovjet „felszabadítók”, első dolguk volt a családot kikergetni az ágyból. Meg is töltötték tetűvel az ágyneműt. Nagytata nem volt képzett nyelvész, nem tudhatta, hogy a kurva szó szláv eredetű. Alig úszta meg a főbelövést. Nagyapám anekdotája: A szomszédban lakó családhoz beszállásolt oroszokkal volt egy kárpátaljai katona, aki tudott egy kicsit magyarul. Látták, hogy az asztalon van egy szelet sárgadinnye. Szerettek volna ők is dinnyét enni. A tolmács mondta: sarkudiné. Nem értették, de a szemközti házban lakott Sarkadiné, áthivatták hát. A tolmács magyarázott: sarkudiné, ugurki. (Mármint hogy olyasmit akarnak, mint az uborka). Mire a tanácstalan háziak: „Sarkadiné drága, ugorjon ki az ablakon! Látja, a tiszt uraknak ez a kívánsága!”

Hatalomváltás — Illyés András bácsi, nagyapám sógora, a kapuban állt az Újsoron 1944 októberében, amikor az oroszok után megjelentek az utcán a román katonák is.,,Departed Tisa?” (Messze még a Tisza?) Úgy tudták az ókirályságból toborzott rekruták, hogy addig a városig kell nekik menni. >yNu-i departe. ” (Nincs messze.) „E mare?” (Nagy?) „Mare, maréi încăpeţi cu toţii/” (Jó nagy, elfértek benne mindnyájan!)

Pótnagymamám, Délceg Eugénia, Zseni mama, a nyolcvanas évek közepén egyszer, a fülem hallatára, vitába keveredett az általa csak Pap Endrének nevezett Pop Andrei nevű második szomszéddal. „Lejár a negyven év, amíg Erdélyt Romániának adták hadi kárpótiásul. Most megint magyar világ következik.” - „Akkor sem volt jobb, a kicsi ma81