Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2019. tél (5. évfolyam, 4. szám)

Tanulmány, recenzió, kritika

NAGYJ. ENDRE A ballada mint mítosz

(Arany János Szondi két apródjd)

Nagy J. Endre

1941-ben született. A szociológiai tudományok, az állam- és jogtudományok professzora. Pécsen él.

Számomra Németh László, mégpedig a fiatal, a Tanú Németh Lászlója ragadja meg Arany egyéniségének és költészetének azt a kettősségét, amelyet persze a maga módján mindenki érez. Ez a briliáns beleérző képességgel bíró irodalmár ugyanis egyetlen mondatban megragadja az ellentmondást Arany manifeszt megjelenése és belső, elhallgatott, elnyomott, illetve magát tárgyiasító mivoltában „megjelenítő” Selfje között, továbbá egy utalással megfejteni látszik a kettőt összekötő népiséget és népiességet is. Ezt írja: „Valami írás előtti van Arany nyelvében; tömörség, melyre az írástalan dikció szorul, a népköltészet és a népmondások tömörsége, ahol a mondatot nem az írás tartja össze, hanem az emlékezetben erre-arra ráncigáit szavak görcsös egymásba kapaszkodása... A nyelv éppúgy, mint a vers, nála nem folyamatos, mint Vörösmartynál, hanem örvényes; nem ömlik, hanem a mélyben lévő gócpontok körül kavarog, nem sima, hanem csomós, szaggatott. Csakhogy ez a szaggatottság költői, lökései a mélyrétegek lökéseinek felelnek meg, s köztük a hézag is: szépség. Aranyban a szándékos fogalmazó alatt ott működik a másik fogalmazó, aki szinte készen dobja fel a legértékesebbet, amit neki csak össze kell illeszteni” (Németh, 1975. 568-569.). Tényleg, ahogy most a fél Arany-müvet újraolvastam, teljesen lenyűgözött például a szórendszabad használata(ilyenek pl.: „Ötszáz bizony dalolva ment lángsírba walesi bárd”), a rímek magától értetődő könnyedsége, (ama híres „még nézni is tereh”, mellyel kapcsolatban legyen szabad közölnöm privát felfedezésemet: ez ugyanígy megtalálható Virág Benedek egyik ódájában).

S mindezt, egy olyan kontextusban mondja el Németh, hogy összekapcsolja Arany János „sikertelenségét” (persze a maga sajátos értelmében) a magyar nép általános sikertelenségével. Ugyanis azzal kezdi az egész tanulmányát, hogy: „Épp mi magyarok vagyunk a példa rá, hogy egy nép erényei nem biztosítják történelmi sikerét”. Mert a nép osztálya fölé kell egy másik osztály, ezeket „ébresztőknek” nevezi, aki a képességet, ami a nép sajátja, „akaratával” „megszervezi”, s ezáltal „az erények számára történelmi szerepet teremt’’(Németh, 1975 564.). Magyarán: a népnek kell

31