Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2019. tél (5. évfolyam, 4. szám)

Tartalomjegyzék

A hangulat poétikája

A hangulat és a poétika két különböző területhez tartozó fogalom: a hangulat a pszichológiáé, a poétika pedig a költészettané. Szakirodalmi értelmezés szerint a hangulat tartós, de nem nagy intenzitású állapot, melynek látszólag nincs külső tárgya. A Berzsenyiéletművet és magát a verset kutató/értelmező irodalomtörténészek számos közéleti és magánéleti eseményt sorolnak fel a vers keletkezési körülményei kapcsán, olyan „külső tárgyakat” tehát, amelyek 1805 és 1808 között, a keletkezés idején meghatározhatták a költő hangulatát. Berzsenyi versében a melankólia forma fölötti/mögötti elemként, a recepciót meghatározó alkotás- és befogadáspszichológiai tényezőként van jelen. Funkcióját keresgélve önként adódik a kérdés: Befolyásolhatja-e a költő hangulata a művészi teljesítményt, illetve lehet-e egy pszichikai állapotnak formaalkotó vagy -módosító ereje? A közelítő tél látszólag tájleíró költemény, plasztikus költői képei hűen érzékeltetik a késő őszi tájat: a kertet, a ligetet, a völgyet, a hegyet. Ezek úgy idézik meg az őszt, a természet elmúlásának hangulatát, hogy egyszer sem fordul elő a szövegben az évszak neve. (A vers eredeti címe: Ősz. Kazinczy javaslatára kapta jelenlegi címet. Berzsenyi belátta, hogy a közhelyes cím helyett javasolt új címnek többletjelentése, szimbolikus értelme is van). A tavasz viszont kétszer is olvasható a versben: „Itt hágy szép tavaszom”; „Nem hozhatja el azt több kikelet soha.” A szinonimák közül a „tavasznak” van metaforikus jelentése: ’ifjúság’. Poétikai értékét tovább gazdagítja, ill. kiteljesíti két egyszerű költői kép: a minőségjelző („szép”) és a megszemélyesítés („itt hágy”). Bár a „kikelet” elsődleges jelentésben szerepel a versben, a hozzá kapcsolódó szóhangulat poétikai értéket hordoz.

Az elmúlás hangulata befolyásolja a tájfestés technikáját is: a költő a tavaszi táj elemeivel rajzolja meg az őszi tájat negatív leírást használva, úgy beszél a tavaszról, hogy mindvégig az őszre gondol. A cselekvést kifejező igék („lengedez”, „búg”, „illatoz”, „mosolyog”) elé tett „nem” tagadószó, valamint a „nincs” ige kioltja a megszokott derűs tavaszi hangulatot, és felerősíti az elmúlásét. Az „itt hágy szép tavaszom” sor fordulatnak tekinthető a vershangulat poétikájában: a külső tájleírásról a lélek belső tájainak „leírására” vált a költő, azonos eszközöket alkalmazva mindkettőre: a külső földrajzi tájra kivetíti a szubjektum hangulatát, a melankolikus lelkiállapot érzékeltetésére pedig felhasználja a külső tájelemeket („nektár”, „virág”). Ezek a poétikai fogások hozzásegítik a költőt ahhoz, hogy a klasszikus versforma segítségével kordában tartsa az érzelmek áramlását, másrészt a hangulat fokozott jelenléte ellensúlyozni képes a szigorú prozódiát. Berzsenyi ezt tételesen is kifejti a Poétái harmonostica című munkájában, kiemelve a lélek hangulatteremtő erejét. Szerinte csak a szép lélek képes szép gondolatokat formálni, és a szép gondolatokból születnek a szép versek: „A természetben nincs semmi szebb, semmi nagyobb, mint a szép lélek és annak magos szózata.” Természetesen a költő az esztétikai szépre gondol, mely egyszerre alkotásra ösztönző teremtő erő és teremtett végeredmény, művészi produktum. Ennek a rejtett kettősségnek harmóniára, egyensúlyra kell jutnia az alkotó személyében, ezért tekinthető a költői mesterség egyszerre a szép lélek és a szép gondolat mámorának és mérsékletének. Berzsenyi „szép” fogalma már nem azonos a klasszicizmuséval, módosulásokat fedezhetünk fel benne, korán megismerkedik Friedrich Schiller és Jean Paul esztétikájával, rajtuk keresztül pedig korszakának szubjektív szépfogalmával, a szentimentalizmus és a preromantika költészetfelfogásával.

Az elmélet általában azzal áltatja magát, hogy minél jelentősebb egy költői életmű, annál sokrétűbb megközelítésre van szükség az értelmezéséhez, a különféle látószögek révén elvileg elérhető és feltárható a szövegek, végső soron az életmű teljessége. Ennek az elképzelésnek éppen maga a költő mond ellent a már említett Poétái harmonisticájában: a lélek festéséhez igazi poétái erőre van szükség, oda pedig a „theoria mankója fel nem botorkáz”. Berzsenyi kijelentésével azonosulva, be kell látnunk, hogy életműve kimeríthetetlen, bár több mindent érteni vélünk, maradnak még bőven tisztázatlan kérdések.

(végh)

2