Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2019. tél (5. évfolyam, 4. szám)

Történelem

A síremlék közepén, fekete márványoszlopon a következő felirat olvasható: Úr­ban elhunyt kegyes tanítórendiek”. A sírboltban 16 fülke van, középen kétfelé oszlik, alul 4-4, fölötte 4-4 koporsónak van hely. Az emlékoszlopot 1892-ben emelték, a sírt körülvevő vasrácsot Orosz István lakatosmester készítette. A sírbolt közelében, egy külön sírban helyezték örök nyugalomra Uhár József piarista atyát, aki bár nem tevékenykedett Nagy­károlyban mint piarista szerzetes, viszont itt született és több Szatmár megyei településen volt segédlelkész41. A római katolikus kápolnával szemben a kerítés mellett van a rendház apácáinak a közös sírhelye. Egy márvány sírj el, egy obeliszk és egy kereszt jelzi a sírhelyet, amelye­ken az „Irgalmas nővérek” felirat van. A 2007-es év folyamán rendbe hozták a sírhelyet, s kis márványlapokat helyeztek el a síron a 25 nővér nevével. A temető egyetlen kriptája a kápolnával szembeni bejárattól balra található. A négy csúcsíves ablakkal rendelkező, bá­dogtetős kriptát a XIX. század végénvagy a XX. század elején építhették. Bejárata fölött kőbe vésve a következő felirat olvasható: „Dr. Serly Gusztáv családi sír­boltja”, az ajtótól jobbra egy fekete márványtáblára egy másik név van vésve: „Dr. Oláh József családi sírboltja”. Főpásztori engedéllyel a sírboltot dr. Serly Gusztáv, az 1848-49-es szabadságharc had­nagya, az egykori Szatmár vármegye főorvosa építtette a XIX. század második felében, oltárral és padokkal Palczer Ernő piarista atya szerelte fel. Elhunyt családtagjainak földi maradványait, a sírbolt felszentelése után, a Rozália temetőből átszállíttatta, valamint en­gedélyt kapott arra is, hogy a család protestáns tagjait is itt helyezze el végső nyugalomra. A kripta belsejében a jobb oldali falon, egy fekete márványtáblán a következő neveket olvashatjuk: „Dr. Serly Mátyás 1793-1852; Horváth György 1847-1859; Horváth Ferdinánd 1813-1868; Balogh Edith 1879-1881; Ö%y. Serly Mátyásné Heclker Borbála 1804-1883; Dr. Horváth Nán­dor 1855-1886; Alóric^Jolánka 1882-1889; Ö%v. Horváth Ferdinándné Serly Jozefa 1825-1900; Balogh Bertalanné Horváth Mária 1857-1906. A% örök világosság fényeskedjék nekik.” Meszlé­­nyi Gyula szatmári megyéspüspök (1888-1905) egyik levelében 1902-ben engedélyt ad a nagykárolyi piaristák rendfőnökének, hogy a családi sírboltban az ott nyugvók emlékére gyászmisét tartsanak, évente néhány alkalommal. A kriptát a Szentlélek plébánia História Domusa szerint az 1970-es években már nem használták, 2017-ben egy nagykárolyi vállalkozó vásárolta meg családi sírboltnak, és re­mélhetőleg az elkövetkező időszakban a műemlékekre vonatkozó előírások szerint fogja rendbetenni. Napjainkban, a többi temetőhöz hasonlóan, ez a sírkert is sokat változott. A régi, hagyományos síremlékek nagy része eltűnt, helyüket, mivel nem volt már élő hozzátar­tozó, más vette meg és alakíttatta át, sajnos a legtöbb esetben modern egyszerű formájú sírkövek vették át. Azonban itt is van olyan pozitív és mások számára is követendő példa, mely szerint sok régi, főleg neves embernek a sírkövét újították fel vagy készítették el újra. Az elkövetkező időszakban a helyi kulturális alapítványok tagjai, valamint lelkes hely­­történészek és a helyi kultúrát, múltat támogató lokálpatrióták tervbe vették a nagykárolyi temető neves síremlékeinek a felmérését, felújítását, valamint közérthető módon való be­mutatását az erre kíváncsi érdeklődőknek. 106

Next

/
Thumbnails
Contents