Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2018. ősz (4. évfolyam, 3. szám)

Szatmári szerzők

lafalakat, szeszélyes és állhatatos formák bontakoznak ki az erősödő fényben. Soha meg nem ismétlődő alakzatok látványában gyönyörködöm. Különös formájú kőtömbök között kanyarog a hegyi kecskék által kitaposott ösvény, majd könnyen málló rétegeken ereszkedik a vízmosásba. A távolban felhőbe vesző elérhetetlen hegycsúcsok, meredek sziklafalak követik egymást, melyek között bő vizű források erednek. Hatalmas gránittömbök térítik el az örvénylő patak eredeti irányát, harsogva zúdul alá az egyik ág, hogy keskeny szurdok sötét mélye nyelje el. A másik oldal hullámai sisteregve buknak át a meredély szélén, színes permetté foszlik szét az alázuhanó vízfüggöny. Gomolyogva örvénylik a pára, a függőleges légáramlat lassan lebbenti a sziklás vájat üregei felé. Önmagán túli valóságra utal a partok között átívelő szivárvány, a látvány hatására egyszerre élem át a magasság mámorát és a mélység iszonyatát.

Úton vagyunk ismét, hideg szél hasogatja a ruháinkat. Barlang bejárata sötétítik a szakadék oldalában, a meredek falon megtelepedő bozótos félig eltakarja az üreget. Hatalmasra tátott száj, mely sugallataival talányok megoldására ösztönöz bennünket. Semmit nem veszíthetünk, úgy döntünk, a vágatban pihenjük ki fáradalmainkat. Az eső elől menekülve indulunk el a keskeny ösvényen, melyet a magasból lecsúszott szikladarabok torlaszolnak el. Egymás után taszítjuk a mélybe az éles szélű, formátlan köveket. Munka közben a vízmosás fölé csüngő növények indáiba kapaszkodunk, csenevész fák elcsavarodott gyökerei közé mélyesztjük sajgó lábunkat.

Riadtan csapkodó madarak között, arcunkat védve jutunk be a barlangba. Bársonyos moha telepszik meg a vájatokbán, ázott mész szaga árad a fényesen csillogó falakból, fehér gyökerek csüngenek a plafon repedéseiből, fanyar ízű víz csepeg az agyagba ágyazódott sziklák éleiről. Egy távoli zuhatag morajlása hallatszik a kövek mögül. Iható vizet keresve indulunk el a keskeny járatokban. Törött cserépkorsók sorakoznak a barlang egyik mélyedésében, a magasból aláhulló törmelék borítja őket. Bőrszíjakat és rozsdás fegyvereket találunk egy mesterségesen vájt szögletes üregben. Korhadó fadarabot különös faragások ékesítenek. Érintésekor azonnal elmálhk a lapos deszka.

Kesernyés szagokkal keveredik az agyagos sávokon megtelepedő zuzmó illata. Denevérek csüngenek fejjel lefelé a nedves boltozatról. Vastag rétegben borítja a köveket a madárürülék. Fehér csontok meredeznek elő a szilárddá kérgesedő rücskös felszínből. Emberi lábnyomokat fedezek fel a megszilárdult agyagban, képtelen vagyok eldönteni a mintázatok korát. Lehet, hogy néhány hete, de az is megtörténhet, hogy több száz éve jártak a barlang járataiban a titokzatos elődök.

A sziklafalba mélyedő üreg bejáratánál szemlélődöm, a madarak röpténél is magasabban állok. A vízmosás fái fölött nézek végig a tájon, kíváncsian mérem fel a vidék jellegzetességeit. Úgy érzem, idegensége ellenére is közöm van ehhez a vad és érintetlen világhoz. Nekem árulkodnak az égen kavargó felhők, a völgy szeszélyes kanyarulatai, engem vezérelnek az erdők titokzatos jelei. Meggyőződésem, hogy, helyesen járok el, ha a nap állásához viszonyítom helyzetünket, a ferde fénypászmák segítségével határozom meg célunkat. Hiszem, hogy a vízmosás vonalát követve tartani tudjuk az adott irányt.

Egy terebélyes fa kitartóan hullatja termését az üreg előtti térség lapos köveire. Vastag héjú bogyókat taposok, kíváncsian kóstolom meg őket, vizsgálom rostjaikat, ívelt élű magjaikat. Indulnunk kellene, de a társaim még alszanak. Kimerítette őket a gyaloglás,

42