Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2017. ősz (3. évfolyam, 3. szám)
Történelem
gyógyítás — szinte minden falunak megvolt a maga paraszti gyógyítója vagy javasasszonya másrészt a betegek kénytelenek voltak a kuruzslókhoz fordulni. Ez utóbbiak a vásárokban, piacokon, településen végigvonulva kurjongatták — „kurittyolták” magukról azt, hogy minden kórság gyógyításához értenek (Füsti Molnár, 157.). Még az elmebaj gyógyításához is, amint az a madridi El Prado képtárban látható Hieronymus Bosch „A bolondság kövének eltávolítása” című festményén látható. A magyar orvosi rend történetét feldolgozó lőcsei gimnáziumi tanár, Demkó Kálmán (1852-1918) így jellemzi a kuruzslókat: „A gyógyításhoz érteni látszok között elsősorban állanak a teljesen tudatlan vásári vándororvosok, hajnyírók, foghúzók, hályogtisztítók. Szekereikkel városról városra, faluról falura jártak, dob- és trombitaszóval hirdették mesterségüket, szereiknek csodás hatását; válogatás nélkül nyírtak, borotváltak, fogat húztak, kentek, köpölyöztek, eret vágtak, ficamodásokat, csonttöréseket, sebeket gyógyítottak, hályogot szedtek le, gyógyszereket adtak be s a kezelésük alá vett szerencsétleneket egyszeri látás után sorsukra hagyták” (Demkó, 307.). Ilyen kuruzslói „rendelés” látható Jan Victors: „Kuruzsló a piacon” c. képén, amely a XVII. században készült és a budapesti Szépművészed Múzeumban látható. A XVIII, század, a felvilágosodás orvosi népkönyveinek filantrópikus szerzőit a most emk'tett két orvost-pótló mód befolyásolása ösztönözte könyvük megjelentetésére. Egyrészt segíteni akarták a népi gyógyítók tevékenységét, másrész óvni a lakosságát a kuruzslóktól. E kettős célt így fogalmazta meg Szatmár megye főorvosa, Marikowzki Márton 1772-ben kiadott „A néphez való tudósítás, miképpen kellyen a maga egésségére vigyázni” című könyve előszavában: „Megesvén szívem a mezőn lakozó és gyakran betegeskedő ügye fogyott népnek a sorsán, holott ez, vagy a szükséges segedelmek nem léte-miatt, vagy peniglen az sokféle ártalmas, és rendetlen gyógyétástul el szokott veszni: az vala főbb és egyetlen czélom, hogy ezen írásommal azon nagy fogyatkozásokat leg-alább részében meg-előzzem.” (Marikowzky, Előre tett bestéd) Természetesen nem ez volt az első, magyar nyelvű, a köznép számára írt orvosi könyv, hiszen Pápai Páriz Ferenc híres, 1690-ben megjelent Pax corporis-a 1772-ben már a 9. kiadás felé tart — a 9. kiadás Kolozsvárott jelenik majd meg 1774-ben (Füsti Molnár, 124.). Marikowzki „ditséretre méltónak”, ugyanakkor „sokaknak ártalmas”-nak is tartja elődje sikerkönyvét. Úgy véli, hogy Pápai Páriz túl röviden ír az egyes nyavalyákról. E leírásokból az „együgyű nép” azokat nem ismerheti fel és az orvosságokat nem alkalmazhatja azok okainak megfelelően. íme, a „kauzális terápia” szükségességének megsejtése 1772-ben! Marikowzki tehát egyrészt a Pax corporis hagyományait kívánja folytatni, másrészt azonban szenvedélyesen felemeli hangját „a kuritoló országjáró, széllyel kóborló orvosok” vagyis a kuruzslók ellen. A már említett, az egészségnevelés történetét kutató Füsti Molnár szerint Marikowzki könyve „a kuruzslás elleni magyar nyelvű felvilágosítás első jelentkezésének tekinthető” (Füsti Molnár, 201.). Egy külön fejezetet, a 33. részt szenteli a kuruzslásnak. „Gaz gyülevész embereknek”, „heréknek” „szabadon járó gonosztévő hóhéroknak” nevezi a tudatlan nép bizalmával visszaélő kuruzslókat (Füsd Molnár, 200.). Az „Egészségügyi felvilágosítás a 18. századi Magyarországon” című 86
