Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2017. ősz (3. évfolyam, 3. szám)

Szépirodalom

Én talán úgy nézek ki, mint az orvosi tankönyvekben az enervált hülye.

De ha a pszichológusokról tankönyvet írnának az enervált hülyék számára, akkor kegyed is illusztráció lehetne. Tankönyvszerűen viselkedik, drága Joan.

Enerváltságom természetes, ez a természetes enerváltság teszi, hogy orvosnőhöz nem pedig orvoshoz jöttem. Hozott el a húgom.

Nyugtátokért jöttünk. Gyógyszerért, nem nyugtató szándékú pszichiátriai kezelésért.

Azért választottam orvosnőt, kedves Joan, mert kellemesebb számomra a női hang. Nem bírom például elviselni, azaz nehezen viselem el a mulatókban a férfi énekeseket. Az énekesnőkért lelkesedem.

Enervált vagyok?

Fenét, nyugodt vagyok és racionális.

Egy férfinak illik nyávogásból élnie? Nyilván, ingerel a mulatóbéli „énekesférfi” hangja, az egész lénye; mintha nyílt színen kombinét mosna.

A női hang megnyugtat.

Az is megnyugtató, hogy kegyed nagyjából velem egyidős, és én már a negyvenet taposom. Azt hiszem, kegyed idősebb, mint én, de kellemes arcú, vonzó testű. Intelligens testű! Egy ilyen intelligens testből, egy ilyen formás fejből egy ilyen érzéki szájon át megnyugtató női hang árad felém. Köszönöm, dr. Márkus Johanna. Egy ocsmány, kövér doktor néni köpködné rám a nyirkos szavakat.

Istenek leszünk, vagy bölcsek?

Ha egyszer tisztáznánk, asszonyom, az érzéseinket.

Ha mi úgy beszélgetnénk, beszélgethetnénk egymással, mintha vagy kegyed, vagy én Spinoza volnánk.

Vagy egyikünk, vagy másikunk, persze, külön-külön és nem egyszerre.

Én lemondanék a kegyed javára, drága Johanna. „Dr. Joan Markus Spinoza.”

Egy női Spizoza, aki bizonyítható tételekbe foglalja és meghatározza minden egyes emberi lény érzéseit.

O, ha mi ketten végre a közös nevezőn érintkezhetnénk—ilyen tisztán megfogalmazott, bizonyított érzésekkel, asszonyom. A Spinoza írta Etika harmadik része a kegyed komoly, kellemesen sima hangján, s ha már pszichoanalízis, legyen kövér: sima, kerekded hangja — akár még mindig kívánatos combja - amint kimondja: huszadik tétel: „Aki elképzeli annak megsemmisülését, amit gyűlöl, örvendezni fog.”

Nem szép a gyűlölködés, de van. Létezik. „Oly emberi!” És ez az örvendezés is van ám! Beáll a sorba.

Tiszta sor.

„19. Tétel: Aki elképzeli annak megsemmisülését, amit szeret, elszomorodik; ha pedig megmaradását képzeli el, örvendezik.”

Nézzünk egymásra, asszonyom, egymáséba fonódó, sima, kerekded hangunkon versengve képzeljünk egymásnak örömöt.

„18. Tétel: Egy elmúlt vagy eljövendő dolog képe az örömnek vagy szomorúságnak ugyan-azt az indulatát kelti az emberben, mint egy jelenlevő dolog.”

Nem állhatom meg, hogy ne idézzek másvalakit is, drága Joan:

7