Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2017. ősz (3. évfolyam, 3. szám)
Társművészetek
hazájának, Szatmár megyének is számos temploma viseli kézjegyét. így Nagykárolyban a Kalazanci Szent József-templom és a Szentlélek-templom, Csomaköz, Gilvács, Kaplony templomterei, de ugyanúgy festett Kolozs megyében Mócson és Kolozson, Désen is, továbbá Gyergyószentmiklóson, Gyimesbükkön, Futásfalván, Esztelneken, Szászrégenben, Csíkszentdomokoson, Nyárádtőn, Székelyudvarhelyen és Arad-Gájon. Maga a művészi életút — mert ugye minden művészet a megélt életből, annak hegy- és hullámvölgyeiből merítkezik — nem kevésbé figyelemre méltó. Lukácsovits Magda Nagykárolyban született 1933. január 8-án. Elindulását és életének alapjait ez a város jelentette, előbb az irgalmas nővérek iskolája, majd a piarista gimnázium. Az 1948-as iskolaállamosítás miatt a nagykárolyi tanítóképzőbe került, ahonnan az akkori hatalom nyomására nemsokára távoznia kellett. (Szüleit ugyanis kuláknak bélyegezték.) Azonban egy tanév kimaradása után Vida Géza közbenjárására már a nagybányai rajz- és festőiskola növendéke. Egy évig, az iskola bezárásáig járt oda, majd tanulmányait Kolozsvárott folytatta, ahol érettségizett (színjelesen!), majd a képzőművészeti főiskolára felvételizett. Már harmadéves korától is vállalt templomfestéseket a katolikus egyház számára. A hatalom bizony ezt nem nézte jó szemmel. Lukácsovits Magda mégsem tért le az általa kijelölt - vagy inkább úgy mondhatnánk, az Isten számára kijelölte - útról. Rajzot tanított egy vajdahunyadi képzőművészeti iskolában, emellett saját kedvére festett, igyekezett alkotó, önmegvalósító életet élni. Utján hűséges társat is kapott a mélyen vallásos, felszentelt diakónus Idmar Hatzack személyében, akivel 1966-ban kötött házasságot. Később a Hatzack-házaspár elhagyta az országot, és gyermekeikkel együtt Németországban telepedtek le 1981-ben. Lukácsovits Magda Németországban is igyekezett tehetségét Isten szolgálatába állítani. Amellett, hogy 1992-es nyugdíjba vonulásáig templomrestaurátorként dolgozott, templomfestő, egyházművész hivatását sem adta fel. A Lukácsovits-képekre jellemző egyrészt a templomfestészet terén az aprólékos, részletekbe menő kidolgozottság, másrészt a portréiban a nagyívű, határozott, karakteres ecsetkezelés. Portréi - Hegedűs Enikő művészettörténész szavai szerint — élettel teltek, dinamikusak és hitelesek. (Férje, Idmar Hatzack elmondása alapján 86 portré szerepel az életműben.) Külön színfoltot jelentenek és a festő sokoldalúságát bizonyítják tájképei, csendéletei, melyek lágy elmosódó vonalaikkal, vagy éppen élettől harsogó színeikkel vonják magukra a figyelmet. Témái: portréi, csendéletei a való életből valók, és azt idézik fel, mentesek minden mesterkéltségtől, beállítottságtól. Az „erdélyiség” pecsétje ott van ezeken az alkotásokon, a maguk egyszerű, csendes módján minden hivalkodástól, harsány hazafiságtól elhatárolódva. 72
