Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2017. ősz (3. évfolyam, 3. szám)

Társművészetek

nagy segítséget nyúj thatnak Fazakas alkotásai, amelyek a fentieken túlmutatva hangulatok, olykor kultúrtörténeti utalások hordozói is.

A művész nem állít se többet, se kevesebbet annál, hogy a gondolataink, érzéseink közvetítésére bármilyen eszköz, eszköztár megfelelő, ha a kortárs jelenségekre érzékeny alkotó kezébe kerül. Elgépiesedő világunk, atomizálódó társadalmunk, a természettől való eltévelyedéseink közepette Fazakas az ezredfordulón úgy ítélte meg, hogy ez az irányzat olyan kibontakozási lehetőségeket, új utakat is sejtet, amelyek hosszú távon sem vesztenek aktualitásukból.

Ő elsősorban nem ösztönös, hanem gondolkodó, lassan és tudatosan építkező művész. Az országosan híressé vált marosvásárhelyi művészeti iskolának a növendéke, amely tanuló évei alatt a fénykorát élte. Fazakas alkotói ereje elsősorban abban rejlik, hogy volt bátorsága a kijelölt irányhoz képest egészen más úton haladni úgy, hogy az ott tanultakat, a pontosságot, műgondot, igényességet a későbbiekben is messzemenően tudta kamatoztatni.

Nem a mozgó szobrok, az iparművészet, belső építészet, kibernetikus tornyok irányában kívánt haladni az irányzaton belül, hanem az op-art tiszta, érzékletes vonulatához társult úgy, hogy képei napjainkig megőrizték azokat a festői erényeket is, amelyek egyértelműen érvényre jutnak természetelvű alkotásaiban. Fazakas képei amellett, hogy békét, harmóniát, egyensúlyt sugároznak, nagyon sok közük van az egyszerű, közérthető életbölcsességhez, világszemlélethez, az esztétikai erények mellett erkölcsi, morális tartásról tudósítanak.

Képzőművészként az eltelt csaknem fél évszázad alatt nagy utat járt be. Tucatnyi oldalon át sorolhatnánk egyéni és csoportos tárlatait, a tanulmány utakat, alkotótáborokat, szakmai sikereket, elismeréseket, a tanügyben eltöltött évtizedek megvalósításait, a közösség érdekében végzett feladatok százait.

Ha a fentiekhez hozzátesszük, hogy Fazakas Tibor mindvégig a szórványban élt, dolgozott, és ennek ellenére sikerült bekerülnie erdélyi művészeti életünk élvonalába, akkor rájövünk, hogy ez nem szerény teljesítmény, hiszen kortársaihoz, pályatársaihoz hasonlóan neki is bőven kijutott a munkahelyi, társadalmi, családi, megélhetési feladatokból. Ilyen körülmények között nagyon kell szeretni a szakmát, a művészetet már ahhoz is, hogy valaki hosszú távon a pályán maradjon.

70