Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2017. ősz (3. évfolyam, 3. szám)
Tanulmány, recenzió, kritika
ICESZEG VILMOS Versben beszélni A köztudat szerint verset a költők írnak, s a színészek, a szavalóművészek adják elő. Ha valamikor valóban így volt, akkor a helyzet nagyot változott. Verset sokan írnak, s sem ők magukat nem tartják költőnek, sem mások őket. S ugyanígy, verset sokan mondanak, olyanok is, akik nem színészek. S ha még következetesebbek kívánunk lenni, akkor azt kell mondanunk, hogy a vers maga is nagyot változott. A vers történetében több olyan kontextust különíthetünk el, amelyek a verset életre hívják és életben tartják. Alább ezek közül egyet mutatunk be. Azt, amely a verset — s benne a mindennapok filozófiáját — a magánéletben, a baráti, a társasági kapcsolattartásban honosítja meg. Keszeg Vilmos 1957-ben született a Kolozs megyei Detrehemtelepen. Etnográfus, egyetemi oktató. Tordán él. Emlékbe hagyott vers: az emlékvers Mióta jegyeznek egymásnak emléksorokat az egymástól búcsúzkodók? A középkor vándorló szerzetesei már feltételezhetően gyakorolták ezt a szokást. Az emlékjegyzés története a 16. század közepétől világosan követhető. A peregrináló, külföldi egyetemeket látogató protestáns diákok peregrinációs albumot vittek magukkal. Később más felekezetű diákok, valamint vándorló mesterlegények is átvették a szokást. Más nevei: philoteca, Stammbuch, magyar megnevezése emlékkönyv, album, album amicorum. Az album megnevezés a latin fehér szóból ered; Rómában ugyanis fehér táblára írták fel a friss híreket. Az album amicorum tehát a barátok tárháza. A szokás elterjedt Németalföldön, a német fejedelemségekben, Angliában, a skandináv országokban. A magyarországi és erdélyi diákok Németországban, Hollandiában, Svájcban, Angliában tanultak. Az egyetemeket látogató diák autogramot, emléksorokat kért híres professzoraitól, tehetséges diáktársaitól. Hazatérte után a bejegyzések útvonalára, útjának állomásaira, a megismert személyekre emlékeztették. A könyvnyomtatás elterjedése után olyan előnyomtatott albumok készültek, amelyek különböző lapjaira a művelődéstörténet emblémái (címerek, műemlékeket, neves személyiségeket ábrázoló metszetek) kerültek; a bejegyző a maga kultúrköréből származó kép mellé jegyezhette emléksorait. Az ilyen albumot emblematának is nevezték. ' 43
