Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2017. ősz (3. évfolyam, 3. szám)
Tanulmány, recenzió, kritika
ujjúval megtörölte a szemét, rám nézett, a madarak felé intett, és suttogva atf mondta, hogy nem hírják elviselni egymás közelségét, azért énekelnek, bizony, amit mi ilyen szép szjvgyönyörködtető muzsikának hallunk, az igazából csak kiabálás, káromkodás meg fenyegetőzés, mert az énekesmadarak igazából gyűlölik egymást, (...) gyorsan bele is szoktak pusztulni a fogságba, de addig legalább élvezhetjük a haragjukat, mert ez a mifülünknek ének, gyönyörűséges éneké A világ megismerhetetlenségének, illetve félreértésének gondolatában is az irodalmi tradíciót kell látnunk, hiszen Madách démoni világában ugyanez a kínzó, pokoli nemtudás szakad fel, csak ott nem az ember, hanem Lucifer felismeréseként, az ember elbizonytalanítását célozva. Ádám: Ez az «Z az, miért mindig epedtemf (...)/Az élet áll most teljesen előttem,! Mi szép, mi buzdító versenydala. I Eucifer: Szép a magasból, mint a templomének, I bármily rekedt hang,jajszp és sóhaj, / Dallamba olvad össze mígfólér. -/így hallja azt az Isten is, azért! Hiszi, hogy jól csinálta e világot. / De odalent másképp hallanák,/Hol közbeszól a szjv verése is.”"* A megismerhetetlenség kapcsán Dragomán világa azonban különbözik a nagy előd szellemi hagyatékától, hiszen Madáchnál az Isten az emberi világban legalább üresen hagyott, de szóval jelzett, ezért kimondott, távoli valóságként létezik, A fehér királyban azonban mint káromolható valóság sem szerepel. Dragománnál az apahiány atyahiányhoz vezet, vagy éppen fordítva, s amiként a húsvér apát a pszeudoapák tárgyi valósága pótolja, úgy a fényképeknek és bábunak tulajdonított mágikus, panteisztikus erők helyettesítik a semmiből teremtő, mindenható atyát, aki maga lehetne a végső igazság és minden emberi bizonyosság alapja. Az apa/atyahiány és az ebből fakadó válságélmény ellenére érdekes módon a regény képes bizonyosságot nyújtani, mely bizonyosság a maga nemében az istentől elszakadt ember életének minden lényeges területét átjárja. A tudtam igehasználat, illetve a szerkesztésben hasonlóság három fejezetet a hatalom birtoklásának bizonyosságában összekapcsol, hiszen az agresszióval megküzdő Dzsáta vallomás egységei e három fejezetet leszámítva rendre valamiféle megfutamodással, kommunikációs alámenéssel vagy sírással zárulnak. A hatalom birtoklásának bizonyossága pedig három területet érint, az első: a másik nemhez, a nőhöz; a második: a kortársakhoz/mikrotársadalomhoz; a harmadik: az apához/ ősökhöz/ tradícióhoz való viszony. Ez a hatalom azonban nem a másikért való cselekvésben, a szeretetben, hanem éppen ellenkezőleg, a másik fölötti uralkodásban exponálódik. Dzsátá szabadsága hasonul az ábrázolt démonikus világ algoritmusához. „Iza pinájának fogása”; „a fehér király totem birtoklása”, végül az „apa rabszállítójának utolérése” lesz a határátlépés záloga. Az isten nélküli világ valami másnak a jelenlétére hívja fel a figyelmet, arra, hogy „fokozatosan haladunk visszafelé... Pusztaság és űr. Pusztaság és űr. És setétség vala a mélység színe fölött, és az emberek minden istent elfelednek, csak az Uzsorát, a Bujaságot és a Hatalmat nem.” Jegyzetek: 1. Nyilasy Balázs: A magyar irodalomértés dilemmái és feladatai a harmadik évezredben. Forrás: www.mma.hu/documents/.../Nyilasy Balázs (Utolsó letöltés dátuma: 2016. 10. 05.) 2. Nyilasy: i. m. 41. o. 3. Forrás: http: / /gyorgydragoman.com/?cat=9 (Utolsó letöltés dátuma: 2016. 10. 25.) 41
