Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2017. ősz (3. évfolyam, 3. szám)
Szépirodalom
Kékes árnyalatokban csillog a felhőtlen égbolt, már délelőtt sűrűsödni kezd a hőség. Olyan meleg van, hogy a pajzsokra feszített borjúbőrön felhólyagosodik a festék. Nedves vitorlavásznak alá rejtjük a fegyvereinket. Nincs vesztegetni való időnk, kitartóan evezünk, csak az ebéd előtt hagyjuk abba a munkát. A fémtárgyakra egyre vastagabb rétegben rakódik a salétrom. Egyre gyakrabban tisztogatjuk a kardjainkat és a késeinket. Kimondottan unalmas munka, nem találok benne semmi változatosságot. A délutáni pihenések idejét szeretem, a törött sugarak és az összezsugorodott árnyak idejét, amikor kóbor hínárszárak csillannak a felszín alatt. Zöldesen villanó fénypontok sugároznak a mélyből, szivárványos hátú medúzák lebegnek a vízen az áramlatban sodródva, vékony füzéreket vontatnak maguk után. Homályból felsejlő koralltelepek mintázatai különös ödeteket sugallnak. Szeretném a vízbe vetni magamat, és a mélybe merülve addig úszni a fátyolként lebegő tintafelhők között, amíg meg nem érintem őket. A tükröződések lassú játéka közben csak egy halványan elsuhanó árnyékfolt utalna a lassan bekövetkező változásra. Ebéd után senkinek nincs kedve evezni. Egy árnyas zugba húzódok, és lehetőségek között válogatva figyelem a felhők játékát. A lassan mozgó alakzatokat nézve, mesés mintázatokat képzelek a színes árnyalatok közé. A gyorsan illanó formák láttán, feltétel nélkül adom át magamat az áradó hatásoknak. Mérték nélküli szabadságot érzek, önfeledten merülök el az áradó gyönyörűségben. Tér és idő nélküli boldogságban ringatózva, kellemes sóvárgás jár át. Az ütemesen zendülő dobszó, a vízbe csapódó evezők loccsanása térít magamhoz. A ferde fénypászmákban derengve rajzolódnak ki a mélyben kavargó halrajok. Hosszúra nyúlt árnyak jelzik az alkonyat közeledtét, különös alakú felhők domborodnak az ég alján. Gyors röptű madarak mozgását csodálom, majd idősebb társaimtól tanulom meg, miként lehet tájékozódni a csillagok állásából. A hold sarlóját figyelve igyekszem megválaszolni a nap folyamán felmerülő kérdéseket. Elvont tanulság szellemében szeretnék nyugovóra térni. Egyértelmű igazságok ésszerűnek tűnő következményein ámulok, és nem akarok hinni a helyes megoldások egyszerűségében. Mélyből szivárgó fénysávok között vesztegel a hajó, melyek legyezőszerűen terülnek szét a vízen. Alkonyi szelek szítják a frissen rakott tüzet. Fahasábok izzanak a kovácsoltvas parázstartóban, frissen fogott hal serceg a rostélyon, kellemes illatok lebegnek a hullámok fölött. Jó étvággyal vacsorázunk, majd hatalmas lendülettel dobjuk a tengerbe a fehérre rágott gennccsontokat. Cápák hátuszonyai köröznek a hajó körül, csapkodva tülekednek a falatokért. Fokozatosan halványodnak el az alkonyat utolsó sugarai is. Lassan elhamvadnak a tűz fényei, hamu alatt izzik a parázs, a sötétben összekeverednek a formák, egységes egészet alkot a homályos közeg. A hirtelen leszálló esti homályban megélénkül a szél, nyikorogva mozdul a kormánylapát, reccsenve billen oldalra az árbocrúd. Éjszaka zöldes fények viliódznak a hullámok fölött, lassan sodródnak a holdfényben derengő partvonal felé. Evezőpadomon pihenve a figyelem a meredek falú sziklák körvonalait, melyek sötét árnyakként vetülnek a csillagos égre. Akkora a csend, hogy a csigákban feszülő kötelek súrlódása is tisztán hallatszik. A hullámok csobbanása fokozatosan idomul a fa állandósuló recsegéséhez, összemosódnak a hangok, már nem érzékelek figyelemre méltó különbséget. Szelíd ritmusban ismétlődő 16
