Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2017. tavasz (3. évfolyam, 1. szám)
Társművészetek
Ezért volt fontos a közönség szempontjából a szatmári fesztivál, de mi a helyzet a társulattal? Nekik milyen előnyeik származhattak belőlel Akik a szatmári társulatból sokat játszanak, sok időt töltenek színpadon, nyilván keveset tudnak utazni, kevesebb előadást látnak év közben. Az is egy fontos szempont lehet, hogy a színészek tapasztalatokat gyűjtsenek. Mégis tették, házigazdaként fogadták a fellépőket, ott voltak az előadásokon és a szakmai beszélgetéseken is. Másrészt a romániai magyar színházaknak is van egy közössége. A közösségben játszott szereped azzal csak nő, ha szervezője vagy egy ilyen fesztiválnak. Még jobban ki lehetne használni az ilyen vagy az ehhez hasonló alkalmakat, hogy a román szakmához is közelebb kerüljenek a társulatok. Ügy látod, nincs kapcsolata Szatmárnak a román színház} életteli Messze van a nagy színházi központoktól Szatmár. A román színházi élet egy nagyon magas szakmai szinten működő közösség, amihez jó tartozni. Számos nemzetközi kapcsolattal, lehetőséggel a román színházi szakmán keresztül ismerkedtem meg. A román színházak jelen vannak a nemzetközi fórumokon, járják a világot. Azt tapasztaltam, hogy a külföldön élő, jelentős sikereket elért román színházi emberek a rendszerváltás óta szívesen dolgoznak itthon és segítenek a román szakmának érvényesülni a nemzetközi porondon. A szebeni nemzetközi színházi fesztivál például talán Európában is a legjelentősebbek közé tartozik, ott megjelenni majdnem olyan, mint Avignonban szerepelni. A román színházművészeti szövetség, az UNITER által évente Bukarestben szervezett FNT válogatói az egész országot járják, több magyar előadást is meghívnak oda. A kolozsvári magyar színház szinte minden évben ott van, de többször voltak már a temesváriak, sepsiszentgyörgyiek és marosvásárhelyiek is. Tudomásom szerint a Harag György Társulat sohasem került a FNT látókörébe és a rangos UNITER-díj jelölései között is csupán egyszer szerepelt, amikor Bíró József színművészt jelölték a Keresztes Attila által Szatmáron rendezett Három nővérben nyújtott alakításáért. Szatmárnak nincs elég szoros kapcsolata az UNITER-el, a válogatók ritkán jutnak el ide. Szerintem születnek itt is olyan előadások, amelyek kiállnák a próbát, de ezeket helyzetbe kellene hozni. Ahogy a fesztivál-előadásokon, úgy a délelőtti szakmai beszélgetéseken is számos kritikus vett részi- Mondhatni egy időben, egy helyen, Szatmáron rég nem lehetett látni ennyi színházkritikust. Hogyan látod a jelenlegi erdélyi kritika helyzetéti Az erdélyi magyar színházi kritika mentsvára a kolozsvári Játéktér folyóirat. A Játéktér egy igényesen végiggondolt színházi lap, színvonalas írásokkal. Nagyon remélem, hogy sokáig fenn tudják tartani a működését! Világszerte megváltozott a színházi kritikusok helyzete, ennek sok összetevője van. Az elmúlt huszonöt évben a médiafelületek súlypontja áttevődött a nyomtatott sajtóról az internetes megjelenések irányába, ami ráadásul mindenki számára lehetőséget ad a véleménynyilvánításra. A több évtizedes hagyománnyal működő szakmai lapok mellett születtek más olyan fórumok is, ahol rendszeresen közölnek kritikát előadásokról, esetleg rangsorolnak, pontoznak is. Már nincsenek olyan kritikus személyiségek, mint régebben, akiknek a véleménye hatással volt a színházi életre. A román színházi szakmában is ugyanezek a folyamatok zajlanak, de több aktív, nagy tekintélyű, „régi vágású” színikritikus működik, mint Magyarországon. A 72