Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2016. nyár (2. évfolyam, 2. szám)
Társművészetek
KERESKÉNYI SÁNDOR A pillangó röpte beszélgetés a szatmárnémeti Harag György Társulat művészeti igazgatójával, Bessenyei Gedő Istvánnal Bessenyei Gedő István 1986-ban született Marosvásárhelyen. Teatrológus, dramaturg, a szatmárnémeti Harag György Társulat művészeti igazgatója. Nem csak mint vezetőtől, hanem mint teatrológustól is kérdem: hol tart a Harag György Társulat jelenlegi Hol a helye történetileg és aktuálisan erdélyi összehasonlításban? Nem könnyű kérdést teszel fel, több okból sem. Egyrészt az ilyesmire, főként az aktuális helyzetet illetően, mindig nehéz belülről válaszolni, egy objektív, kritikai külső szem talán pontosabban el tudja helyezni az adott műhelyt a mezőnyben, már ha ismeri. Sajnos a periférián működő színházak esetében még az utóbbi feltétel sem általánosan adott — sokszor nem ismernek eléggé ahhoz, hogy helyesen árazzanak be, így az erdélyi társulatok presztízsét sokszor leginkább vélekedések, általánosítások, nem ritkán pletykák alakítják. A helyzeten egyelőre még az sem igazán segít, hogy megalakult az első színházi szaklap Erdélyben, amelynek viszont nincs elég pénze ahhoz, hogy a távolabb eső színházak bemutatóira is rendszeresen delegálni tudja a kritikusait. A kérdés kapcsán azt is fontos volna tisztázni, hogy milyen mutatók, mércék szerint rangsorolunk, vannak kvantitatív és kvalitatív tényezők, de beszélhetünk még olyan fontos vonatkozásokról is, mint a presztízs, a megítélés, amely másfelől szintén nem jár kéz a kézben az éppen aktuális színvonallal (egy javuló teljesítményű műhely presztízse nem azonnal és nem automatikusan növekszik, és egy kiüresedett, lecsúszóban levő műhely presztízse sem kezd föltétlenül és azonnal zuhanni). Emellett vizsgálható egy színház társadalmi beágyazottsága, regionális, közösségi jelentősége is. Mindezekről a tényezőkről egyenként is egész tanulmányokat lehetne írni. De nem akarom megkerülni a kérdést, csak jelezném, hogy bármit is mondok, az egy interjú keretei között csakis általánosítás lehet, tehát szükségképpen torzító és leegyszerűsítő megállapítás. Másrészt fontos előrebocsátanom, hogy erre a kérdésre nem igazgatóként, hanem teatrológusként tudok csak válaszolni, ki kell szállnom a belső nézőpontomból. Kezdjük tehát a társulat hagyományos, történeti megítélésével, elhelyezésével. 74
