Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2016. nyár (2. évfolyam, 2. szám)

Tanulmány, recenzió, kritika

milyen, ha a kőnek — tudomásunk szerint — nincs tudata. Igaza lett volna Descartes-nak? Sohasem tudhatom, hogy számodra milyen önmagadnak lenni, hogy te milyennek hallod Haydn zongoraszonátáit.

Frank Jackson ausztrál filozófus gondolatkísérlete a fizikalista leírás számára titokban maradó „lélek” önálló létezését erősíti meg. Tegyük fel, hogy a távoli jövőben, mintegy fél évezred múlva, a természettudományok rendszere teljes, maradéktalan képet ad a világról. A lélekhívő, idealista filozófusok elvadulva garázdálkodnak az utcákon, s egy szép napon elrabolják Marit, a kortárs tudományos gondolkodás két kiemelkedő képviselőjének, királyi párjának a lányát. Évtizedeken át egy fekete-fehér szobában, fekete-fehér laptoppal nevelik. Itt mindent megtud a bejezettnek, késznek tekinthető tudomány akkori állásáról. Fogsága végén egy kertbe engedik ki, ahol Mari megpillantja élete első vörös rózsáját — amelynek színéről (frekvenciájáról, kémiájáról) előzőleg mindent tudott. Hát ez a rózsavörös! — kiált fel megrendültén. Ez a szubjektivitás, amiről mindeddig semmit sem tudott.

John Searle azonban a „kínai szoba” néven ismert gondolatkísérletben újra prózára váltja, operacionalizálja a lélek minőségi, lila líraiságát. A kartéziánus huligánok nála kínai turistákat csábítanak fogadásra, mondván, hogy a kínai kultúra jelenlegi fölénye világviszonylatban garantálja, hogy az utca embere, az első szembejövő tökéletesen kommunikál kínaiul. A turisták kiválasztanak egy első látásra nem túl intelligens fickót, akit a filozófus bandavezér bevezet az üres, pusztán egy asztallal és székkel berendezett, az asztalon papírral-írószerrel ellátott szobába. A szobában egymással szemközt egy-egy postaláda, bemenet és kimenet. Mielőtt belépne, a csalárd filozófusok egy vastag könyvet csúsztatnak a kabátja alá észrevédenül. A kötet konverziós táblázatokat tartalmaz, a kínai jelek bármely sorozatának más kínai jelekké való átalakítási szabályait. A kísérleti alanynak fogalma sincs a jelentésekről. Mindahányszor a postaládába fehér papírlapon kérdés érkezik, a könyvből kikeresi, és a megfelelő válaszra konvertálja a jelek sorozatát a táblázat alapján. „Beszél” (ért?) kínaiul.

A „kínai szobában” sehol sincs tudat, szellem, csak külsőleges jelhasználati szabályok működnek. A megértési folyamat gépesített, nem a megértés szubjektív, nem mérhető élményében, hanem a megfelelő, helyes válaszokban konkretizálódik. Például verseket elemez, „személyes” adalékokat szolgáltat válaszaihoz, ahogyan a nagykönyv előírja. Ez kétségkívül a világ legvastagabb, csupán képzeletben létező könyve, ahogyan az emberi agy az általunk ismert univerzumban a legkomplexebb fizikai test. Ám a lényeg az, hogy a palackban, a gépben nincs semmilyen szellem, csak engedelmes „ha — akkor” típusú, input-output szabálykövetés. Ha anyanyelvén, a kínai nagykönyv nélkül faggatnák az alanyt, az néha válaszképtelen lenne, hallgatna, ellenben talán jobban „értene” — amit viszont senkinek, még saját maga számára sem tudna kifejezni. A tudat kvalitása jelen lenne ugyan, de nem tudni, hogyan és pontosan miben.

49