Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2016. nyár (2. évfolyam, 2. szám)

Szépirodalom

szélét megemelve lépnek ki a nyikorgó kapukon, hogy a templomhoz vezető utcába forduljanak. Érthetetlen mormolásba fúló zsongás tölti meg a hatalmas teret. Kegyelemért esedező hívők, családtagjaikért rimánkodó hozzátartozók várják a bűnbocsátó égi áldást. Fájdalomtól megtébolyodott anyák a kápolna lépcsőire borulva tépik hajuk. A hatalmas hársak alatt, bőrkötésű könyvekkel a kezükben, irgalomért könyörögnek a tisztességben megőszült idős férfiak. Egyes családok hosszú útra készülnek, mások méltósággal viselik a veszteséget, nem hajlandóak elmenekülni a rájuk rótt megpróbáltatások elől. Csodatévő szentek képeit árusító kufárok keverednek az imáikat mormoló öregasszonyok közé. Hosszú köpenyt viselő társaik ponyvával takart szekerekről varázsitalokat árulnak. Sorok kígyóznak a sátrak előtt, mindenki vásárolni akar a lapos szelencékben árult fehér porból, melyet felszippantva szinte garantált a javulás. Szakállas férfiak a távoli vidékről származó csodaszernek köszönhető, gyorsan bekövetkező gyógyulásról beszélnek.

Rózsafüzér imáit mormolják a katedrális színes üvegablakai alatt. Bent az oszlopsorok között tömegek várakoznak. A gyászruhát viselő feleségek bűnbánó szavakat suttogva vetik magukat térdre a sötét fából faragott feszületek előtt. Hosszú sorok kanyarognak a faragásokkal díszített gyóntatószék körül. Őszintén meg akarják vallani titkolt bűneik, oltalmat remélnek a feltétlen nyíltságtól. Nyomasztó terhektől szabadulva szeretnék elkerülni a végzetes ragályt. A halkan reccsenő ajtón kilépve imákat mormolnak, fogadkozva hajlongnak a halványan pislákoló mécsesek előtt, majd súlyos aranyakat ejtenek az adományoktól roskadozó perselybe. A halottak szellemei merev márványszobrok közül figyelik a gyászolók szenvedését. Egy másik világhoz tartoznak, sugallatok révén irányítják az élők cselekedeteit, úgy tűnik, keveset ér az oltalmazó szándék.

Egész nap zúg a temető előtti kápolna kisharangja. Gyóntató papok járják a sikátorokat, keresztet vetve lépnek be a krétával megjelölt házakba, ahol haldoklók erőtlen nyöszörgését hallgatva adják fel az utolsó kenetet. Latinul mormolt imák hangzanak el a betegek nyirkos szalmazsákjai fölött. Gyertyát tartanak a lehajtott fejű férjek, sírástól kivörösödött arcú feleségek alázatosan húzódnak az eldugott sarkokba. Fiatal lányok rontást és balszerencsét elhárító talizmánokat szorongatnak a kezükben. Az idősebb férfiak próféciákat és jóslatokat tartalmazó vastag könyvekből olvasnak fel titokzatos fejezeteket. Az utcán erélyes hangok szólítják fel a járókelőket, hogy használják ki az utolsó pillanatokat, őszintén bánják meg a bűneiket, mielőtt megjelennek végső bíráik előtt.

Csillagászathoz értő tudós öregek a végítélet jeleit keresik a felhőtlen égbolton. Tisztességben megözvegyült asszonyok távoli vidékekről érkező kuruzslók varázskeneteit ajánlják egymásnak. Csodás gyógyulásban reménykedve színes oldatokat kevernek a fürdővízbe, majd bűzös főzetek levével kenik be a lesoványodott testeket. Mécsesek olajának keserű füstje tölti be az elsötétített szobákat, szárított virágok illata keveredik az áldozati gyertyák kesernyés szagával.

Álmatlanul átvirrasztott éjszakák után a még egészségesek is szédelegnek a kimerültségtől. Öreg férfiak készítik el a szegényes reggelit a betegek mellett imádkozó idős nőknek, halk szavakkal súgják meg azoknak az ismerősöknek a nevét, akik az éjjel távoztak az árnyékvilágból. Lemondóan legyintenek a kétkedők, a reménykedők várakozásai egyre nehezebben illeszthetők a dolgok menetébe. A veszteségek ellenére töretlenül hiszik, hogy hamarosan bekövetkezik a csoda.

17