Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2016. nyár (2. évfolyam, 2. szám)
Történelem
abszolutista módon kormányzott és Szent Római Birodalom hercegi címét használta. A rendek konföderációja csak Szécsényben jött létre, amelynek vezérlő fejedelmévé Rákóczit választották meg. Rákóczi csak késő ősszel (1703. november 29.) adott ki egész Erdélyre szóló pátenst, amikor Orosz Pált kinevezte a fejedelemségben működő kuruc csapatok generálisává. Ekkor már a magyarországi és erdélyi kuruc hadak Bonchidánál (1703. november 10.) szétverték az ellenük küldött erdélyi haderőt és fogságba ejtették parancsnokukat, Thorockay István ezredest, aranyosszéki főkapitányt. Az év végén fogságba került Pekry Lőrinc, Udvarhelyszék főkapitánya, Alsó-Fejér vármegye főispánja is. E két tekintélyes főúr hamarosan csatlakozott a felkelőkhöz, s a következő esztendőben kulcsszerepet játszottak Rákóczi erdélyi fejedelemmé választásában. Bár 1704 első hónapjaiban a kuruc alakulatok kétszer is vereséget szenvedtek a császári csapatoktól (Holdvilágnál, január 28. és Feketehalomnál, április 13.), de a főparancsnokká kinevezett Thorockay Istvánnak a Magyarországról hozott ezredek támogatásával sikerült elfoglalni a fejedelemség észak-nyugati és középső részeit. Közben Doboka, Kolozs és Torda vármegyék küldöttei és több Rákóczihoz csatlakozott erdélyi főúr, mint például Mikes Mihály, Teleki Mihály és Pekry Lőrinc beadvánnyal fordulnak a fejedelemhez az országgyűlés mielőbbi megtartásának érdekében. Rákóczit, akit teljhatalmú biztosa (commissarius plenipotentiarius) Radvánszky János képviselt, 1704. július 8-án választotta Erdély fejedelemévé a Gyulafehérvárra összehívott országgyűlés. Erdély fejedelmi címének elnyerése igen fontos volt a politikai legitimáció és presztízs tekintetében. Legfőbb, s mint később kiderül, egyetlen szövetségese, XIV. Lajos francia király, kezdetben tartózkodott a törvényes uralkodójuk ellen lázadó magyarországi elégedetlenek támogatásától. A spanyol örökösödési háború megindulását követően azonban félretette erkölcsi aggályait, és 1703 őszén, amikor a Rákóczi vezette felkelés komoly sikereket ért el, a napkirály miniszterei I. Rákóczi György és a király apja, XIII. Lajos között kötött egyezményben találták meg a fejedelem támogatásának történelmi és jogi érveit. Az 1645-ben már a kiskorú XIV. Lajos nevében pontosított szerződés első pontja értelmében a francia király a fejedelmet és nejét pártfogásába fogadja, s ha ezek jogait és birtokait Ausztria vagy más ellenség megtámadja, megvédelmezi őket. Amennyiben a fejedelem és utódai a szövetkezés következtében birtokaiktól megfősztatnának, amíg azt vissza nem nyerik, 20 000 tallért folyósítanak nekik. Rákóczit ekkortól már nem tekintették lázadónak, hanem az erélyi fejedelmek leszármazottjaként, támogathatónak. A Habsburg uralkodó szempontjából persze elfogathatatlan volt ez az érvelés, hiszen a Rákócziak az erdélyi fejedelemi trónt II. Györgynek a török engedélye nélkül indított lengyelországi hadjáratát követően veszítették el. Férje halálát követően Báthory Zsófia fiával, I. Rákóczi Ferenccel, aki élete végéig használta a választott erdélyi fejedelmi címet, magyarországi birtokaikra költözött. I. Rákóczi Ferenc 1652-ben, mint utód megkapta a berátot, de az csak ígérvény volt és a „hatalom átruházhatóságának” tényét rögzítette. Apja halála után megválasztása, így az ahdnámé (a szultáni megerősítést) kiadása szóba sem került a Portán. 1664 végén az erdélyi országgyűlés a vasvári béke rendelkezéseinek értelmében felszólította a Rákóczit a fejedelmi cím letételére, de ezt szabta feltételül I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem a Wesselényi összeesküvéshez való csatlakozás fejében is. 110
