Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2016. tavasz (2. évfolyam, 1. szám)
Szépirodalom
ménykedni, vagy bármiben lehet kételkedni, úgyis mindegy, ha egyszer már úgyis minden eldöntetett, Günther valahol volt, nem a házban, és távollétében mindenki összeesküdött ellene, hogy most akkor elmondják, Günther csak álmodik, pedig én tudtam ezt a legjobban, mindennek vége, mondta Günther apja és felém nyújtotta a vodkás üveget, innen már nem érdemes, csak itt érdemes, itt kell maradni, innen már nem vezet út sehová, hiába hidak, hiába a sok ember, valami régi átok ül ezen a helyen, nem kellett volna lecsapolni a mocsarat, nem kellene annyit szívni, kiáltotta Günther az ajtóból, dühösen, hogy erre sem rebbent szét senki, az apja bánatosan kortyolgatott a kádban, a víz kihűlt, mondta Günther öccse és magas fejhangon felröhögött, Günther utálkozva nézett, nem kell annyit szívni, ismételte, vagy talán azt hitte, nem halljuk, dehogynem kell, mondtuk kórusban, gyere, mondta, mutatok valamit, és becsapta a szobaajtót, minek csinálod ezt, mit akarsz tőlem, egy kalitkában a helyed, kevés és könnyű munka, én legyek a munkád, csak nekem legyen benned hely, kicsi szűk meleg, nem a mongol sztyeppék tágassága, nem az ecsedi láp, csak egy szűk és forró üreg, az legyél, csak nekem legyél, én sem hiszem, hogy ezt lehetne, de bármit megtennék érte, bármit megtennék érted, miközben te bármit megtennél már, csak elmehess, úgy, hogy ne hagyj itt semmit Gyere - mondta Günther - mutatok valamit. Régi, fából készült villa volt, egy letűnt korból, melynek már nyoma sincs, egy másik népesség szórakozóhelye, más szerelmek és más sóhajok szobái, nyikorgó és korhadt falépcsők, régi konyakok illata, néhány megfeketedett tű, itt-ott elrejtve, régi szekrények, és üveg nélküli vitrin, benne csak por, szeretkezések szaga a falakba ivódva, vágyak és zenék, vallomások, ópium, vanília, álmok. Vége mindennek, vége, mondta Günther, aki, míg engem megismert, nem szívott, nem ivott, nem volt nővel, gyere, mutatok valamit, a padláson egy régi karosszékben egy pongyola rothadt, alatta valamikor valaki a testét viselte, egy másik Günther egy másik nőt, más, máskor, máshogy. Fokonként szakadt le alattunk a létra, olyan mélyen voltunk már, hogy nem volt hova leesni, a szívemben van egy város, málló vakolatú falak, egy rituális fürdő helye, magasba törő kecses tornyok, szörnyű betonterek, kígyófa és pálmafa, a töltés, egy régi központ, mely belefut egy új központ fekete torkába, a sarkon egy oszlopnak támaszkodó prosti, amfetamin, sörkert, langyos levegőt hoz a szél az ecsedi láp felől, és áll a földeken a víz Gyere, mondta, bemutatok néhány embert, akik olyasfélék mint én, egy másik korszakból maradtak, egy másik századból a gének valahogy, tudod, a hagyományok, ma mobiltelefon, meg a fű, meg minden, valamikor volt egy másik nyelvünk is, valamikor nem voltak ennyire sötét titkaink, valamikor abból nem alakulhatott vita, hogy ki hogyan szerezte a házat, amelyben él, valamikor itt minden a helyén volt, mindennek volt helye, takaros, rendes porták, ehető életek, receptek, szagok, rituális fürdő, pálinka a hegyiektől és bor a homokos földekről, szóval bemutatlak, bemutadak, aki velünk van, már soha többé nem lehet idegen, mondták, és ittunk, ittunk, valami tűz is égett, időnként eldübörgött egy vonat és érződött a levegőben a langyos víz szaga, a fertődenítőé, éppen a vizet cserélték a medencében, körbement valami spangli is, és feküdtünk fekete ég alatt, a hátunk alatt fekete föld, zsíros, homokos, nem bántam, bármilyen, az ég egyre lejjebb jött, a szemünkbe csillagok hulltak, Günther mellettem feküdt, és fogalmunk sem volt róla, hogy mit gondol a másik, iszonyú pocsék az, ha az ember tud arról, hogy nem ért, nem 8
