Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2016. tavasz (2. évfolyam, 1. szám)
Szépirodalom
MARTON EVELIN Tizenhárom Márton Evelin 1980-ban született Kolozsváron. Legutóbbi kötete: A szalamandrák éjszakái. Bookart, Csíkszereda, 2015. Azt mondják, legyen az írásnak eleje, közepe és vége. Ez nem fog menni. Nekem csak a ritmus lényeges. Ritmus nélkül nem megy semmi. Olyan gyakran van az, hogy csak úgy sodródunk valamerre. Valahonnan, valamerre. Lakásból lakásba. Városból városba. Embertől emberig. Günthertől Güntherig. Szerelemből szerelembe. Halálból másik halálba. Az elejére nem emlékszem, a közepe már csak volt, a vége meg sokkal korábban elkezdődött. Már azelőtt vége volt, hogy egyáltalán történt volna valami. Legalábbis az én történetem ebben a városban, ezzel a várossal, Güntherrel, nem volt más, csak egy kétségbeesett próbálkozás, amellyel olyasmit akartam bebizonyítani, amiről én tudtam a legjobban, hogy lehetetlen. Miszerint képes lennék úgynevezett rendes, nyugodt, rendezett, polgári, kifele és befele is megfelelő, értelmes, értékes, közösségünk szempontjából, a családom szempontjából, az emberiség szempontjából, az Úristen és az ő bármilyen egyháza szempontjából elfogadható életet élni. Hogy képes lennék önként besétálni egy dobozba, úgy, hogy annak minden falát szeretni fogom, és soha többet nem akarok kijönni belőle. Nagyon jól tudtam, hogy eszem ágában sincs bemenni. Szóval, az eleje és a vége a történetnek ilyen szempontból teljesen egyforma, és csak azért mondom el, hogy utáljanak érte azok, akik pont ugyanilyen történetekben élnek, és tudnak erről, de hallani sem akarnak róla. Minden úgy van jól, ahogy van. E%t mérte ránk az Úristen. Addig kell nyújtózkodni, ameddig a takaró ér. És mind így. Ez az, amiben soha nem hittem. Vádolható lehetnék azzal, hogy ha már így van mindez, minek kell belekevernem Günthert és a városát, annyi rendes ember városát, annyi mocskos díler, felkapaszkodott kultúrálatlan újgazdag városát, silány körülményeikben vergődő lecsúszott arisztokraták városát, nagy- és kispolgárok, levegőben lógók, éhes értelmiségiek, kiknek csak szelleme izzik, hiába, hiába minden, melósok és munkanélküliek, kiürült gyárak, rozsdás vasak temetője, elárvult lovak, padok, elárvult folyó, mintha minden a senkié lenne, várost, ahol mégis, és amelyet mindenek ellenére, és ahol mindennek ellenére időnként zöldell a fű, és sehol máshol meg nem található virágok nyílnak, és az itteni levegő összehasonlít-5
