Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2016. tavasz (2. évfolyam, 1. szám)

Tanulmány, recenzió, kritika

a szerelmi együttlét utáni órával foglalkozik, még a testi érintés melegében.” Kerényi itt elsősorban a vers refrénjére gondol: „Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik / I<is feleségem, mélyen, csendesen.” Ebben és a hasonló témájú versekben saját boldogságtudatát hangoztatja a költő, bizonyságként és elégtételként barátainak azokra a kételyeire, amelyekkel ezt a szerelmet és házasságot fogadták.

Már itt Koltón élet-halál kérdéssé válik Petőfi számára a szerelem: a Szeptember végén 13-14. sorában megfogalmazódó gondolatmenet („Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre / Könnyezve borítasz-e szemfödelet?”) inkább szurkálódó és nem jósló-kinyilatkoztató árnyalatú. Újfajta értelmezési kísérlet ez a Kerényi részéről, melyet két filológiai adattal is megerősít. Hasonló hangulat fogalmazódik meg Júlia naplójában: „Mi vigasztalja hát azt, ki kedvesét elveszti? Mi a nőt, ki férjét temed el, kivel eggyé olvadtnak hitte saját életét, kiért boldogságát, mindenét oly örömest feláldozta volna, mert hiszen ő több volt magában, mint a mindenség nélküle.” Továbbá Horváth János is kritikával illeti a közfelfogásban élő legendát: „Megdöbbentő jóslatot látnak benne, élményt, életrajzi adatot keresnek mögötte...” A buzgó jóslat-hívők a költemény megformáltságát hagyják figyelmen kívül, Kosztolányi Dezső a 9. sort („Elhull a virág, eliramlik az élet...”) a magyar költészet legszebb sorának nevezte. A vers motívumainak bőséges beágyazottsága van a magyar és egyetemes műveltségben: a dér ütötte fej élő szólás, mint ahogy az éjféli kísértetjárás is a néphiedelem része. A 11-12. sor megfogalmazásának többek között Bajza József lehetett egyik elődje: „Ki most fejedet keblemre tevéd le, / Holnap nem omolsz-e sírom fölibe” (Esthajnal, 1822). A keresztre akasztott fátyol mint az emlékezés jele már Ányos Pálnál is szerepelt, akinek versei egyébként Petőfi könyvtárában is megvoltak. A Kosztolányi dicsérte sor pedig bibliai parafrázis. A szorgalmas párhuzamkutatók Lenau és Byron verseit is szokták idézni. Önmagát szintén idézi a költő a versben: A hóbér kötelében a nő, az öngyilkosságra készülődő Róza ígéri meg Andorlaki Máténak, hogy a síron tül is szeretni fogja és hívására a sírból is föllátogat. Ezt a filológusi rendet ajánlja tehát Kerényi Ferenc a költemény sokat vitatott második versszakával kapcsolatban. Értelmezésbeli konstrukcióját tényekkel támasztja alá, a hitelességet és a hihetőséget szolgálva, közben elutasítja a korábbi elnagyolt, legendásított értelmezésváltozatokat.

49