Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2016. tavasz (2. évfolyam, 1. szám)
Tanulmány, recenzió, kritika
Bujdosó szeretőd jusson majd eszedbe.” „Most hát, Jancsi lelkem, eredj, ha menned kell! A jóisten legyen minden lépéseddel. Ha látsz tört virágot útközépre vetve, Hervadó szeretőd jusson majd eszedbe.” Érdemes felfigyelni arra is, hogy mindkét búcsúformula az isten említése köré szerveződik: „az Isten áldjon meg”, „a jóisten legyen minden lépéseddel”. Nyilvánvalóan itt a konvencionális búcsúformulák jelennek meg: „Isten áldjon”, „Isten veled”. Annyiban mégis érdekes a szövegrészlet, hogy mindkét köszönésformát motiváltán fogalmazza meg, vagyis valódi gondoskodáskérő gesztussal. Később is: amikor Jancsi felméri, hogy nem térhet vissza Iluskához a zsiványok rablott pénzével, így sóhajt: „Édes szép Iluskám, csak viseld terhedet, Bízd a jóistenre árva életedet!” Továbbá: az istent mint gondviselőt már abban a jelenetben is említette, amelyben Jancsi és Iluska ha csak rövid időre is, de egymáséi lettek: Megcsókolta száját nem egyszer, sem százszor, Ki mindeneket tud: az tudja csak, hányszor. Az isten tehát a beteljesült szerelemnek, sőt a testileg beteljesült szerelemnek is szemtanúja, és láthatólag helyeslő szemtanúja, az egymástól elszakadt szerelmeseknek pedig őrizője. Jancsi vándorlása során a szerelemről ritkán esik szó a műben, ám két döntő funkciója van: egyrészt Jancsi lelkében mindvégig él Iluska képe, és ez ad vándorlásának értelmet, célt, másrészt mindannyiszor Jancsi morálisan helyes döntésének legfőbb garanciája. A pusztai vihar akkor keletkezik, amikor Jancsi Iluskáról álmodik („Iluskája pihent hű karjai között”, 5. ének). A zsiványkaland során Jancsi előtt felcsillan az a lehetőség, hogy a rablott pénzen egy falusi házat vegyen, és abban Iluskával éljen („mint Adám és Éva a Paradicsomban” 6. ének). Amikor Jancsi huszárnak áll, hiába tetszik mindenfelé a lányoknak, ő egyre csak Iluskára gondol, mindegyikőjüket hozzá hasonlítva („sehol sem akadt ő Iluska párjára”, 7. ének). A csillagok közt járva is arra gondol, bárcsak megmenthetné Iluskát a gonosz mostoha hántásaitól (10. ének). Azt hallva, hogy a francia király annak adja lányát, aki elrablóitól visszaszerzi, Jancsi az egyetlen, aki nem akarja megkapni a királylányt („Jancsinak az esze más egyeben jára: / Visszaemlékezett szép Puskájára. 11. ének). A gyönyörű királylány megszabadításakor észreveszi a leány szépségét, „hatalmas tusa” is keletkezik szívében, ám végül „lecsillapítá szíve nagy tusáját, / Emlékezetébe hozván Puskáját.” (12. ének). A francia király ajánlatát, hogy férjként és trónörökösként maradjon udvarában, könnyen utasítja vissza, és mielőbb haza akar érkezni (13. ének). A hajón Puskával beszélget magában (14. ének), a griffmadárról leszállva szintén nála jár 44
