Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2016. tavasz (2. évfolyam, 1. szám)

Szépirodalom

gosi pap szolgálatában látta szüretelni, és néhányszor a nagyfalusi hátságon kóborolni, ami azért is tetszhetett furcsának, mert se kecskét, se birkát nem tartott a bagosi egyház, amit legeltetni kellett volna. És bár a hajtás is készen állt másnapra, az ispánnal találkozni azon nem lehetett, a fejedelemnek, ha felőle érdeklődött, hol azt mondták, hogy a valkói szárnyon, hol meg azt, hogy a nagyfalusi szárnyon tartózkodik, és helyét változtatván igen nehéz utolérni, mint valami örökmozgó generálist.

Bagoson pedig, míg a határokon és a végtelen erdőkön hajtok és lovas tizedek hangoskodtak, a két kölyökről csakhamar elhíresült, hogy közönséges tyúktolvajok, és hogy látták őket errefelé jártukban korábban is. Végül a pap szava mentette meg őket a kibotoztatástól, ráadásul tiszta ruhát is kaptak, rendszeres főtt ételt, aminek fejében a szüretnél és a ház körül kellett a pap segítségére lenniök. A sötétszeműt Kúnó Izraelnek nevezték, a cingárabb pedig Kendi Lónyának hívatta magát. Könnyűszerrel megszökhettek volna Bagosról, és hát valószínűleg ez is állt szándékukban, ha a pap egyik meséjét meg nem hallják a szőlők alatt.

A tatárok első bejövetelekor, akkor, amikor a kutyafejűek szinte a fél falut kardélre hányták, a csecsemőket a falhoz vagdosták, a templomban lévőkre rágyújtották a zsindelyt, a közeli apátságban különös szerkezetbe mentették aranyaikat a bencések. Az apátságot feldúlták, a bencéseket a Véper-hegyen utolérték és lekaszabolták, az állatokat elhajtották, de az istentelen szerkezetet kibontani nem bírták, és mivel a tatár lóval igen, de szekérrel sosem közlekedik préda utáni járásában, elvinni nem bírta a vasból készült portékát. Dühükben visszakanyarodtak a falu felé, és a még megmaradt ereszek alá is fáklyát dugtak.

A fémszerkezet pedig úgy nézett ki pontosan, mint valami négylábú, sohasem látott állat. Jobb híján kecskéhez lehetett hasonlítani, de azt is mondják, hogy szarvai nem olyan mértékben csavarodtak, ahogy az kecskéhez illő, hanem egészen előre, amint azt a bölények viselik, és a test mérete is inkább ez utóbbit próbálta megformázni. Efelől azonban dönteni nemigen lehetett, mert a tatár, ki megpróbálta erővel és furfanggal egyaránt feltárni a vasállat bendőjét, csupán annyit ért el, hogy a szarvakat egyenként letördelte. Megmozdítani nem is igen mozdították jó ideig, a bencések romjaihoz nem közelített senki az első időkben, és csak az erdőkből fokozatosan visszaszivárgó falubéliek, valamint újdonsült földönfutók fedezték föl a becstelen állatot a romok közt ágaskodni használható épületanyagért kajtatva. De nemigen bántották. Nyomorúságaik, elhullott rokonaik gyásza nagyobbnak tetszett a kincsre gondolásnál, némelyek pedig egyenesen azt tartották az állat felől, hogy a tatár maga hagyta itt ezt az ördögre emlékeztető vasszörnyet.

A fémalkotmánynak azonban egyszer csak nyoma veszett, pontosabban a nyomai megvoltak, hiszen több arasznyi barázda jelezte vontatását, de a romokon túl a nyomok elmosódtak, az esőzések meg az átvonuló csordák eltüntették elvonszolásának útvonalát és főleg irányát. Hogy a zsoldosok vitték el, az onnan derült ki, hogy egy lápos rész lecsapolásakor elébb egy páncéling, egy sisak, majd az ocsmány állat rozsdától borított pofája bukkant a felszínre. A parasztok azt hitték, a pokol boltozatját sértették meg az ekével, és hanyatt-homlok elrohantak a papért, aki rögtön tudta, mivel áll szemben, hiszen hallott a mesékről, de mindeddig maga sem hitte. Mindazonáltal betemettette az állatot, megtiltván, hogy itt valaha is földet műveljenek, maga pedig hazamenvén ágynak esett és másnapra visszaadta lelkét teremtőjének.

19