Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2015. tél (1. évfolyam, 1. szám)

Történelem

hogy abban többet vigyáz az maga commodumára, mint az n. vármegye hasznára”. (KL F 20, 1713/429.). Az országgyűlésen azonban nyílt küzdelemre számíthattak: „amint a jelek máris mutatják, az úrral (azaz Károlyival) össze kelletik szóllalkozni ezen alkalmatossággal is”. 1715 március elején érkezett fel Károlyi Sándor az országgyűlésre, és rögtön találkoztak is. Károlyi „élesen megnéze engemet” - írta a követ. (KL F 20, 1715/598.). A törvények tárgyalásánál az ő jogaikat érintő cikkely változatlan maradt, még Károlyinak sem volt ellenvetése, „sőt inkább segített”, ahogy ezt egy jóakarójuk mesélte. Amikor március végén a két ház előtt utoljára olvasták a törvényeket, Károlyi mégis felállt és kérte, hogy vegyék bele a nemesi kúriák védelmét is a törvénycikkbe. A követ erre felelni akart, de „nem hagytanak sokat beszélni, hanem a t. tábla maga felelt, nem szükség, mert már ide elébb vagyon arrul articulus”. (Uo.).

A továbbiakban ismét a színfalak mögött zajlott a történet. Erdődi 1715 április elején még mindig Bécsben volt, de az ügyük egyre rosszabbul állt, már fokozatosan beletörődtek, hogy a Gückel-féle kocsma dolgában vesztésre állnak az udvari kamara véleménye nyomán. Erdődi még a szokásos ajándékozással próbálkozott, Meskónak 100 forintot, a concipistának 20 forintot adott, de már neki is alig volt pénze, Király Adámtól kért kölcsön 20 forintot. A tanács rezignáltan írta a kocsma ügyében, hogy ez „másokon áll, felsőbbeken”, ami a pénzt illeti, tárgyaltak Eötvös Miklós alispánnal, ugyancsak Károlyi bizalmasával, a város egyik birtokának elzálogosítása felől. (Uo.).

Váradit közben Kassára küldték, többek között a fiskalitás ügyében szerzett be újabb iratokat a szepesi kamarától. Váradi megtudta, hogy a szepesi kamara a kocsma ügyében „nem hogy assistált volna ily méltadan injuriát szenvedő nemes városunknak, sőt inkább talán a más félnek akarván complaceálni” újraírta az udvari kamarához küldött véleményét. Ilyen körülmények között a következő tanácsot küldte a városnak: „kegyelmetek a maga jurisdictíójával élvén, a kutya szülte törvénytelen korcsmájitul pálcája alatt levő minden személyeket sub severa poena eltilthat, mint Posonban és más n. városokban is practicáltatik, hogy a bestia kurva fia akárki légyen, a közjót nem szeretvén, s odajárna innya vagy azokrul bort vitetne”, a constitutio szerint úgy megbüntetnék, hogy egy icce bor áráért egy ökör árát fizesse. (Uo.). A kancellárián levő urak (Somogyi tanácsos) ugyanezt javasolták Erdődynek is a Gückel-féle kocsma iránt.

Kétségbeesésükben a követek nem csak ilyen szokatlan káromkodásokra fakadtak, de majdhogynem a zsarolást javasolták. Szerintük Károlyit már eddig is meg kellett volna keresni, hogy ne avatkozzék „ily méltatlanul” ügyükbe, mert a declaratiókba kénytelenek lesznek beleírni, hogy ő „kuruci hatalmával resuscitálta ellenünk erőszakosan azt a korcsmáját, mely annak előtte igazán tolláltatott”, ez pedig őt „kedvetlen emlékezetben és disgustusban hozza, kit is örömest eltávoztatnának,” ha nem ártana nekik. (Uo.). Azt azonban nem tartották helyesnek a követek, hogy Károlyival arról tárgyaljanak, hogy a város megvenné a nemesi telkét a kocsmával együtt, mert nem biztos, hogy meg tudnának alkudni, és akkor Károlyi jussát legitimálnák, „mintha igazi privilégiummal bírna”, és ettől „nagyobb szarva” lenne, ehelyett a kocsma eltöröltetésében kell munkálkodni. (Uo.).

Az eredmény végül felemás volt: a város megkapta a szabad királyi városi rangot, és a fiskalitásokat is megváltotta, de a két kiváltságos nemesi telek kocsmáltatási jogát nem sikerült eltöröltetnie. Az eset annyiban általánosítható, hogy több szabad királyi város volt

83