Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2015. tél (1. évfolyam, 1. szám)

Történelem

hivatalok útvesztőjében sem boldogultak egykönnyen. Az egymást váltó városi követek a szenátus tagjaiból kerültek ki, vigyázva a paritásra is, az egyik mindig szatmári, a másik németi volt. A három legaktívabb követ — Nánási Miklós, Váradi Mihály és Ladányi Ferenc — a jegyzői hivatalt is betöltötték, bár Nánási ekkor már többrendben főbíró is volt. Mindhárman nemesek és jogtudó emberek voltak, bár iskoláikról semmit sem tudunk. Nánási vagyonilag is kiemelkedett a város társadalmából, 3—4 másik családdal együtt a városi elit csúcsán helyezkedett el. A jegyzői funkció amúgy is ugródeszkaként szolgált: nagyon gyakran lettek később a jegyzőkből főbírók. A követi megbízatás nem volt egyszerű, és kevés volt rá az alkalmas ember, annak ellenére, hogy a követi, illetve a szabad királyi városi rang megszerzése körüli szolgálatot külön honorálták

Hogyan boldogultak tehát a városi követek a bécsi és pozsonyi miliőben? Ha a követjelentéseket olvassuk, a visszatérő motívum a várakozás. Állandóan különböző hivatalokban, illetve hivatalosságok előszobáiban várakoztak: kihallgatásra, tárgyalásra, újabb iratra, illetve a döntésre vártak és reménykedtek, hogy az állandó aktatologatás végén megszületik a számukra kedvező eredmény. Már az egyik első ránk maradt levélben, 1713 januárjában így írt Váradi, aki ekkor már egy éve volt távol otthonától: „én penig az hosszas szenvedés és időtöltés miatt annyira elbúsultam, hogy alig találom fel magamat, mitévő legyek, mert ha bizonyos nem volnék benne, hogy a fiskalitás dolgában őfelségéhez fel nem ment a felséges aulica favorabilis opiniója, eddig is idehadtam volna, de mind opportuno s mind infortuite az urakat udvarolván, valakikhez megyek, mind egyenlőképpen biztatnak s assecurálnak”, „mivel magok sem tudják mire vélni ennyi ideig való késedelmét az referada kijövetelinek őfelségétől”. (KL F 20. 1713).

Hogyan próbálták a követek ügyüket előmozdítani? Mint a fenti idézetből is látható, az egyik eszköz a befolyásos személyek „udvarlása” volt. Milyen körökben mozogtak a követek, kiket „udvaroltak”? Váradi Mihály jegyző írta 1713 február közepén Bécsből: „én ezideig magam sem mertem semmi oly emberrel azok iránt konzultálnom, hanem az felséges aulicán és cancellárián levő felsőbb tisztekkel, kiknek a kezeken kell megfordulni a dolgoknak”, akik „úgy mutatják magokat, hogy kévánnának is secundálni, ha csak rajtok állana őnagyságokon”. (Uo.). Az utalásokból az derül ki, hogy Bécsben leggyakrabban gróf Illésházy Miklós kancellárt, gróf Hunyady László kancelláriai tanácsost, aki egyben titkári teendőket is ellátott, Meskó Ádám nádori ítélőmestert és ennek testvérét, Meskó Jakabot, az udvari kamara tanácsosát keresték fel információszerzés és az ügy előmozdítása céljából. A kancellár, úgy tűnik, tényleg támogatta őket ebben az időszakban, hiszen 1713 márciusában személyesen figyelmeztette a követet, hogy Károlyi Bécsbe érkezik.

Alvinczi Sámuel erdélyi kancelláriai titkár és Somogyi Ferenc magyar kancelláriai titkár, illetve tanácsos neve is előfordul a levelezésben. Ez utóbbitól bizalmas információkat szereztek arra nézve, hogyan erősítettette meg Gückel a kiváltságos kocsmája privilégiumát. Állítólag a kancellár nem támogatta, de ő kihasználva ennek távollétét, Kéry János tárnokmester támogatásával az uralkodóhoz ment kihallgatásra, és a megnyert privilégiumot a kancellár parancsa ellenére Kéry nyomására végül maga Somogyi expediálta. Az alsóbb szintű hivatalnokok közül Király Ádám protocollista neve szerepel a leggyakrabban, aki hosszú ideig udvari ügyvivőként is működött, és akihez más szabad királyi város, így Szeged is fordult. A kancellárián úgy tűnik, hogy több alsóbb fokú hivatalnokkal is összebarát78