Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2015. tél (1. évfolyam, 1. szám)
Tanulmány, recenzió, kritika
Amit pedig a jellemzés súlyát növelni szándékozva tőle vesz, arra egyértelműen utal. (...) Jó érzékkel ragadta meg Szilágyi költészetének szabadság-játékát, fájdalmakat őrző, de játékba oldó s nem feloldó karakterét. Szilágyi Domokos titokban fájó holtsúlyos játékait Nagy László a belső tartás módozataként értékelte. (...) A költőileg kiteljesített, retorikailag, képi világában megemelt vers értéksiratás és mély keserűség foglalata, az értéktanúsítás kapott benne nagy hangsúlyt.” Görömbei András, Nagy / Js^ló költészete, Magvető, Budapest, 1992, 338, 341. 4. Jánosi Zoltán, „De ott, Erdélyben nehogy meghasadjon a szívem". Nagy Uszfó erdélyi útjai, Hitel 2005/7., 3- 16.; Uő., Nagy 1 Mszfó és azerdélyi irodalom, Magyar Napló 2005/7., 9—18. 5. Jánosi Zoltán, „Szplítlak, hattyú”. Válogatott írások Nagy László életművéről, Magyar Napló, Budapest, 2006, 362-363. 6. „Verseinek hangnemében, sikolyában, a Schrei esztétikája, az expresszionista kiáltás köszön vissza. (... ) A kiáltás nem azonos a versmértékbeli anarchiával. (...) A vad ’üvöltés’ inkább a kifejezés tartalmában, és nem a kifejezésmódban érvényesül. A költő szeretné leszúrni a szavakat, hogy hozzáférhessen a dolgokhoz. (...) A metaforáktól programszerűen megfosztott vers a mitopoétikus elemek gazdag raktára lesz. A gesztusok vadsága lenyűgöző. A költő gondolatok-érzések örvényébe ved magát. Nagyívű polifonikus szerkezeteiben egymásba vágnak, összefonódnak a hangok. A láz jellemzi ezeket a gazdagon hangszerelt verseket”. Nicolae Balotă, Romániai magyar írók (1920—1980), ford. Vallasek Júlia, Mentor, Marosvásárhely, 2007, 327— 328. 7. Vö. Cs. Gyímesi Éva, Alom és értelem. Szilágyi Domokos lírai létértelmezése, Kriterion, Bukarest, 1990; Szakolczay Lajos, Szilágyi Domokos (1938—1976) — Uő., Erdélyi ősz, Napkút, Budapest, 2006, 153—218.; Pomogáts Béla, Magyar irodalom Erdélyben (1968—1989), V—VI., Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2010, 193—200. 8. S a megbecsülés kölcsönös is volt közöttük. „Nagy László jól ismerte erdélyi költőtársa verseit, s azon túl, hogy kivételesen jelentős költőnek látta, nagyon szerette is.” Jánosi Zoltán, „Szplítlak, hattyú”..., I. m., 355. — S a mindkettejük egyéniségére jellemző „sámánszerű” szuggesztivitás elemi erőteljességét igazolhatja Tornai József gyönyörű emlékverse is: „Harmincnyolc év, harmincnyolc év, / mire volt érv, mire volt érv? / Milyen az ég, milyen az ég? / Domokos-kék, Domokos-kék! // Arra emlékszem, borral emlékszem, / nézett hegyes orral merészen, / fehérlett a szája a kékben, / s hallgatott, ha választ nem kértem. //A válasz dőzsöl, a válasz megérik: / ő írta Erdély démon-miséit, / ő, a legmodernebb, a legrégibb / lába körmétől táltosfejéig” (Szilágyi Domokos táltos-fejé) — lásd Kényszerleszállás. Szilágyi Domokos emlékezete, szerk. Pécsi Györgyi, Nap, Budapest, 2005, 151. — Művük poétikai, esztétikai, világképi természetének komparad'v elemzéséhez pedig lásd még Vincze Ferenc, Nyelvbe forduló garabonciások, avagy Nagy László és Szilágyi Domokos költészetének összehasonlítási lehetőségei = Uő., Hagyományok terhe, Felsőmagyarország, Miskolc, 2009, 62—67. 9. Németh László, Dráma és legenda — Uő., Két nemzedék, Magvető-Szépirodalmi, Budapest, 1970, 578- 579. — De már vallomásos Szophoklész-tanulmányának 1932-es részletében is ezt rögzíti: „Szophoklésznél szertartás és k'ra egymást támogatják; istenfélelem és istenkáromlás egy dal két szólama.” Uő., Európai utas, Magvető-Szépirodalmi, Budapest, 1973, 27. — Vö. még Eklézsia-megkövetés című 1946-os drámájában Misztótfalusi Kis Miklós kifakadását: „Ki tudja itt, hogy mikor káromkodik, mikor imádkozik.” Uő., Szerettem az igazságot, II., Magvető—Szépirodalmi, 1981, 242. 10. Rokon álmok álmodója. Aprily Imjos és Reményik Sándor levelezése 1920—1941, szerk. Liktor Katalin, Polis — Petőfi Irodalmi Múzeum, Kolozsvár—Budapest, 2014, 174. 11. Nagy Gáspár, Közelebb az életemhez, Tiszatáj Könyvek, Szeged, 2005, 277. 12. Babits Mihály, Istenkáromlás — Uő., Esszék, tanulmányok, L, Szépirodalmi, Budapest, 1978, 471. 13. Vö. „Az ember, erőfeszítésének ezen a pontján az irracionálissal találja magát szemben. Érzi magában boldogság- és igazságvágyát. Hívó szavára a világ esztelen csöndje a válasz: ebből az ellentétből születik az abszurd.” Albert Camus, Szjszűphosz mítosza, ford. Vargyas Zoltán, Magvető, Budapest, 1990, 218. — Az ég és a föld közötti abszurd helyzet bonyolult ironikus reflexivitásáról, a kétségérzet, a parabázis, a regiszterkeverés természetéről lásd Kovács Flóra, A választék kísértése. Szilágyi Domokos Megvert az Isten című kézjrattöredékéről, Tiszatáj 2015/3. (Diákmelléklet, 148, 1—7.) 14. Kántor Lajos, Ki vagy Te, Szilágyi Domokos? Balassi, Budapest, 1996, 83. — Vö. Szilágyi Domokos kijelentését József Attiláról: „Ez a költészet mindennapi kenyerünk.” A költő (régi és új) életei. Szilágyi Domokos (1938-1976), szerk. Kántor Lajos, Kriterion, Kolozsvár, 2008, 151. 15. Lásd például Pomogáts Béla, A „hosszú vers” és a mitologikus költői számvetés — Uő., Sorsát kereső irodalom, 54
