Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2015. tél (1. évfolyam, 1. szám)

Tanulmány, recenzió, kritika

megrendítőt deheroizáló, a mítoszit bagatellizáló eljárás önmaga pozícióját sem kímélheti. Orbán János Dénestől idézhetjük: „Kocsárdon át az út bizonytalan, / esélyem van, hogy nagycsütörtököt / mond a Trabant, s míg jő a szerelő, / koszos motelben lehet rostokolnom. / Napokig késhet nem várt érkezésem, / s a fülledt hallban nem néz senki rám, / s szorongás fog el, szörnyű félelem, / ha kimerül rádiómban az elem” (l/erecke híres útján, át Kocsárdon). Vagy Fekete Vincétől: „Nem volt csalatkozás. Késést / jelentettek be, és a hullatag / setétben üldögéltem a / razboieni-i váróteremben (...) Körülnéztem. / Röhögni lett volna jó, / ordítani (...) Ott aludtak körülöttem: / P. aludt, J. aludt, / J. aludt, M. aludt, // bütykös aludt, mind / aludtak. // Kövér galuskák gurguláztak / le-föl torkomon” (Csütörtök). Kinde Annamária víziójában az átszálló állomáson „Kalapos polgár billeg, / Feje asztalra koppan. Vonat érkezik, indul (...) Pohár a két kezében. / Löttyedt sör a pohárban”, a Király Zoltánéban „Tetvek. Kint is, rajtad is”, Farkas Wellmann Évánál a Nagycsütörtök „húsvéti héten: szerda”. A természetesen az egyetemes magyar költészet más szféráiban is rendkívül elterjedt motívumnak csak két változatát még hadd említsük. Mezey Katalin versében mintha a „hüsvéttalanság” („húsvéttalan a magyarság” — emlékezhetünk Adyra) reminiszcenciái gyűrűznének tovább („Nagycsütörtök, nagypéntek, / arcomig érő bánat, / szabadságom tört virága, / van-e húsvét utánad?” — Nagycsütörtök, nagypéntek), a Nyíregyházán élő fiatal költőnő Nagy Zsukánál pedig hasonlóképpen zsong és fokozódik ez a Dsidától ihletődő gyötrelem és kilátástalanság-élmény („Nem lesz csadakozás. Több évtizednyi késést jeleztek” — s^erelemcsütörtökdobs^erdá).

Mindezeket az idézett példákat természetesen nem valamifajta előregyártott tézis illusztrációiként szerettem volna sorolni. Hanem elsőrenden annak hangsúlyozására, hogy ezek a versek eredendően milyen szépek, érdekesek és fontosak, s hogy a bennük megjelenő ismert és örökérvényű történelmi sorsképzetek manapság, a fiatalabb költőknél sem kopnak el, hanem mindig új és új színezettel élénkülnek meg.

(Előadásként elhangzott Nagyváradon, a Pardumi Keresztény Egyetemen, a XII. Partiumi írótábor A^emléke^etkultúra a régió irodalmában című tanácskozásán, 2015. július 9-én.)

47

[Bikfalvi Zsolt: Solomon]