Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2015. tél (1. évfolyam, 1. szám)
Tanulmány, recenzió, kritika
KÁNTOR LAJOS Kritika-közeiben - távolban Kántor Lajos 1937-ben született Kolozsváron. író, irodalomtörténész, szerkesztő, az MTA külső tagja. Legutóbbi kötete: Felszámolás. Káliig ram, Pozsony, 2015. A Korunk 2015. decemberi számának első fülén („fülszöveg” — ezt a szót, a jelentését a szakmában, a folyóirat- és könyvkultúrában járatosak tudják) a következő szöveg olvasható: „A Korunkban 2015-ben megjelent, fiatal (25 éven aluli) kritikusok, esszéírók legjobb szövegeit elismerő, Kántor Lajos által alapított díjat Molnár Beáta kapta. A döntésben figyelembe vettük a folyóiratunkban közölt verseit is. A díj átadására november 19-én, Erzsébet-napon került sor a szerkesztőségben.” A kritikusnak, a kritikával foglalkozóknak valahonnan el kell indulnia — nem bízhatjuk magunkat csak a fantáziára. Talán ebben különbözik a kritikus leginkább az úgynevezett szépírótól. (Bár ez sem igaz. Csak példaként: létezik Magyarországon a Szépírók Társasága, és természetesen ebben is vannak, vagyunk kritikusoknak mondott személyek.) Eszmefuttatásom címének magyarázatául idéztem a friss fülszöveget, vagyis hogy még mindig kritika-közeiben élek, noha a klasszikus értelemben vett mesterséget már ritkán gyakorolom. Rendkívül ritkán, legalábbis ha mondjuk a múlt század hatvanas-hetvenes éveinek bibliográfiákban ellenőrizhető gyakorlatához mérem. Azokhoz az évekhez, amelyekről épp a jelzett novemberi díjátadáson Balázs Imre József is beszélt, Láng Gusztáv meg szerénységem hajdani jelenlétére utalva a kritikai életben; azt mondta BIJ — és alapvetően igaza volt —, hogy a kritika a fiatalok műfaja, elkötelezettségüknek korán meg kell nyilvánulnia, amikor még nincsenek erős kötöttségeik, mármint irodalmon-kritikaíráson kívüli szempontjaik, különféle (társadalmi) kapcsolataik. Való igaz, ha mi nem a Forrás első (és részben a második) nemzedékének költőit, prózaíróit, Lászlóffy Aladárt, Szilágyi Domokost, Bálint Tibort, Szilágyi Istvánt (meg persze az előbb indult, de hozzánk tartozónak tudott Páskándi Gézát), Farkas Árpádot, Király Lászlót, Kocsis Istvánt, Pusztai Jánost, Bodor Adámot, az általuk sokféleképpen megnyilvánuló, de a korábbi egy-két évtized hazai irodalomszemléletével szembenálló írásmódját vállaljuk fel, segítjük érvényre jutni, aligha lesz olyanná 1971-ben a „Kántor — Láng”, a romániai magyar irodalom 1945 (1944) és 1970 közti történetének kézikönyve. Ezzel már azt is kimondtam, hogy szerintem a kritikaírás és irodalomtörténet 41
