Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2015. tél (1. évfolyam, 1. szám)
Szépirodalom
nak már nem áll föl. Akkor már két tenyérrel fogja le a papírokat. A hatodiknak már el se mosolyodik. A hetedik után szól a titkárnőnek, hogy senki nem jöhet be. A következő így nem lesz a nyolcadik végül, mert az orra előtt csapja be az ajtót és a titkárnő meg azt mondja, nem mehet be hozzá senki. Az majd csak később tud gratulálni az új felettesének. A görbe lábú ember végre átnézheti a papírokat. Hogy mi vár rá tanácstitkárként. A falon a parafatáblára kiszegezett térkép mutatja a három falut meg a tanyákat meg a gazdaság hodályait és a bányatelepeket, a dűlőket, a szántókat, az erdőrészeket, meg a fatelepet. Nem olyan nagy ez a járás sem a lélekszámot, sem a területet tekintve. És az itteni emberekkel sohasincs semmi baj. Ez nyugodt vidék. Szépen gazdagodik. Az egyik papírt külön rakja a többitől az asztal közepére az üveglapra. Aztán mikor végez az összessel, felveszi és az asztalhoz ütögetve egyberendezi a lapokat. Körülnéz a kezében a papírokkal, azután kihúzza a legfelső oldalfiókot és belerakja az egész stósszal és aztán betolja. Visszafordul az asztalon hagyott papírhoz. Elnézi a gépiratot. A szálkás betűket a vastag, durva lapon. Odahúzza az ágendáját és a lap tetejéről a nevet akkurátus nagybetűkkel bemásolja az aznapi rubrikába. Minthogyha különben mindjárt elfeledné. Aztán a kézírásos gyöngybetűivel írja alá a többit. Aztán fogja a vonalzót és négy oldalról keretet húz köré és a többit a kereten kívülre írja. Amikor felnéz, az aktákkal teli iratpolc felett, amely az asztallal szembeni falnál áll, elnézi az elvtársak képei mellett a halványabb négyszöget a falon meg az apró lyukat felette. Azt már lehet, hogy nem is látja, csak odaképzeli. Azután az újságokra téved a tekintete. Most akkor közelebb húzza magához azokat is. Később amikor kimegy a titkárnőhöz, leteszi az aláírt lapokat az asztala szélére, és aztán egyenesen elé rakja azt a különválasztott papírt, és azt kérdezi, ezzel mi a helyzet. Mutatja az ujjával a nevet a lap tetején. A titkárnő megnézi a görbe lábú ember mutatóujja körmének a hegyét meg a nevet fölötte és aztán ültéből felnéz rá. A görbe lábú ember majdnem az arcába hajol, ahogy az egyik karjával a nő háta mögött a széke támláján támasztja meg magát, a másikkal meg a papírt böködi. A nőnek kigyullad az arca, ahogy önkéntelenül elhúzódik a felsőtestével tőle. Hogy mi a helyzet, kérdez vissza félve. Nem találom az iratok között a dossziét. Se a vé betűnél, se a pénél, mondja a görbe lábú ember. A titkárnő megrázza a fejét, Nincsen is róla aktánk. Ezt a Meteorból küldték át. Az övék. A görbe lábú ember elveszi a kezét a nő orra alól és kiegyenesedik és felhúzza a szemöldökét. Igen? Akkor mit keres nálunk? A nő vállat von. Még mindig nem engedi el magát. Úgy látszik, átpasszolták nekünk. Ilyen van, képed el a görbe lábú ember. Elveszi a titkárnő elől a papírt és nézi. A nő elkapja róla a tekintetét. Valahova a konnektorok környékére néz a falon. Csak úgy? Eddig az ő gondjuk volt, most már legyen a miénk, mi, mondja a görbe lábú ember már-már szórakozottan. Zsebre dugja az egyik kezét. Kezdjünk vele amit akarunk, ugye. Magának beszél meg a papirosnak. Amikor még mindig kissé szórakozottan visszafordul az irodájába, a titkárnő, mintha csak most jutna eszébe az aláírt iratokra nézve, utánaszól. Titkár elvtárs. Az meg hátrafordul és azt mondja, szólítson inkább Tibinek. Tibi elvtárs, szól a nő. Csak Tibi, ha kérhetem, mondja és becsukja maga mögött az ajtót. Odabent végképp meglazítja a nyakkendőt a nyakán és aztán amikor lerakja a kezéből a papírt az asztalra, a fején át úgy bekötve lehúzza magáról és zsebre gyűri. Akkor a titkárnő benyit, mert el akarja mondani, de oda se nézve csak csendre inti, és azt mondja neki a görbe lábú ember, hogy még mindig ne engedjen be senkit. Fogja a papírlapot és a kanapéra 18
