Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2015. tél (1. évfolyam, 1. szám)
Évforduló: Jászi Oszkárról Nagykárolyban
SZARKA LÁSZLÓ „Szabad szabadság” és modern patriotizmus Jászj Oszkár és Ady elvbarátsága Szarka László 1953-ban született a szlovákiai Klobusic nevű településen. Történész, egyetemi oktató, kisebbségkutató. A nemzetiségi, nemzetállami mozgalmak 19-20. századi európai történelmében kivétel nélkül minden nemzeti közösség, kivált azok értelmiségi, politikai vezetői kénytelenek voltak már szembesülni azzal a nehezen feloldható dilemmával, lehet-e szabadságot teremteni az általuk dominált etnikai térben, vagy saját nemzetállamukban úgy, hogy azt kizárólag saját nemzetük tagjai, esedeg azon belül is csak a szabadságról egyféleképpen gondolkodók számára kívánják biztosítani. A 19-20. századi nemzet- és államépítő kelet-közép-európai nacionalizmusok ezt az ellentmondást hol a függetienségi nemzed liberalizmus, hol a konzervatív liberalizmus egyszerre állagőrző és nemzetmentő ideológiái, vagy éppen a baloldali eszmei irányzatok nemzeti színezetű árnyalatai - mint pl. a Pisludski-féle lengyel szocializmus vagy a Benes-féle cseh nemzeti (népi) szocializmus felé tájékozódva próbálták felülmúlni. A 19-20. század fordulójának magyar szellemi életében ezt a liberális nacionalista felfogást a különböző, legtöbbször érődén vagy inkább csak külsőségekben harsány függetienségi törekvések mellett a kormányzati pozíciókat rövid pár év kivételével végig megőrző szabadelvű, majd a nemzeti munkapárti formációk képviselték. A parlamentbe való bejutás esélye nélkül a szociáldemokrata vagy a polgári alapozású ideológiai pártok 1918-ig csak csekély mértékben tudták befolyásolni az egyre konzervatívabb liberális szabadelvűség domináns pozícióit.1 A mindig is soknemzetiségű régió szabadságeszménye a polgári nemzeti gondolattal kezdettől fogva szorosan összenőtt, s nacionalizmusok egymást követő fejlődési szakaszaiban hol egymást erősítve, hol pedig egymást gyöngítve, sőt kizárva kerültek — egyébiránt jórészt a többi ideológia változékony szabadságszükségleteihez és szabadságfelfogásához hasonlóan — ambivalens, egymást feltételező politikai és eszmei képletekbe. A kiegyezés kori Magyarországon Eötvös József jutott a legmesszebb szabadság és nemzetiség, a szabadság- és a nemzetiségi jogok összeegyeztethetőségének a végiggondolásában. Aligha véletlen, hogy az eötvösi szabadságfelfogás haladta meg először a patriotizmus és nacionalizmus feloldhatatlannak tűnő ellentétét: „... én nem látom által, miért lenne saját nemzetünkhöz való ragasz kodásunk más nemzetek gyűlöletével összekötve.”2 111